Facebook - Csend

Videó

%C3%89ry%20Bal%C3%A1zs


Esti Csend avagy Csodazongoraverseny nagy tételben

2017.06.20. 16:08 Éry Balázs

Civil kurázsi

Lehet képzelni: ül a neves kabarettista Bayreuthban az ünneplőbe öltöztetett lelkű wagneriánusok között, s egyszer csak elragadtatottan oldalba böki a szomszédját: Puccini ist Puccini!

Az oldalba bökésért a pesti rajongónak [az írói én kiteljesedése] tíz esztendeje már nem kell messzire utaznia; Fischer Ádám elhozta a Wagner-fesztivált a Művészetek Palotájába. [„Valamelyik bayreuthi előadás után egy olasz étteremben borozgatva megegyeztünk Zoboki Gáborral: én csinálok neki Wagner fesztivált Budapesten, ha ő épít hozzá házat, ő épít hozzá házat, ha én csinálok Wagner fesztivált – a vörösbor hatása…”]

csend_2017_junius_22.jpg

Hanem a közös éneklés! Európáért, a jogállamért, a civilekért! Az ám az igazi Gesamtkunstwerk!

A Budapesti Wagner-napok idején a művészet mellett a kultúrát! (értsd: az emberi közösség fennmaradását, összetartozását biztosító értékek összességét) is ünnepeljük, Fischer Ádám vezényletével, a Szabadság téri emlék?mű? [mire emlékeztet? - engem momentán Hitlerre Bayreuthban] árnyékában (már ha sütne a „közösség napja” az oszloptorzókra).

Civil kurázsi, magasztos humanista hitvallás:

Emeljük fel közösen a hangunkat, a szó szoros értelmében is!”

Szólj hozzá!

2017.06.17. 11:38 Éry Balázs

Kockázatok és mellékhatások

A különösség itten abban állna: a Mester ezt a verset! az ezredforduló környékén írta, bizonyítván: a fülkeforradalom nem mint derült égből villámcsapás!

                                                           plakátterv © Bródy János

                                                            videó: Ernesto Vladimír

 

Szólj hozzá!

2017.06.15. 10:57 Éry Balázs

A figyelmező Csend - (Rádió Bézs - Csend /június 16.)

Ültem moccanatlanul a hangszer mögött a Kisstadion fénybeborult színpadán, és ahelyett, hogy a nekem rendelt szólamot játszottam volna, lenyűgözve hallgattam a zenét.

[Ez előfordul velem néha nagyszerű zenészek mellett: figyelmező csenddel veszem ki a részem a közös muzsikálásból.]

Az orkeszter pompásan szólt, virtuóz gitározás – Fischer László -, lendületes basszusgitározás – Fekete Samu Tibor -, fegyelmezett kibordozás – Herrer Pál – szenvedélyes és nem kevéssé látványos dobollás(sic!) – Dorozsmai Péter – hallatszott, de a protagonista! – Balázs Fecó -: a Hammond-orgonából áradó erő ragadott magával! Tolultak az emlékek [a mester (ő itt kevéssé konkrét személy) - az emlék és az élmény összevonásából keletkeztetett - szép szavával: emlények]: ahogy álltam kockás flanelingben, csöves farmernadrágban, a császárkörte-likőrös üveget szorongatva; mintha fekete bárány, a Bosnyák téri Rózsavölgyi kertmozi ócska nézőterén.

„A koncerteken minden este az első sorban álltam, és üvöltöttem, ha szólt az én zeném.” [Ez irigyelhető ettől a nemzedéktől: fiatalságu(n)k közösség-élménye.]

Kevesen voltunk; aznap választani kellett: Boney M a Kisstadionban [motívum!] vagy Korál a Rózsavölgyiben.

Ahogy Fecó kijött a színpadra, néhány erőteljes, de odaillő mondatban – ő is szorongatott üveget - összefoglalta a rockzene szubsztanciáját, felemlítvén Boney M-et, szórakoztató ipart, diszkót, pléjbekket, ilyesmit. Aztán odalépett az orgonához.

