Facebook - Csend

Videó

Esti Csend avagy Csodazongoraverseny nagy tételben

2022.01.06. 12:06 Éry Balázs

Himnusz

Mostanság trendi önkifejezési formának tűnik a magyar himnusz [csupa kisbetű: a magyar és a himnusz is köznév] kritikai elemzése. Gyászos, vésztjósló, lassú, unalmas, erőtlen, cseppet sem lelkesítő… - olvasható a közösségi médiában (is) a pártállástól független véleménysorozat. Akad persze szenvedélyes ellentmondás is, például az enyém: szerintem a magyar himnusz gyönyörű.
[Tévékommentátor: "Természetesen a Himnusszal kezdődik az FTC - UTE derby." Én pedig azon tűnődöm, vajon miért lenne természetes, hogy bárki kisajátíthatja, elhasználhatja, kiüresítheti a tiszteletre méltó, magasztos nemzeti jelképeket - s ily módon egy nemzet történelmét?! Áll a németosztrákukránhorvátoszétésígytovább edző, a marokkóiszlovénnorvégbrazilszerbhollandelefántcsontpartialgírgrúzalbánamerikaiésígytovább (zsidó, cigány, buzi, migráns!...) játékos, és átszellemülten mereng "a haza minden előtt" egyetemes üzenetén? De milyen induló helyett énekli(?), bömböli, üvölti gyalázza a tetkófejű tömeg a magyar himnuszt? Ahogy Erkel és Kölcsey műve véget ér, újabb buzdító imádságok harsannak fel: Újpesti cigányok!, Mocskos Fradi! A szenvedély hőfoka azonos, a közös fohász hatása oszlik, a másik tábor iránti gyűlölet lép a helyébe - és nem csak a focipályán!]
Nekem a himnuszról az jut az eszembe, hogy van még német, angol, olasz, amerikai, szír, ugandai, ruandai, marokkói, namíbiai, tanzániai, ghánai, nigériai, egyiptomi, dél-afrikai, kenyai, tajvani, izraeli, palesztin …sőt: európai uniós is. És a himnuszokhoz tartozik ország, és az országnak vannak fiai, lányai. És hogy ez milyen szédületes. Hogy kinézhetek magamnak akárkit, és szurkolhatok neki, mondjuk a „vizes vébén”. Azaz megtanulható, mit jelent, hogy a Föld fiai lányai vagyunk.
vendégszöveg: EP

komment

2021.09.21. 16:38 Éry Balázs

Esti Csend - tizenharmadik tétel

Az Esti Csend tizenharmadik tétele

Vendég: Czutor Zoltán

komment

2021.09.19. 14:48 Éry Balázs

A Nyitott Műhelyben játszani

A Nyitott Műhelyben játszani… és itt néhány pompás jelző, hasonlat, metafora, allegória következnék kulturális, művészeti szalonokról, bútorokba ivódott hangulatokról, hangszerbe! rögzült dallamokról, falakra írt versekről; a „helynek szelleméről” - üzenetekről az utókornak.
A Nyitott Műhely legbőkezűbb támogatója– és támogatóra egyre nagyobb szükség van, hiszen: kulturkampf ! – Esterházy Péter volt (ezt a Fintalacitól tudom).
A Nyitott Műhelyben játszani…
Az első Csendes hangversenyem a Nyitott Műhelyben (oximoron! mondaná a mester) éppen a Népszabadság befejező! számának megjelenése napján volt hallható.
242480275_6835521753140195_6765602237460189316_n.jpg

komment

2021.04.27. 16:33 Éry Balázs

Chernobyl - Preludium

Chernobyl - Preludium - Milyen érdekes! A vég, a biztos vég, a rettenetes vég, a szükségszerű és elkerülhetetlenvég, amit kizárólag mi okoztunk saját magunknak, a pusztulás hangja, a por, a füst, az égett hús szaga, amitől most kínosan csilingelve-csilingolva, talán már félig leszakadt kézzel, de játékosan, integetve búcsúzunk. (Gábor György)

)

 

komment

2021.01.14. 14:38 Éry Balázs

Vírushiszti

[Figyelem! Az alábbi szövegben tizenötször fordul elő a maszk!]

Vírushiszti - ha ezt hallotta Esti Kornél, fütyölve a nyelvi jelenségeket tudományosan leíró szenvtelenség kötelmére, előrántotta 38-as Smith and Wessonját, és lelőtte az illetőt, mint egy kutyát. Olykor még meg is erőszakolta őket, de ezt ő maga is túlzásnak tartotta.

[Gyűltek az utálatos, szalonképtelen szavak; e.g. gyűlölködés – ezt, a többnyire csak címig jutó olvasó, a felháborodás, méltatlankodás, szörnyülködés, megvetés, számonkérés, felelősségre vonás helyett használja, alaptalanságot sugalló, szándékos demagóg félreértésként – de a szavak csodálatos életéből a szavakkal való csodálatra cseppet sem méltó kilátástalan küzdelem lett.]

Vírushiszti – használójának a mentősök, ápolók, orvosok elkeseredett erőfeszítése, a rokonaikat, barátaikat gyászolók fájdalma, az ismerőseik vagy saját egészségüket féltők aggodalma, a betegség okozta kín jár az eszében? Aligha. Talán a vészhelyzetet kihasználó politikusok és a kifejezést meghonosító szélhámosok, kuruzslók, kóklerek, sarlatánok, vajákosok, csalók közszereplése, és a velük egy nyelvet beszélő összeesküvés- elméletek híveinek alapigazságai. Estinek az antimaszkista pizzafutár arcára dermedő páni félelem, amikor a kerítésen átnyúlva vette át a pénz a karanténban senyvedő szomszédtól: nincssemmifélejárványcsakazemberekethülyítik-akkorjómerénkovidosvagyok.

Meg a nyolc osztályon éppen csak átbukdácsoló gyermekkori társ meglepően magabiztos természettudományos axiómái. (Sok strucc életét mentette már meg a homokba dugott feje?)

Esti alighanem többet kapott az Úrtól személyiségből, szabadságból (személyes szabadságból), mert nem félt attól, hogy a maszk korlátozná őt ilyesmiben. A szociális távolságot is ildomosnak tartotta; pandémiától függetlenül nem kívánkozott felebarátaihoz másfél méternél közelebb. (Sőt! Még kezet is gyakran mosott!)

img_20200327_190150.jpg

A maszk egy jelzés, a jószándék, az együttműködés jele - gondolta Esti. Érte kellemes és kellemetlen meglepetés is; látott maszkot olyan ismerősökön, akikről az emberismerete azt jövendölte, minden körülmények között ellenállnak a maszkiviselés kötelezettségének, és fordítva.

[Ahogy a nyomorult III. Richárd-epigon és az ő minisztere naaagy födetlen arcával pöffeszkedik európai, ázsiai politikusok között – amikor viselik, álarcnak tűnik! – nyilvánvaló: szotyolát nem lehet maszkon át köpködni.]

Az antimaszkisták arckifejezése – bár elrejtené inkább egy színes, fekete, mintás vagy egyszerű, sebészi, a cseppfertőzést akadályozó szövetdarab – ellenszenves, önelégült lázadást mutat; énkülönbvagyoknemárthatnekemholmivírusarettegőkmaradjanakotthon.

De Esti érzékeli a szépséget is a maszk mögött. A női szemek [asszonyságok szeme] ragyogását - a maszk, mint sejtelmesen izgató fehérnemű! És az összpontosult figyelmet, ahogy a maszk alatt megbúvó mondanivalót fürkésszük [megint egy utálatossá vált szó!], egymás szemébe nézve; fintor, ajakbiggyesztés, grimasz, mosoly nem homályosítja el a lélek tükröződését, láthatóvá válik a maszk alatt rejtve maradó látens mondandó. Az idea reciproka is érvényes. Ha egy lelketlen benső bámul kifele a vázból, akkor a maszk roppant előnytelenné válik, hangsúlyt kap az üres vagy zavaros, kifejezéstelen vagy (agy)halott tekintet. Persze, hogy nem az orr a lélek tükre, bár a maszkot az orruk alatt viselők talán így gondolják.

