Jézus mondhatta volna úgy is: akinek hite van, hallja meg?
Philippe Jaroussky lemezén Fauré Requiemjét hallgatva azon töprengtem: egy szakrális zenemű a maga teljességében megmutatkozik-e egy vallástalan hallgató előtt. Választ az Arckép című rádióműsorban – két erőszakos, rosszhangzású szignál között – találtam, a kontratenor világsztár a következőket mondta:
„Egy előadás után odajött hozzám egy nő, és arról beszélt, mennyire ki lehetett érezni az istenhitemet az éneklésből. Erre én elmondtam neki, hogy nem hiszek Istenben, mire szinte fölháborodott; hiszen olyan volt ez neki, mintha hazudtam volna a koncerten. De én úgy gondolom, még, ha az ember nem is hisz Istenben, mindig hisz valamiben. Ez az érzület a kultúránkban van, így közvetíteni tudom. Amikor az ember szakrális zenét énekel, valami megváltozik lelki szinten. Amit szeretek az egyházzenében, hogy ott azzal a tudattal énekelsz: van valami magasabb, nagyobb, mint te, és ez alázatot szül. Nagyon érdekes, ugyanakkor, hogy a barokk zenében az egyházzene is lehet roppant érzéki.”
[Philippe Herreweghe egy interjúban azt mondta: a fő különbség a barokk kori és a mai közönség között az, hogy akkoriban az emberek nagyon vallásosak voltak, és mélyen átérezték a darabok vallási témáját, míg a mai nyugati közönség nagy része nem hívő, így a zenészek nem tudják ugyanazt az erős hatást elérni barokk darabokkal, bármilyen tökéletesek is korabeli hangszereik és játékstílusuk.]
„Van itt még valami, ami érdekes: a halál fontossága az életünkben. A barokk korban az emberek jobban szembesültek a halállal, mint mi, napjainkban; fiatalabban haltak meg. Amikor például a Stabat Matert hallgatták, át tudták érezni, mert saját életükben is szembesültek a halál realitásával. Mi a nyugati társadalmakban védjük magunkat a haláltól, a halottaktól. Amíg az ember nem veszít el egy hozzá nagyon közel álló embert, halhatatlannak hiszi magát, és ez az egész életszemléletére kihat. A vallásosság számomra igazán azt jelenti, hogyan tudjuk megmagyarázni a halált. A legtöbb barokk zene, tulajdonképpen, erre a kérdésre próbál választ adni. Úgy érzem, a zenének meg lehet az ereje ahhoz, hogy metafizikai válaszokat adjon. A klasszikus zene képes táplálni a spiritualitásunkat, nagyon erős, mély és fontos dolgokat hozhat be az életünkbe. Klasszikus zenét hallgatni, tehát – szerintem - nem csak annyit jelent, hogy szép zenét hallgatunk.”
vendégszöveg: Borda Máté