És: a Hammondból áradó erő magával ragadott…

csend_2017_junius_16.jpg

A műsor ide kattintva hallgatható meg!

Szólj hozzá!

2017.06.08. 13:57 Éry Balázs

Hommage (Rádió Bézs - Csend /június 9.)

Vannak dalok, zenei fordulatok, melyek kitörölhetetlenül bevésődnek lelkünkbe, emlékezetünkbe, gazdagítva a világról szerzett ismereteinket, anélkül, hogy tudnánk kinek köszönhetjük azokat. Aztán vannak ihletett, kivételes képességű zenészek, géniuszok, akik többet is jegyeznek a fontos dalokból, s ily módon a könnyűzene halhatatlanjaivá, klasszikusaivá válnak.

csend_2017_junius_9.jpg

A V73 és a VMoto-Rock zenei ízlésemet, értékrendemet alapvetően meghatározó zenekar volt (van). Annak idején akár távoli vidéki koncerthelyszínekre is követtem őket, hogy átélhessem minél többször az élményt, amit fellépésük számomra jelentett. Bár mindkét együttest tiszteltem, becsültem, de igazából számomra a Zenész Lerch István volt. (Igazságtalannak éreztem mindig, hogy gyönyörű kompozícióit többnyire az énekes-előadóval azonosítják, pedig nyilvánvaló, hogy a zeneszerzőnek legalább akkora érdemei vannak a sikerben.) Csodáltam technikai képességeit, hangszerismeretét. Dalait hallgatva igyekeztem megérteni zenei gondolkodásmódját, ellesni hangszerelési ötleteit, megtanulni az akkordok kezelésének logikáját, zeneelméleti gyakorlatként elsajátítani forma- és arányérzékét. Irigyeltem gyönyörű zenei gondolatait, tiszteltem érett kiegyensúlyozottságát. Élveztem virtuóz hangszerszólóit [Auth Csilla lemezére, az El kell, hogy engedj áthangszerelt változatába, a Mester iránti tiszteletből, az eredeti szintetizátorszólót próbáltam hangról-hangra feljátszani a gyorsabb tempó ellenére, visszaélve a producer-hangmérnök Szentmihályi Michel Gábor türelmével.], lenyűgöztek eredeti megoldásai, elbűvölt a bölcs előadás. Felvételeit évtizedek óta újra és újra meghallgatom…

A műsor idekattintva hallgatható meg!

Szólj hozzá!

2017.06.06. 20:09 Éry Balázs

Esti Csend

Csillag Ádám kamerája által jelentőségteljesebbnek [jó szó!] tűnik a Csend!

Hálás köszönet!

Szólj hozzá!

2017.06.01. 12:06 Éry Balázs

Kaleidoszkóp (Rádió Bézs - Csend /június 2.)

Címkék: Csend Rádió Bézs

A múlt hét végén a nagyváradi Szigligeti Színház „nézősége” élvezhette Udvaros Dorottya pompás előadását: Majdnem valaki – lemezbemutató. Az albumról néhány héttel ezelőtt, a zeneszerző Hrutka Róbert életművének részeként, már leforgattunk [forgatni – jó, bár kissé idejétmúlt kifejezés: technikus–forgató–szerkesztő, ez volt a Rádióban a hierarchia. A szerkesztő parancsol, megmondja, mi kell neki, a forgató elmegy a kartontárba, kikeresi a felvétel számát, kiigényli a szalagtárból, lecipeli a tekercseket a stúdióba, felrakja a magnóra, meghallgatja, beáll velük, és időben elindítja.] jónéhány dalt, és a gyakori ismétlés műsorunk szerkesztési elveibe ütköznék, ezért mostan a koncert egy másik aspektusát hangsúlyoznánk: a közreműködő zenekar együtthangzó sokszínűségét.

csend_2017_junius_2.jpg

Történt, hogy Évike, a Művésznő szállításával megbízott sofőr, otthon felejtette a személyi igazolványát (mindenkit több körlevél figyelmeztetett indulás előtt: utazni érvényes személyivel!), s az éber őrzők a határon feltartóztatták. Így esett, hogy a mikrobusznak oda-vissza, kétszer kellett fordulnia Ártánd és Nagyvárad között.