Vírushiszti – jel-szó! Az empátia, az érzelmi intelligencia siralmasan alacsony szintjét jelzi [ott üvölt a szó mögött az egész … vircsaft] A maszk- jelkép; éppen az ellenkezője. De van tovább is: oltáshiszti - a tudomány, a jószándék, végső soron a valóság tagadása. Esti érzékelte a szóban (és a mozgalomban) formálódó tehetetlen dühöt, a kiszolgáltatottság, a szorongás, a normáliséletetakarás reménytelen indulatát, de visszatetszést keltett benne a provinciális, érzéketlen embertelen válasz.

szuletesnap_3.jpg

A vírushiszti nem lehet az evolúció kulcsszava, kérészéletű divatszó, ebben Esti biztos volt, helyette választékosabb, értelmesebb, átgondoltabb, emberibb és erősebb! szó kellene; csodálatos élete talán nincs, de hangsúlyozza, érzékelteti az emberiséget fenyegető veszedelmet, a környezet óvó tiszteletét, az életmódváltás képességét.

 Kanadai Magyar Hírlap

 

komment

2020.12.17. 16:16 Éry Balázs

Beethoven 250

A kétszázötven éves „Beethoven a zene Mozartja” - Op. 13. Pathétique zongoraszonáta

Nyitott Műhely 2020. augusztus 29.

A pandémia a zenészek megélhetését is veszélybe sodorta. Ez a felvétel sem jöhetett volna létre a

PERFECT WORLD KFT,

KLAUZÁL IRODA KFT,

TAXTOMATO KFT,

HE HANS EIBINGER MAGYARORSZAG KFT és

FEHÉR TAMÁS

nagyvonalú támogatása nélkül.

Köszönjük!

film: Vlagyimir Ernesti

komment

2020.12.04. 16:24 Éry Balázs

Háttér - Rákay Philip

Rákay Philip azt mondja: "HÁNYINGEREM VAN A BALLIB ERÉNYCSŐSZÖKTŐL!"

Erről az jut az eszembe: húsz évvel ezelőtt még beszélgettem vele. Ma már ez elképzelhetetlen, ezért visszaidézem a múltat; onnan ide jutottunk. Itt-ott tanulságos lehet:

Az utóbbi időben a televíziós műsorvezetők – televíziós személyiségek – váltak a médiák igazi sztárjaivá, magánéletük, megjelenésük, a velük kapcsolatos pletykák - csakúgy, mint a színészeké, rocksztároké, híres sportolóké – a bulvársajtó legkeresettebb témái közé tartoznak. Talán ez a kétes dicsőség száll gyakran egy-egy médiasztár fejébe, egyre gyakoribb a szereptévesztés. Most már talán nem is a válasz a fontos, hanem az, hogy ki és hogyan kérdez, kommentál. A könnyűzenével foglalkozó tévéműsorokat figyelve értettem meg, mennyire fontos a műsorvezető szerepe a zenei produkció bemutatásában. Milyen erősen befolyásolhatja a néző még kialakulatlan véleményét a közvetítő stílusa, hangsúlya, érzékenysége és így tovább. A Z+ televízió jellegzetes, azonosítható arca Philip, akinek Ízé című műsorát őszinte érdeklődéssel figyelem. Egyrészt az ott látható-hallható, a hazai könnyűzene időszerű kérdéseit feszegető gyakran, valóban a szokásosnál mélyebbre hatoló, értelmes beszélgetések miatt (ez persze legnagyobb részt a műsor vendégeitől függ), másrészt a számomra rokonszenves műsorvezetői megközelítés miatt, ami elsősorban Philip a könnyűzenét alkotótevékenységként tisztelő attitűdjében keresendő. Márpedig, ha azt érzékelem, hogy a műsorvezető tiszteli a vele szemben ülő zenészt, szövegírót, énekest, akkor sokkal szívesebben elfogadom a véleményét, s talán kíváncsi is vagyok rá:

- Én úgy gondolom, hogy az utóbbi időben egy kicsit emelkedett a hazai könnyűzene színvonala. Néhány évvel ezelőtt a zenei multik nem érezték fontosnak, hogy hazai előadókkal, zenekarokkal foglalkozzanak („egy-egy Madonna, Michael Jackson, George Michael lemez úgyis megtermeli az előirányzott nyereséget”), de mára már kezdik felismerni, hogy ennél nagyobb a felelőssége egy kiadónak közízlésünk formálásában. Mint ahogy egy kereskedelmi rádióállomásnak, kereskedelmi televíziónak sem csak az orráig, a megtermelt reklámbevételig kellene látnia. Én még azon kevesek egyike vagyok, aki hisz abban, hogy a kereskedelmi tévéknek, rádióknak is lehet ízlésformáló, nevelő hatása. Sőt nem csak hogy lehet, hanem kutya kötelessége, hogy legyen. Más kérdés, hogy az utóbbi időben ennek nem sok nyomát láthattuk. De, talán ahogy a lemezkiadóknál, ezen a területen is kezdünk ráeszmélni, hogy itt (Magyarországon) is élnek nagyon tehetséges emberek, zenészek énekesek, akiket meg kell mutatni a közönségnek, akiket támogatni kell.

Ha ez nem történik meg, akkor marad a már kialakult gyakorlat: minden különösebb tehetség, vagy elhivatottság nélküli zenei klónok születnek. Szerintem, ha nagyon lassan is, de már érezhetjük a változást. Ma már egy kezemen meg tudom számolni azokat az előadókat, akik ugyan még mosolyognak ránk a klippekből, lemezborítóról, de az érdemi munka nem az övék. Tehát kezdjük egy kicsit kinőni a műanyag-produkciókat. Amikor erről beszélgetünk (akár nálam az IZÉ-ben), gyakran fölmerül az élőzene kontra pléjbekhakni történet. Ilyenkor azok a zenészek, zenekarok, akik képesek arra, hogy minden gond nélkül lejátszanak egy élő koncertet, összecsapnak azokkal, akik nyílván soha nem fognak élő hangverseny adni, lehet, hogy nem feltétlenül azért, mert nem tudnának, hanem mert esetleg az ő produkciójuk nem egy élő hangszeres(!) előadásra kitalált dolog. Mondják ezt ők, bár én ebben sem nagyon hiszek, mert szerintem nincs az a zene, amit ne lehetne élőben élvezhetően eljátszani. Mondjuk szintipopot nehéz komoly technikai segédeszközök nélkül full élőben előadni, nem mondom, de biztos lehetne normális kompromisszumra jutni.

Szóval ez a két vonulat hevesen összecsap, és rendszerint abban maradunk, hogy nem az a baj, hogy együttesek, ha nem is arra alakulnak, de a tevékenységük kilencvennél is több százaléka abból áll, hogy elkészítenek egy lemezt, és azzal a hétvégén minél több diszkót végi hakniznak - tehát nem az a baj, hogy ilyen is van, hanem a rettenetes aránytalansággal van a gond. Az előbbiek konjunkturális helyzetben vannak, viszont a hangszeres zenészek (röhej, hogy már ezt is külön ki kell hangsúlyozni, mert milyen lenne egy zenész, ha nem hangszeres!) kevesebb lehetőséget találnak arra, hogy megmutathassák magukat. Ezért aztán választásra kényszerülnek: vagy kis klubokban maroknyi embernek játszanak, vagy ők is elmennek összetolt ebédlőasztalon bohóckodni. Természetesen – félreértés ne essék – én nem a playback-fellépéseket akarom megszűntetni, magától értetődik, hogy szükség van ilyenekre is, hiszen nem mindenhova lehet eljutni nagy technikai apparátussal, ráadásul a diszkókban is lehet élvezhető műsort előadni, egy-egy ilyen fellépésnek komoly promóciós értéke lehet az előadók, lemezkiadók számára stb. Csak szerintem az arányok tolódtak el az elmúlt években egészségtelenül.

philip.jpg

- Én hiszek azért abban – lehet, hogy ez nagyon naiv hozzáállás -, hogy az emberek egy idő után tudnak majd különbséget tenni. Lehet - ha csak nagyon apró lépésekkel is - a közönség ízlését formálni, alakítani, de ehhez először legalábbis az kell, hogy legyen módja választani. Ebben a Z+-nak is, de bármelyik kereskedelmi rádiónak is iszonyatosan nagy szerepe van, és én hiszem azt, hogy az emberek előbb utóbb rájönnek arra, hogy van más forma is. Nyílván lesz, aki előtt fölvázolhatsz bármilyen lehetőséget, mégis ugyanezt fogja választani, de sokan rájönnek majd arra, hogy az élő zene varázsát – és ezek már banális közhelyek – nem lehet semmi mással pótolni.- Fel szoktam tenni magamnak a kérdést: ha én lennék a tulajdonosa, mondjuk egy kereskedelmi rádiónak, mit választanék – a biztos és bevált utat, vagy esetleg kísérletezgetnék a saját szakállamra olyan zenékkel, műsorokkal, amire lehet, hogy eleinte csak öt ember lenne kíváncsi, de szélesítené a horizontot? Szerintem itt csak a bevételtől független lelkiismereti szempontok, a jobb közérzet jöhet szóba.

Az én műsoraimban is nagyon sokszor előfordul, hogy olyan „művészek” ülnek velem szemben, akikkel önmagamtól nem beszélgetnék, és akkor nem is biztos, hogy jól érzem magam. De nekem nap, mint nap műsort kell csinálnom, ha olyan emberrel, aki éppen érdekes és értékes, akkor azzal, de ugye ilyenből van kevesebb. Persze, hogy jobb érzésem van, ha olyan zenészekkel beszélgethetek, akik olyasmit képviselnek, amiről én is úgy gondolom, hogy érdemes bemutatni, de természetesen aszerint kapom a fizetésem, hogy hányan ülnek le a képernyők elé a műsoraimat nézni, és lehet, hogy az általam érdekesnek tartott produkciókra csak kevesebben kíváncsiak, ellentétben a main stream vonulat csillagaival. Ez a kereskedelmi tévék huszonkettes csapdája: azért szeretik-e a fiatalok azt a fajta zenét, amit a Z+ játszik, mert sokat látják, vagy azért játsszuk ezeket a klippeket, mert ezt várják tőlünk. Ez a mi volt előbb… című történet. Azt hiszem, egyetlen rádió vagy tévé itt nem lehet úttörő, mert ha mondjuk mi bekeményítünk, és azt mondjuk: márpedig nem játsszuk a legnagyobb slágerek közül azt, ami nem üt meg egy elfogadható szintet, akkor ettől még a közönség hatszáz más csatornán pontosan ugyanazt megkapja (valahol követeli is), és nyílván csak azt érnénk el, hogy máshova kapcsol, nem minket néz. Tehát ezt csak közös elhatározással lehetne megváltoztatni, de ez csak fikció, ilyen soha nem lesz.

Zenészmagazin 2000/5.                              

                     

                                     

komment

2020.11.28. 15:46 Éry Balázs

Y együttes - Pulzus

gitár: Várkonyi Miklós

dob: Végh András

basszusgitár: Reich János

billentyűs hangszerek: Éry Balázs

Felbukkanás az egyetemes zeneművészet horizontján.

komment

2020.11.20. 14:15 Éry Balázs

Háttér - Benkő László

Szeretném, ha a „régi iskola képviselői” kifejezés bekerülne a köztudatunkba, és azokat az igazi zenészeket értenénk alatta, akik saját kezükkel, valóságos hangszerek megszólaltatásával, valamiféle misztikus világformáló küldetéstudattal (tehát nem a pillanatnyi siker napjaink talán legerősebb motivációjától hajtva) játszanak, a zenehallgatás kifinomultabb élményét nyújtva az ilyesmire még fogékony, lelkes kisebbségnek. Ilyen anakronisztikus hősöket leginkább a „nagy generáció” tagjai között találunk. A beatkorszak három legjelentősebb honi együttese ebben az esztendőben közös koncerten lép a publikum elé a Népstadionban. Az előző fejezetben Zorán (Metró együttes) gondolatait olvashattátok, most következzen Benkő László az Omega képviseletében:

 - Elkerülhetetlen, hogy amikor a könnyűzene helyzetét elemezgetjük, kitérjünk az alapvető társadalmi, politikai változásokra, elsősorban a pop-rockzene kifejlődésének körülményeit felidézve. Az előző rendszer alatt a hiánygazdálkodás keretein belül működő zárt piacon az utolsó másfél évtized konszolidációja egyre több lehetőséget adott arra, hogy az emberek önállóan vélekedjenek - már nem kellett annyira „bújtatni az üzenet”. Kialakult a hatalom feltételei mellett a könnyűzenei életet irányító réteg is - ezek nem hülye emberek voltak, a hétköznapi gyakorlatban tanulták meg, hogy lehet az adott politikai körülmények között „tiltani, tűrni, támogatni” -, s velük szemben kikupálódott az a művészcsoport is, amelyik fel tudta velük venni a versenyt, legalábbis csörtére tudta kényszeríteni őket. Annak az időszaknak volt egy hallatlan előnye a mostanihoz képest: a zenészgarnitúrának abban a kiélezett művészetpolitikai helyzetben az évek folyamán kialakult egyfajta kötelesség- és felelősségtudata. A társadalmon belül is más volt a megítélése az akkori zenészeknek, kiemelt státuszban voltak. Sokan visszasírják azokat az időket, de persze ebben benne van az is, hogy akkoriban könnyedén jöttek ki a kétszázötven, vagy ötszázezres példányszámú lemezek, ahogy bírta egyáltalán a dorogi gyár az utángyártást. A vezetők döntötték el, kit engednek el akár egy millióig, mert a magyar rockzene a hatvanas évek második felétől felépülvén azt a pozíciót foglalhatta el Kelet-Európában, amit az angolok a Vasfüggöny túlsó oldalán. Tehát, ahogy mindenki az angolokat figyelte odaát, úgy errefelé mi lehettünk a minta. Dacára annak, hogy a magyar nyelvet tíz-tizenötmillió emberen kívül senki sem érthette. Ehhez képest csodának tűnt, hogy a Lomonoszov Egyetemen a legkülönbözőbb országokból, különböző földrészekről érkező fiatalok megtanulták fonetikusan azokat a magyar dalszövegeket, melyeknek a jelentéséről halvány lila dunsztjuk sem volt. (Persze, amikor mi írtuk le az első angol számok szövegét, mi se nagyon tudtuk, miről is énekelünk.)