Tehát késő éjjel, a nagyváradi színház előtt ül a zenész, várja a határról visszatérő szállítóeszközt, és az úriemberség árjával szembeúszva kimondja: Évike, … a személyidet! (A három pontról itt: ha nem akarom a hölgyolvasók (hölgyhallgatók) és érzékenyebb „kedélyek” megszolgált jóindulatát elveszíteni, illetve azokét, akikből még nem halt ki az igazi értékek iránti tisztelet, a tekintély és a többi; és vállalt módszerem, a hűségesség iránt is – hogy egy szójátékkal éljek: hű kívánok maradni, nos[!] ez esetben konfliktus szikrázik föl. Hogy miről van szó? Kérem: ott a nagyváradi éjszakában egy magnó a következőket rögzíti: Évike, bazmeg a személyidet! Jesszusom…)

Arról már nem Évike tehet, hogy a tétlenség hamarosan termőre fordul: szép beszélgetés alakul a muzsikusok között (a zenekar ott játszik először, s talán utoljára ebben az összeállításban: a hangversenymester Hrutka Róbert mellett Lantos Zoltán, Markó Ádám, Miklós Milán) hangszerekről, pályatársakról, lemezekről, tegnapi és holnapi hangversenyekről… A jelenlévők nagyon gazdag, sokszínű (kaleidoszkóp!) zenei múltja, jelene, jövője rajzolódik ki [próbáljon meg valaki metaforák nélkül beszélni a zenéről!] a diskurzusból. A balzsamos nagyváradi éjszakában érdekes gondolatnak, jó ötletnek tűnik, hogy a Magyar égre magyar ufót-sorozat elkövetkező epizódjában ennek a beszélgetésnek a zenei illusztrációjával (hang)fessük színesre a Csendet…

vendégszöveg: Göczey Zsuzsa, Esterházy Péter

Köszönöm Wolczán Viktoriának a fényképeket!

A műsor itt! hallgatható meg.

Szólj hozzá!

2017.05.25. 16:11 Éry Balázs

Ha sírni látod a bohócot (Rádió Bézs - Csend /május 26.)

Javaslom: a Magyar égre magyar ufót-sorozat második fejezetében Pierrot Café című lemeze következzék (a javaslat persze kényszerítő erejű: a mai Csendben nem lesz más hallható)!

Gyakran olvasom: a zenészek nem szívesen hallgatják újra saját felvételeiket; én, azt hiszem, képes vagyok kívülállóként, elfogulatlanul figyelni, értékelni: feltűnnek a hibák, büszke vagyok a jólsikerült momentumokra. [Csak az arány, mon ami, az arány!]

csend_2017_majus_26.jpg

Ezért a lemezért vállalnom is kell a felelősséget, hiszen: amikor a Nekem senki nem hegedül című album megjelent, írtam róla egy kritikát a Zenészmagazinba; arról szólt: a szerző különös érzékkel fogalmazza meg a gondolatait, de túl sok gépet használ, ami kissé személytelenné teszi a produkciót. Aztán egy hangszerkiállításon véletlenül találkoztam Pierrot-val. Beszélgettünk, s a végén abban maradtunk, a következő lemezt együtt csináljuk…

vendégszöveg: Major Mihály Pierrot álarc nélkül című portrékötetéből

A műsor ide kattintva meghallgatható!

Szólj hozzá!

2017.05.18. 19:49 Éry Balázs

Mindennek van határa (#civilvagyok)

„Az az ország, amelynek nincsenek határai vagy nem tudja azokat megvédeni, nem ország.” – Orbán Viktor

 Mi van, művészkém, nem tetszik a rendszer?!