- Azt azonban tudni kell, hogy mindegy ki milyen politikai rendszerben élt - kommunista vagy kapitalista rendszerben, köztársaságban vagy királyságban - a hatvanas évtized a XX. századnak kulturális szempontból virágzó, pezsgő szellemiségű korszaka volt az egész világon, elsősorban szubkulturális vonatkozásban. Mindig a szubkultúra határozza meg, erjeszti a művészetek fejlődését is, mert harsányabb, szókimondóbb, többet tud, többet mer bármiről kijelenteni, többet kockáztathat. Ugyanis nincs vesztenivalója. Így lehetséges, hogy – amint azt Ruszt József az Egyetemi Színpad bezárásakor megfogalmazta – soha nem éreztük magunkat annyira közel Európához, mit a hatvanas évek második felében. (Érdekes kísérlet: ha ma egy tévéképernyőn megnézed mondjuk a 68'-as táncdalfesztivál zenekarait, gombafrizurával, zsabóval, aztán odarakod mellé a Beatles vagy Rolling Stones felvételt a saját külsőségeikkel, és leveszed a hangot, akkor – ha laikus vagy – el nem találod, hogy melyik a világsztár és melyik a magyar változat…)

Aztán jött egy új világ a maga radikális, kezdetben nagyon sok botlással járó átalakulásával. Először is megrendültek a monopóliumok, ezáltal a hangvétel sokkal keményebb lett. Amit még árnyaltan igyekezett megfogalmazni Bródy, Sülyi, Dusán, azt sokkal durvábban már a pofádba mondta a Nagy Feró. Ez egy rendszer bukása volt, a mi szempontunkból a hiánygazdálkodás helyébe lépett a piacgazdálkodás. Itt hirtelen minden az ellenkezőjére fordult.

Amikor az új rend alapján az addigi gyakorlat megszűnt, jöttek az ügyeskedők, az önjelölt kiadók, producerek, menedzserek. Minden szakértelem, előképzettség nélkül, a könnyen, gyorsan megszerezhető haszon reményében szervezkedni kezdtek. Nagy pénzekért magukhoz csábították a sztárokat, aztán egy-két lemez után csődbe mentek, fizetésképtelenné váltak. Ettől az egész szakma bizonytalanná, áttekinthetetlenné vált. Felborult az a viszonylagos morális rend, ami addig működött, egybe tartotta a dolgot.

Aztán megjelentek a „multik”. A száz-kétszáz lemezt árusító lemezboltba nem fért el a multinacionális kiadóóriások több ezres katalógusa, ezért megastore-okat nyitottunk. És kezdtük átformálni a tudatunkat is. Először nem is tudtuk, mi az a katalógus. Aztán rájöttünk, hogy egy multinacionális cégnek az a dolga, hogy az egész világon úgy adjon el minél több lemezt, hogy közben nem kockáztat, mint egy kisebb vállalkozás, ahol van két előadó, és abból muszáj sokat kitermelni, mert egyébként éhen halnak mindannyian. Ott van sok-sok címke, ebből is eladnak pár ezret abból is, aztán még tíz év múlva is eladnak belőle, és a végén milliók jönnek ki. Na ez az, amire nem voltunk felkészülve. Amikor mi annak idején bementünk Londonban, vagy Münchenben egy hatalmas lemezboltba, úgy jártunk, mint amikor az első szupermarketben odamentünk a sajtos pulthoz, és fogalmunk sem volt, mit válasszunk, mert addig csak a pálpusztait, a trappistát, és a Mackó sajtot ismertük. Vettünk mindenfélét, aztán otthon derült ki, hogy ez vagy az nekünk nem is ízlik. Ugyanígy van a zenével is, is hozzá kell szoknunk a hatalmas kínálathoz. A sokszínűség elkábíthat, de az agyad nem fogadja be a teljes arzenált, ki kell tudnod választani a neked szólót.

Ebből következik a globalizáció egyik nagy veszélye. Megpróbálnak rávenni, hogy mindenből minél többet vásárolj, fogyassz. Ez a zenére is éppúgy érvényes, mint bármi másra. Egyik oldalon van a tehetséges, a produkcióra becsületesen készülő, tanuló, gyakorló zenész, aki messze nem ér el olyan sikereket, mint amennyi indokolt lenne, hiszen nincs idő kivárni, míg a dolog összeérik. Vele szemben pedig a perc-sztárocska, akit valaki „kitalál”, s szegény nem is tudja, milyen körülmények közé keveredett, csak azt látja, hogy tegnap még nem ismerték, ma a média felkapta és hihetetlen népszerű lesz rövid időn belül, mert a fogyasztói kényszer egyszerűen követeli az újabb és újabb arcokat. (Ezt az utóbbit én rettenetesen féltem, és nagyon sajnálom. Ezek azok a kétéves produkciók, melyekről egy szerda délelőtti marketingértekezleten egyszercsak kimondják: befejeztük, nincs bennük több. És másnap az ünnepelt sztárt, akitől lépten, nyomon autogramot kért a lelkes rajongótábor, többé észre sem veszik. Ez borzasztó törést okozhat az emberben. Ez az egész hullámvasutazás Magyarországra még fokozottabban jellemző, mert ez egy kis ország, a történet gyorsabban lezajlik.)

Tehát van egy komplett fogyasztási szisztéma, ami a legnagyobb, legkönnyebben elérhető tömegfogyasztó elvárásai alapján, professzionális szinten működtetik a könnyűzeneipart, és kirakati bábukat választanak hozzá. A zenéhez kapcsolódik egy csomó más dolog, a diszkó, a diszkóban a kábítószer-fogyasztás, a kábítószeren keresztül más érdekek, melyek az egészet egy hatalmas világüzletté kovácsolják.

Ezzel együtt egy nagyobb piacon megtalálod azt a réteget, amelyik nem adja be a derekát, és nem akar ezzel a tömegtermeléssel azonosulni. Azt a réteget, amelyik változatlanul zenét akar hallgatni. Ha Frankfurtba a Musikmesse-re elmész, akkor középütt megtalálod az aulát, ahol reggel tíztől az esti zárásig szól a zene, de egyetlen pléjbekkelő figurát nem találsz. A világ legkülönbözőbb tájairól jönnek a jobbnál jobb muzsikusok, és játszanak, a közönség pedig tátott szájjal hallgatja őket. Tehát nem igaz, hogy az egész műfaj annyira megváltozott, oly mértékben átalakult, mint ahogy ezt a média a nagy tételű fogyasztás, a tömegfogyasztók megnyerése érdekében preferálja. 

Én mindenesetre bízom a túletetésben. Azt gondolom: ha nálunk nincs az erős tiltás az elmúlt évtizedekben, akkor nem lenne a természetellenes kiéhezettség sem, ami ezt a látványos értékrend-borulást eredményezte. Talán gyorsan túl leszünk rajta…

zm.jpg

A szöveg a Zenészmagazin 2001 májusi számában jelent meg.

komment

2020.11.04. 11:53 Éry Balázs

Pandémia

A pandémia a zenészek megélhetését is veszélybe sodorta.

Ez a felvétel sem jöhetett volna létre a

PERFECT WORLD KFT

KLAUZÁL IRODA KFT

TAXTOMATO KFT

HE HANS EIBINGER MAGYARORSZAG KFT

és

FEHÉR TAMÁS

nagyvonalú támogatása nélkül. Köszönjük!

komment

2020.10.19. 13:22 Éry Balázs

Allegro Barbaro - FreeSZFE

komment

2020.10.03. 15:24 Éry Balázs

Születésnap a Nyitott Műhelyben

Születésnapi ajándékként letiltott egy hónapra a Facebook (átgondolatlan döntés volt; egy ellenkező értelmű szövegem okán homofóbnak tűntem a cenzorok szemében, de nem kárhoztatom őket, a gyűlöletbeszéd elleni mechanizmus még nem olajozott öléggé).

A kényszerű tűzszünet miatt egy másik – a szívemnek sokkal kedvesebb – ajándék bemutatására nem volt lehetőségünk. A tiltás ma lejárt.

Ime Gábor György professzor úr köszöntője!

film: Vlagyimir Ernesti

komment

2020.07.10. 16:33 Éry Balázs

Black Lives Matter

Címkék: BLM

Black Lives Matter

A Hit Rádió Budapest Facebook-oldala alighanem a Jóisten büntetése; a pogányoknak tortúra, a híveknek próbatétel. Színes, szagos (wc-n lehúzható) bejegyzései migránsokról, buzikról, a miniszterelnök (tollhiba!) bálványozásáról

[(jöjjön el) a te országod, a te hangod!],

- másképpen: a keresztény értékek állhatatos védelmezésének liturgiája szenteltvízként csordogál a kétes tisztaságú forrásból (mintha: Origo, Magyar Nemzet, Pesti srácok, 888, ilyesmi). A farizeusok katedrálist építenek a rasszizmusból is; a csőcselék randalírozása, a szobordöntögetés, a mozgalmat megtagadó feketebőrű rapperek igehirdetése, a rendőrök elleni brutális támadások és a fosztogatások hamisított szentképei mind-mind az evangélium része, a fehér keresztény férfiak hitvallása. A mindenéletszámít első olvasásra üdvözítő szentencia, de lenne itten némi kontextus is.

A BLM vadhajtásait (ezt előbb, a kanálisnál köllött volna!) a píszít lángpallossal kaszaboló, a politikai korrektség axiómáját, célját, szándékát megkérdőjelező (nagyon)hangosan gondolkodó liberális műveltek is vakbuzgón kárhoztatják, mintha a szobordöntögetés lenne az eredendő bűn (bálványimádás!). Egymást érik a kacagtató szófacsarások négercsókról, szerecsenmosdatásról

[utóbbiról nekem mostanában már inkább Bródy János Elvesztett illúziók című dalverse jut az eszembe!],

elcsúfított szobrokhoz kapcsolható tudományos igényű történelmi, kultúr- és filozófiatörténeti elemzések, de én úgy gondolom: nem ez lenne itten a lényeg! A Megváltó aligha ilyennek akarta látni az embert, az emberiséget (az emberséget) a keresztről.

És nem is mindenki fekete vagy fehér (ha értik, mire gondolok):

[Semmi sem fekete vagy fehér - ha ezeket hallotta Esti Kornél, fütyölve a nyelvi jelenségeket tudományosan leíró szenvtelenség kötelmére, előrántotta 38-as Smith and Wessonját, és lelőtte az illetőt, mint egy kutyát.]

(csak néhány európai sportolót említve) Valeri Bottas győztesként a célba érve letérdel az autója mellé, Charles Leclercend racism”-feliratú pólót lengetve lép másodikként a dobogóra, a büszke (Pride!) Lando Norrisnak pedig szárnyakat és bronzérmet ad a McLarenre festett szivárvány. Az olasz és angol labdarúgók – köztük az Intert legyőző Bologna egyenlítő gólját szerző 18 éves gambiai bevándorló, Musa Juwara (gumicsónakon menekült Olaszországba!) és sok-sok feketebőrű világsztár – a mérkőzések előtt felemelt ököllel jelzik a közösségvállalásukat.

Yuya Wang pedig – az olvasó tudja, ki ő, de jólesik leírnom: páratlan zongoraművész, aki se nem fehér, se nem keresztény se nem férfi – a philadelphiai feldúlt zongorateremet ábrázoló képre (aminek a Hit Rádió Budapest, a martinlooterkingezők

[Hoppál Péter a Zeneakadémián végzett karnagy az eleven bizonyítéka, hogy a zene nem mindenkire van jótékony hatással],

és a szobordöntögetés ellen ágáló antipíszísták is nagy teret szenteltek) a következőt válaszolta:

yuja_wang_on_riots_pianos_can_be_rebuilt_humans_not.jpg

Az ember többféleképpen fejezheti ki a véleményét, különösen akkor, ha a perifériára szorult, és a hangját nem veszik figyelembe, gyűlölettel és megvetéssel viszonyulnak hozzá. Remélem, aki látja ezt a képet, felfogja, mit üzen nekünk. A zongorát továbbra is szeretettel és gondoskodással készítik, a zene egyesíti és lélekben megerősíti az embereket ebben a válságos időszakban, a boltokat kemény munkával és áldozatkészséggel újjáépítik a közösségek. Amit nem tudunk újjáépíteni vagy helyettesíteni, az az emberi élet. #blacklivesmatter

http://kanadaihirlap.com/2020/07/11/black-lives-matter/

 

 

komment

2020.07.08. 15:05 Éry Balázs

A sárga rózsa vajszínű árnyalata

Mottó: a sárga rózsa kap fogni egy vajszínű árnyalatot

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti rezignáltan, mit sem törődve menekülni vágyó énje sírva-könyörgésével [menjünk innen a picsába!] – ha nem kapálódzunk, talán nem merülünk el a szarban egészen.

[Ez aztán a méltóság: bénán lebegni a pöcegödörben! Legalább lázadjunk!] A tehetetlenség ellen lázadni? Azt lehet. Tehetősek leszünk! Jó szándék. Jobbra fordítjuk a saját sorsunkat. Győzünk. Legyőzzük a jövőt!]

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti rezignáltan (az idézett mondatban túl sok a rezignáció, ami nem jó), pedig nem érezte magát az állam polgárának. Papírja volt róla, személyi igazolványa, lakcímkártyája, útlevele, ilyesmi, de az identitás kártyáját elvesztette. Hontalanná vált. Az Alkotmánnyal együtt csorbíthatatlannak hitt állampolgári jogait is elvesztette. A kötelességeket így nem érezte magára nézve érvényesnek: az állam nem én vagyok!

[Ez az! Állampolgári engedetlenség! Ne tartsuk be a törvényeket! Ne fizessünk adót (ezeknek?!), a közszolgálat helyett ne szolgáljunk senkit! Ne találkozzunk Demeterrel, ne pályázzunk NKA-támogatásra, ne énekeljük - hamisan főleg ne! - a Himnuszt, ne tegyük be a lábunkat egyetlen futballstadionba se, abcúg CBA; vásároljunk a Tescóban, de ne menjünk be a Nemzeti Dohányboltba!. A köztévéről kapcsoljunk az RTL-re, a Nemzeti helyett menjünk a Katonába, olvassunk szépirodalmat! Védjük a környezetet, a Ligetet,, legyünk szolidárisak, humánusak, toleránsak - MENEKÜLTEK! Írjunk! („Néha egyszerűbb megírni valamit, mint nem, mert csak fortyogna tovább belül. Azt a kérdést nem teszem föl, hogy van-e értelme vagy nincs. Marad ez a „legyen megírva”. Legyenek kimondva mondatok. Van annak elvi jelentősége időnként, hogy igent vagy nemet mond az ember.”) Rekesszük ki önmagunkat - éljen a liberális demokrácia!]

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti, bár hazaszeretete megbicsaklott; egy lángoktól ölelt kis országért lehet lelkesedni, de egy belülről rohadóért?! Aztán itten van ez a magyarság dolog is. [Ki a magyar mostan? Hát a Nemzeti Gyökerek.] Származás? Vallás? Kultúra? Geopolitika? A cigányokhoz, zsidókhoz, színes- és színesebb-bőrűekhez tótokhoz, oláhokhoz, szírekhez, amerikaiakhoz, törökökhöz, azeriekhez való viszony? Esti magyarként gondolt magára, de a nála Nagyobb Magyarok [Sűrűbb magyarok!] hitvallása elbizonytalanította.

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti rezignáltan. Nem lett sem harciasabb, sem lelkesebb, de lelketlenebb sem. Találhatnánk hasonlóan gondolkodókra?

[És akkor mi van?! Forradalmat tetszünk csinálni?! No hiszen! Annál az elefántcsonttorony is eredményesebb. Vagy csatlakozhatnánk a magukat politikával semmi körülmények között be nem mocskoló öntudatos kifinomultakhoz. Hm?]