hataror.png

Hát nem! Egyáltalán nem! - súgtam magamnak, feküdj csak nyugodtan! Hógolyót virágzik most a türelem; Tóth főhadnagy elvtárs, Várhegyi szakaszvezető elvtársra kacsintva, a rohamsisakomat próbálta eltalálni nyolc lépésről a jéggé dermedt hókásával. Néhányszor sikerült is neki; a vas bili minden koppanással előrébb csúszott az orromon. Ott feküdtem a Budapesti Határőr Ezred adyligeti gyakorlóterének dermesztő! poklában, kiszolgáltatva feletteseimnek [felettes – jó szó], mint aki megfagyott, lehugyozták, és abba belefagyott, s már mozdulni se képes, nem is akar, lesz, ami lesz. [Ami túlzás. De hirtelen ez a túlzás lesz a valóságos, ez a túlzás tölt be mindent, az érzékeket és a képzeletet, fölrémlik egy anarchiába hulló társadalom, a város, mint dzsungel, melyben különböző hordák uralkodnak, és ahol majd résen kell lenni, föl kell ismerni a fenevadakat.] Tényleg azt vártam, hogy fölébredjek.

Három nappal korábban [1981. december 31.-én] az 1. Kiképző Század eligazításán. Síry alezredes elvtárs szónokolt: „Az az ország, amelynek nincsenek határai vagy nem tudja azokat megvédeni, nem ország! Az önök feladata ezeket a határokat akár az életük árán is védelmezni. Ezt követeli önöktől a haza!” Elhangzott néhány lelkesítő mondat a Szocialista Értékrend felsőbbrendűségéről, arról, hogy vége a liberális blablának nevezhető szellemi-ideológiai korszaknak, a nyugati [kapitalista – hehe!] világ morális értelemben megrendült; hanyatlik, szakadék felé tart, és ezért ébernek kell lennünk, mert végső agóniájában ránk támad…

Önök felelősek a gyerekeikért, aztán a szüleikért, majd a lakóhelyükért, aztán jön a hazánk! A határokat [valamint Magyarország etnikai és kulturális összetételét] meg kell védeni.” Lehet, hogy nem pontosan ezekkel a szavakkal, de nagyjából ezt mondta.

A látvány ellenkezője így lenne leírható: a hős határvadászok büszkén, lelkesedéstől kipirult arccal, csillogó szemmel, dobogó szívvel hallgatják a – egy ideilleszthető eposzi jelzőt keresgélek…, megvan!: kötcsei - beszédet, késznek mutatkozván arra, hogy az eleven ördög [K.Z. szóvivő leleménye] ellen is megvédjék hazájukat!

A valóságban azonban az előttünk álló másfél nap ígérete vibrált az idegeinkben; a bevonulás óta, másfél hónap múltán, most először szabadulunk ki a laktanyából, ha rövid időre is, de visszatérhetünk a normális életbe, amitől a kaszárnya kerítése [nem egy GYoDA, de kerítésnek kerítés] választott el bennünket. Néhány perc és kézbe vehetjük, életünkben először, a katonakönyvünket, benne a kimaradás időpontjával (1981. december 31. 12.00 – 1982. január 1. 24.00), magunkra ölthetjük kimenőruhánkat és indulhatunk haza! A parancsnok még felhívta a figyelmet a határőrhöz méltó viselkedés fontosságára, és elhangzott a parancs: Oszolj! Majd:

Éry határőr, az alezredes elvtárshoz! 

A lélegzetem megszegett: mi a fenét akarnak tőlem?! Ökölbeszorult gyomorral léptem be a századparancsnoki irodába: 

Éry határőr, jelentkezem! 

No, fiam, maga ugye zenész?

Letagadni sem tudtam volna; Várhegyi szakaszvezető elvtárs adategyeztetéskor a személyi igazolványom munkahely rubrikájából kiolvasta (csak úgy csöpögött hangjából a maró gúny): szellemi szabadfoglalkozású előadóművész… [Mi van, művészkém, nem tetszik a rendszer?!]

Iiiigen,…, de nem tehetek róla!