Jó, hát akkor itt fogunk élni, gondolta Esti rezignáltan; reménytelenül és kiszolgáltatottan…

brody.jpg

vendégszöveg: Esterházy Péter

plakátterv: Bródy János

komment

2020.06.17. 14:33 Éry Balázs

Siófoki klutúrpercek

komment

2020.06.08. 14:08 Éry Balázs

Cigánybűnözés

Címkék: cigánybűnözés

Fura dolog az előítélet; ha valahol cigányozni kezdenek, nekem rögtön az érsebészet jut az eszembe. 

Ahogy a szám elé kaptam a kezem, mindenem csuromvér lett. A többiek sóbálvánnyá merevedve figyelték a horrorfilm-jelenetet. Imént még az asztalnál ültem az adyligeti határőrlaktanya kiképzőszázadának géptávíró termében, és bámultam kifelé az ablakon; már nem kellett fókáznom, rajparancsnokként a kopaszok szivatása lett volna a dolgom. De nem tudtam fölnőni a nemes feladathoz; az 56-os busz [lehet, hogy a számra rosszul emlékszem - csak semmi történelem] megállóját kémleltem (adekvát szinonima; akkoriban – hidegháború - gyanút keltett, ha valaki például fényképezőgéppel bóklászott egy laktanya körül) elkeseredetten a kerítésen túl. A szabadság kapuját. [Azóta is viszolyogva utálom a hatalomittas lelkitörpéket. A sorkatonai behívót Facebookon sokszorosító nevelésügyi tanácsadók fasisztoid pedagógiai elméletei (rendszabály – jó szó!) újra és újra meggyőznek róla: a parancsuralmi tekintélyelvű rendszerek dehumanizálják az embert.

https://erybalazs.blog.hu/2015/12/29/mindennek_van_hatara_254  

[Erről meg az jut az eszembe, hogy Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.]

Ekkor, mintha derült égből, nem egy gázgyár (finom utalás a KFT-slágerre): egy ablak esett rám. Egy csavar kilazulthatott vagy elvetemedett a fa; ahogy egy határőr elvtárs lelkesen dörgölte, a szellőzőablak a fejemre zuhant. Megúsztam volna egy karcolás nélkül, bár az üvegtábla a fejem búbján tört ripityára, ha az ablakkeret nem pontosan az előttem álló pohárra esik, és a felrobbanó pohár szilánkjai nem a tenyerembe fúródnak, felsértve az ütőeremet. Ahogy a szám elé kaptam a kezem, minden csuromvér lett. Senki sem tudta, hol sérültem meg, az üvegcserepek a nyakamat is elvághatták volna.

A felcser – nem tudom, milyen képességei tették alkalmassá a feladatra, de emlékeztem rá: együtt vonultunk be – elégséges gyógyító eljárásnak ítélte, hogy gézlapot leukoplasztozzon a tenyeremre, de az ajtóig sem jutottam el, már csöpögött a vérem az orvosi szoba padlójára. Kísérletezgettünk így egy darabig, végül is szirénázó mentőautóval utazhattam a Belügyminisztérium Korvin Ottóról elnevezett központi kórházába [a Gorkij fasorban rothadó épület a kasleri egészségügy egyik impozáns monumentuma].

 

Az ápolónő – szőke, hófehérbőrű kékszemű, fiatalasszony, [Kövér László szép szavaival: kettessel kezdődik a személyi száma, magyarul: női princípiuma van] kedvesen próbált nyugtatgatni, mondván: nagy szerencsém van, mert a kórház legjobb érsebésze az ügyeletes éppen. Nekem a szerencséről nem ez a tortúra jutott volna elsőként az eszembe, ráadásul abban bíztam, pár öltéssel összevarrják a sebet, osztjónapot [tollhiba!: ezt a szófordulatot az intertextualitás okán mellőzni kellene]. Aztán majd lesz néhány szabadnapom a gyengélkedőn. Érsebész?! Már nem csupán a vérveszteségtől szédültem.

Az ügyeletes orvos - egy fekete hajú, kreolbőrű, sötétbarna szemű fiatalember [Bayer Zsolt szép szavaival: egy genetikai hulladék, magyarul(!): egy mocskos cigány] (ez a körülmény nekem nem tűnt fel, akkoriban eszembe sem jutott ilyesmivel foglalkozni) – bíztatóan rám mosolygott, de nem tűnt őszintének a gesztus.

Egy kórteremben tértem magamhoz. A szomszéd ágyon egy fegyőr (ő így mondta: nevelőtiszt) – fehérbőrű, világos hajú, savószemű öregember [újmagyar (vagy mégsem annyira új) szép szavakkal: nemzetvédő hazafi [kacsabeszél, (duckspeak) újbeszél kifejezés, jelentése: „kacsa módra hápogni”. Ha ellenfélre mondjuk, gyalázás; ha valaki olyanra, akivel egy nézeten vagyunk, dicséret.”] – lábadozott. A szó szoros értelmében: a baracskai börtönben esett a lábára egy gázgyár. Művelt ember lehetett; a szekrénykéjén egy L. Ron Hubbard könyv hevert.

A reggeli vizitnél keserves kísérlet következett; az ujjaimat köllött volna mozgatni szörnyű kínok árán. A doktor elégedettnek látszott az eredménnyel, de a „mindjárt visszajövök” fenyegetően hangzott. Amikor az orvos kiment, a fegyőr rám vicsorgott: „na ilyenekkel vannak tele a börtönök!”

Érsebészekkel?! Ezen kicsit csodálkoztam.

És jött a doktor. Nem mondta, hogy gyógyultan távozhatok, sőt az ujjgyakorlat - bár a fegyőr éppen a folyosón dohányzott, így kellemesebb légkör uralkodott a kórteremben - vérfagyasztó fordulatot vett. „Balázs, van egy jóhírem: fog tudni zongorázni.” Nem kezdtem rögtön örvendezni, mert kisgyermekkorom óta igyekeztem már elsajátítani az ebben a művészeti ágban való jártasságot, és akkoriban már szerettem úgy gondolni magamra, mint aki - ha barátai szerint nem is túl jól - tud zongorázni. De rögvest kiderült, nem zenekritikusként, hanem orvosként beszél: „Első látásra biztos voltam benne, hogy megsérültek a mozgatóidegek a tenyerében, és, hogy az eredeti állapot helyreállítása majdnem lehetetlen”, mondta, (miközben demeterszilárdként [Demeter Szilárd (szintén "zenész" - kurziválás tőlem; nem tudom kellőképpen hangsúlyozni az idézőjelet!) a keresztes-kulturkampf közben pénzt oszt a zenészeknek, de közben izen az ellenzékifüggetlenobjektív illetőknek: El fogjuk játszani az ujjaikon az Örömódát – kalapáccsal.] leleményes ujjgyakorlatokkal próbálta a fájdalomküszöbömet az égig tornászni), „de a műtét jól sikerült, maradandó károsodás nincs”. Na akkor ijedtem meg igazán. Addig eszembe sem jutott, hogy a laktanyában lőttek a zongoraművészetnek! Másképpen: a zenei pályafutásomat mintha elvágták volna. Az üvegszilánkok. A doktor láthatta rajtam, hogy váratlanul ért a közlés, beszélgetni próbált, enyhítendő a feszültséget. Elmondta, hogy bár a családjában nincsen zenész (hiába! senki nem szabadulhat könnyen a sztereotípiáktól), a szomszédja, Boros József egy sarokkal arrébb, a Rózsa Ferenc utcai Vasutas Zeneiskolában tanít (ismertem Jóska bácsit, pótolhatatlan mesterem: Garay Attila terme melletti helysiégben oktatta a basszusgitározni vágyókat. Odébb Kőszegi Imre és Babos Gyula [szintén érsebészek!] – jó iskola volt!). Aztán bejött a fegyőr, a beszélgetés félbeszakadt.

Néhány nap múlva hazamehettem; egy hónap egészségügyi szabadság – a hülyének is megéry

tenyer.jpg

Fura dolog az előítélet; azóta, ha valahol cigányozni kezdenek, nekem rögtön az érsebészet jut az eszembe.

 

KANADAI MAGYAR HÍRLAP

 

komment

2020.05.24. 14:49 Éry Balázs

Lemezlovasok tündöklése és

Vigyázat! Allegória!

A Háttér-rovatban immár hosszú-hosszú ideje a magyar könnyűzene-ipar szerkezetét elemezgetjük. Próbálunk ráismerni az infrastruktúra fontos szereplőire, megismerni szándékaikat. Igyekszünk felismerni a mozgatórugókat, a kínálatot, a színvonalat meghatározó szempontokat, felmérni a pop-piac szereplőinek mozgásterét. De az utóbbi időben komoly zavar támadt a zenésztársadalom identitás-tudatában. Már mi magunk sem igazán tudjuk, ki számít zenésznek, ki nem, mint ahogy lassan abban sem lehetünk biztosak (én legalábbis egyre bizonytalanabb vagyok), hogy amit a rádiókban, hanglemezeken, diszkó-klubokban, és mindenütt a nap huszonnégy órájában hallunk az zene-e valójában, s ha igen, akkor mitől az. Magyarországon a hanglemez eladási siker-listákat lemezlovasok kiadványai vezetik, s ezzel a beat-pop-rock zene fejlődése beteljesedni látszik. Kár, hogy a Világpiac nem tud a mi tökéletes zenénkről, sokan még mindig hangszerekről, hangversenyekről, dalokról beszélnek, még mindig azt hiszik, hogy Sir Paul McCartney, Carlos Santana, Sting, és a többi elaggott hippi az igazi zenész. Nevetségesen idejétmúlt erőfeszítéseik eredményeképpen sorban jelennek meg lemezeik, az elavult eljárás során többen próbálnak együtt muzsikálni, hangszereiken eljátszva indokolatlanul sok harmóniából, verse-ből, refrénből álló anakronisztikus kompozícióikat, miközben az énekelt szöveget is gondolatok közvetítésére próbálják felhasználni. Ezekből az albumokból ugyan több millió példányt értékesítenek szerte a világon, a sikeres felvételeket hatalmas (gazdaságilag is sikeres) rádióadók játsszák - igaz ezek legnagyobb része felnőtt-adó - az AOR (Adult Orianted Rock) a nem tinédzser-központú popzene gyűjtőneve, soroljuk például ide, a nemrég a Petőfi Csarnokban erőlködő Toto-t! -, de büszkén jelenthetjük: nem nálunk, nem Magyarországon! Mi már az új idők új dalait hallgatjuk, túllépve a zenetörténet ásatag értékein, feledve melódiát, harmóniát, dinamikát, tulajdonképpen mindent, amit egykor esztétikusnak, élvezhetőnek hittünk a zeneművészetben. Persze néhányan még itthon sem értik a változás nagyszerűségét, ők képesek megtölteni lelkesedésükkel a Kisstadiont Sting budapesti fellépésekor, és tájékozatlanságukban mondjuk Pat Metheny lemezt vásárolnak. De előbb-utóbb mindent elmos az új kultúra özönvize, semmi nem marad a régiből. Hogyan jutottunk idáig?

dj_1.jpg

Mindeddig nem gondoltam rá, de most már értem: a pléjbek jelenség természetes következménye a d.j.-ék előadóművésszé nemesedése. Megmagyarázom: 1. Ha a kép és a hang különválik, akkor a közönségnek végülis teljesen mindegy, hogy ki tátog a hangzó anyagra (sőt, előnyösebb, ha nem csúnyácska, kevésbé vonzó, ámbár remek hangú, csodálatosan éneklő lányt, fiút /lányokat, fiúkat/ lát, hanem ragyogóan kimunkált, bámulatosan mozgó-táncoló szexuális bombázókat). 2. Ha már az előadó személye nem kötődik a zenéhez (azzal sem mondok nagy újdonságot, hogy tulajdonképpen a technikai fejlődés eredményeképpen a Zenész közreműködése sem alapfeltétel – ugye?) akkor bárki képes lehet pótolni a hiányzó idolt, betölteni az űrt, ami a pop-rocksztárok funkcióinak átértékelődése révén támadt. 3. Tehát kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy a diszkók közönsége által rajongva tisztelt lemezlovasok lépjenek a tátogó műanyagbábok helyére. A dolog még érthetőbb, ha tudomásul vesszük, hogy egy diszkóklub már jóval több, mint egyszerű szórakozóhely. Az ott hallható zene és a köré épített szubkulturális környezet a fiatalok számára a beat- és a rockzene történetében is meghatározó, az éppen érvényes értékrend, hierarchia ellen forduló, világmegváltó lázadás kerete. Ily módon az elektronikus gépzene sokkal több, mint a popzene egyik ága. Ezért beszélhetünk progresszív, underground tánczenéről, hallunk „újfajta, felszabadult világról. Guy Ornadel, híres-neves dancemester mondja a FREEE Magazin júniusi számában: „A dance angliai robbanását az a fiatal generáció indította el, melynek tagjai már picit unták a rockot. Az ectasy megtette a dolgát, és a többi már ismert… Itt, most elmélkedhetnénk a zene szerepéről, az elszállásról, lebegésről, belassulásról, spirituális törzsi szertartásról, hi-tech futurizmusról és így tovább, de ez a gondolatmenet kivezetne a Háttér-ből, inkább térjünk vissza a lemezlovasokhoz, az arány- illetve szereptévesztéshez…

Persze, hogy nagyon komoly feladat a diszkóklubban táncoló sokaság hangulatának emelése, nagy felelősség az egymást követő zeneszámok kiválogatása, sorbarendezése, átkeverése, a kívánt tempó biztosítása, de ez nem zeneművészet, ez egy másik területe a szórakoztatásnak. Most mégis lemezlovasok nevén megjelenő albumok vezetik a slágerlistákat, már nem dalokról, hanem track-ekről beszélünk, a sikeres d.j.-ék nem feltesznek egy-egy lemezt, hanem játszanak a partykon (csak azt nem tudom, hogy akkor a lemezjátszó mit csinál), és művészi koncepciójukról nyilatkoznak a médiában. Olyan ez, mintha a könyvtáros kapná a Nobel-díjat, mert jókor adta a kezünkbe mondjuk a Száz év magány-t. 

Pedig a modern tánczenére olyan nagyon nem is lehetünk büszkék. A zenei teljesítmény elég nehezen érhető tetten a „dance szcénában”, például D.J. Budai, Sterbinszky - DJ. JESZI, ha mond ez a név valakinek valamit - és a többiek műalkotásaiban. A lemezek legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy folyamatos. Nincs szünet a dübörgésben, és ahogy én értem: pontosan ez a cél. Minél felkészültebb, tehetségesebb egy didzsé, annál zökkenőmentesebb az átmenet. A tempó sem gond, mert a különböző irányzatokon belül nincs kívülálló számára érzékelhető jelentős eltérés. A felvétel több mint hetven perce alatt nem hallunk egyetlen akkordot sem (tudjátok: legalább három különböző magasságú hang egyidejű megszólalása), de minek is kellene az összhang, hiszen dallam sincs. Akkor mi marad a zenéből? Naná, hogy a ritmus. Tehát van mindenféle loop, körbe-körbe, lehetőleg az egész lemezen ugyanaz a tempó, (talán ugyanaz a dob-pattern is, de ebben nem vagyok biztos, mert bevallom őszintén: én nem tudtam végighallgatni mind a tizennyolc művet) és a legnagyobb változást a kimaradó percussion sávok hiánya, az abbamaradó, aztán újrainduló basszus, az analóg szűrők folyamatos állítgatása, esetleg az időnként értelmetlen szövegrészletek gajdoló géphang „éneksáv”-ja jelenti („The music is power…”). „Hát, ami szép az szép – de ez nem az…”

Persze, hogy a kiadók örömmel jelentetik meg sorra hasonszőrű kiadványaikat, hiszen – gondolom – fillérekért készülhet egy-egy belőlük. Nem kell professzionális stúdió, nem kell sok stúdió-idő, nem kell zenész, szövegíró stb. Tehát a dolog kifizetődik, de vajon teljes lehet a műélvezet? Yehudi Menuhin azt írja: “… tulajdonképpen a zene maga az ember, sokkal jellemzőbb rá a szavaknál…” Csak azt nem tudom, hogy mi jár azoknak a fejében, akik ezt és csak ezt hallgatják.

Az eredeti szöveg a Zenészmagazinban jelent meg húsz évvel ezelőtt

komment

2020.03.08. 14:32 Éry Balázs

Mit ér a Nő (Rádió Bézs - Csend /február 19.)

Mit ér a Nő Magyarországon? Az utóbbi időben néhány közszereplő és politikus felhang dús hozzászólásokkal szélesítette a látószögünket. A kérdés mostanában tehát az: mit ér a Nő Magyarországon, ha… Kövér? Falusi Mariann és Lang Györgyi még egy sokkal toleránsabb Magyarországon alapították a Padödőt, azt hiszem. Akkoriban még sokkal kevesebbet gondolkodtunk azon, ez itt kinek a hazája. „Rajongói szemében Karády Katalin volt a nagybetűs NŐ, az erotikus filmdíva, míg ellendrukkerei – főleg a jobboldal részéről – erkölcstelen kurvát láttak benne, aki meg akarja mételyezni a tiszta lelkű magyar ifjúságot. Karádyt nemhogy férfifalónak, de még leszbikusnak is kikiáltották, sőt azt terjesztették róla, hogy filmjeiben valójában nem az ő lábai láthatók, mert azok már-már férfiasan szőrösek.”.(Kelecsényi László - Filmszextétika) Viszont, „ha lement a nap a közösség napja, az éjszakai pillangó a magánélet gyertyafényét csapongja körül.” - Karl Marx

Végül: hallgattassék meg a másik fél is.

10422488_894346040686382_9085976404578990134_n.jpg

A műsor meghallgatásához kattintson ide!

komment

2020.03.08. 14:21 Éry Balázs

Mennyit ér egy nő (Rádió Bézs - Csend /február 12.)

Mennyit ér egy Nő, ha zeneszerző, szövegíró, zongorista, énekes? 12662714_890407521080234_580140068932892276_n.jpg

A Mai Csendben művészNőket hallgatunk.

Mennyit ér egy nő, ha királyNő, ha díva?

A soul királynője, Aretha Franklin és a Díva, Annie Lennox pontosan tudja, mennyit ér egy nő, és, hogy ezzel nincs mindenki tisztában. Ennek a véleményüknek hangot is adnak.

Mennyit ér egy Nő?

Egy kivételesen tehetséges, kivételesen szép, kivételesen sikeres énekesNő élete?

Mennyit ér egy Nő?

Egy szerelmes férfi – ahogy Szigeti Edit szépséges versében hallhatjuk – mindenét odaadná érte.

A műsor meghallgatásához kattintson ide

komment

2020.02.17. 14:41 Éry Balázs

Klubrádió - Az ötös

Mariann erről a blogról beszélt! :)

a Klubrádióban 2020. 02. 12-én elhangzott műsor felvétele

beszélgetőtárs Falusi Mariann és Lang Györgyi

vendég: Éry Balázs

szerkesztő: Kelecsényi Krisztina

bevezetőt mond: Horváth Péter

videó: Ernesto Vladimír

komment

2020.01.19. 14:01 Éry Balázs

Háromszög

Háromszög - FELNŐTTEKRŐL, FELNŐTTEKKEL

2019-12-26 20 óra Rádió Bézs

A valóság, a képzelet és a fantázia a Háromszög határai. Műsorvezető: Vályi Gábor

Beszélgetőtárs: Éry Balázs zongoraművész, zeneszerző

A Háromszögben: Erotika kotta A Háromszög kérdése: Tyúk - tojás helyzetek? Amiről szó lesz: Bartókkal kezdünk; első hegedűversenye máig őrzi a szerző ifjúkori szenvedélyes, emésztő lángolását “A” hegedűművésznőhöz, Geyer Stefihez. Bartók Kékszakállúja is szóba kerül; Judit a múltat feszegeti… Samantha Fox: filmen és koncerten az alakja része volt a hatásnak. A mai műsorban elhangzó dal a hangra és a zenei hatásra fókuszál. Freddie Mercury műveszétének része nemi identitása. Aki, amit felvállal(hat), az egyrészt személyiség függő, de a társadalmi közeg hatása is számottevő. Vagyis: művészi hatás és közéleti aktualitás együtt vet fel kérdéseket, s ad nézőpontok szerinti válaszokat. - Vályi Gábor

videó: Ernesto Vladimír

komment

2019.10.29. 15:25 Éry Balázs

A Zenész és a Filozófus (Esti Csend) - a Rádió Bézsben

Esti Csend - Éry Balázs és Gábor György zenés beszélgetése a művészetről, hatalomról, katarzisról a Rádió Bézs Más-sáv című műsorában, 2019. október 25-én.

komment

2019.10.03. 13:51 Éry Balázs

Chernobyl - Prelude in G Major


"Pripyat Pianos: 33 years of harsh weather conditions and radiation, 33 years of silence, 33 years of hopeless expectation of human touch. PRIPYAT Pianos is a sound museum, created 33 years after a massive man-made disaster that has affected hundreds of thousands of lives. This is the mark of the elapsed time."
photo: NeQo Phosgraphis

komment

2019.09.09. 13:19 Éry Balázs

Papa Can You Hear Me

I. tétel: Amikor Zsoldos Imre életműve lezárult, én éppen a fia, Zsoldos Gábor mellett dolgoztam segédmunkásként a Dolly Rollban. Sosem felejtem el a Vörösmarty tér mögött álló ORI busz lépcsőjén ülve könnyeit nyelő Dedy arcát.

Zsidó Kulturális Fesztivál 2019. próba: Klein Judit

II. tétel: Amikor Sárosi Katalin egy alkalommal meghallgatta a Gerendás Péter Társaság - amiben Dedyvel együtt muzsikáltunk - koncertjét, utána odajött hozzám, megölelt és azt mondta: szépen zongorázol.
A szeptember 4-i koncert - a kulturtörténeti emlékeken túl - ezért is fontos nekem.

69708134_1146088695586653_5706427079998832640_n.jpg

II. tétel: A Dohány utcai Zsinagógában az emlékkoncert részvevői - a közönséggel együtt - az Il silenziót hallgatják Zsoldos Imre előadásában.

il_silenzio.jpg

70818226_2584406761602478_4353327023855239168_n.jpg

videó: Zsoldos Gábor, Ernesto Vladimír

fénykép: Koritárné Gábor Krisztina, Erhardt László

komment

2019.06.06. 14:25 Éry Balázs

A Zenész és a Közíró

Címkék: Esti Csend

Esti Csend - tizedik tétel

A zenész: Éry Balázs

A közíró: Földes Péter

  Nyitott Műhely 2019. június 1.

 

komment

süti beállítások módosítása