Síry alezredes bíztatóan vicsorgott. Elmondta, hogy itt a nagyszerű alkalom, hogy bizonyítsam a mitt’oménmimet; a dobogókői BM-üdülőbe zongorista kell a szilveszteri mulatsághoz! Ott lesz a belügyminiszter meg sok vezető elvtárs, akiknek a szórakoztatása hazafias kötelesség! (Akkoriban, ahogy ezt Gulyás Gergely képviselő is – hogy mit képvisel, ezzel most nem szöszölnék –, a régi szép időket emlegetve nyilatkozta nemrég: a Határőrség a Belügyminisztériumhoz tartozott. Hogy ez a képviselőnek miért volt olyan nagyszerűség, amit a gaz liberálisok leromboltak, nem értem, de ez itt most nem is fontos.) Ugyan nem parancsolhatják meg, hogy vállaljam a megtisztelő feladatot, de gondoljam végig a lehetőségeket, nézett rám szúrós szemekkel az alezredes.

De hiszen most mehetnék először haza! Ezt meg kell érteniük! Keressenek valaki mást!

Hát jó, Éry elvtárs, meglátjuk…

Megláttuk. Néhány pillanatig szívhattam be a szabadság levegőjét, éppen édesanyámnak panaszoltam a katonalét elviselhetetlen könnyűségét, a családi vacsorához készülődve, amikor egy rendőrautó állt meg a házunk előtt. Egy táviratot tartottak az orrom elé: szolgálati helyemre azonnal vonuljak be! Villogva, szirénázva felvittek a laktanyába, egyenesen az ügyeletes tiszt színe elé.

Éry elvtárs, a dobogókői üdülőbe megy, és zongorázik! (Nocsak, mégis megparancsolhatják?) Ne hozzon szégyent a Határőrségre!

Már vittek is tovább. Az üdülőbe érve egyenesen a kihalt bárba, a zongorához vezettek (az ebédlőben Járóka Sándor zenekara muzsikált, a nagyteremben diszkó pufogott): üljön le, játsszon, ha a miniszter elvtárs aludni megy, abbahagyhatja!

A bárban a zongorán és rajtam kívül nem maradt senki. Kényszeredetten nyomkodni kezdtem a billentyűket (nem egy Csodazongora, de egy, ennél azért többre hivatott, szép állapotú Bechstein); a piros műbőrfoteleknek, a színesen villogó lámpáknak, az üres bárpultnak játszottam. A jelenet kívülről-belülről valószerűtlennek tetszett, de volt benne valami szürreális izgalom. [Tényleg azt vártam, hogy felébredjek.] Előbb csak gépiesen kalapáltam, de a hangszer (lehet, hogy mégis Csodazongora) magával ragadott, elemelt a valóságból; elfelejtkeztem belügyminiszterről, alezredesről, őrmesterről, az egész vircsaftról: zongorázni kezdtem.

Lehetne így: hangokból építettem (katedrális helyett) -falat, -függönyt, -kerítést, körbekerítettem a mikrokozmoszomat, bezárkóztam, védtem a kultúrámat, értékeimet.

De fordítva is: kerítés helyett karám, rács, ketrec; nem magamat, őket kerítettem körbe, a határőröket, kultúrájukkal?, értékeikkel? együtt, s én kívül maradtam, egy civilizáltabb világban.

Vagy: elmenekültem, megszöktem, kivándoroltam, emigráltam a valóságból. A zene ki-, meg-, felszabadított, mintha röpültem volna: határ (kurzív tőlem) a csillagos ég! És akkor:

Mi ez a szar dzsessz?! Játszd a Csattanógacsucsut!

A kékfényes Szabó László – fontos a név: a korabeli közszolgálati televízió ikonikus alakja (afféle biztonságpolitikai szakértő), potentát, akinek, ha el tudtam volna zongorázni a nótáját, s ily módon a kegyeibe férkőzöm, hatalmában állt volna akár leszereltetni is engem időnek előtte. Akkoriban az önkényuralom képviselőjét [a képviselő is, mint a felettes] láttam benne, de ’89-ben kiderült róla: gerinces ember!  „Én a régi rendszernek voltam az újságírója, hittem a szocializmusban, hittem abban, hogy belülről megjavítható a rendszer. A rendszerváltás hajnalán átgondoltam az életemet, és arra jutottam, ha tovább csinálom a munkám, akkor vagy engem köpnek le, vagy magamat köpöm szembe. Úgy döntöttem: leteszem a tollat, nem veszek a kezembe mikrofont, hátat fordítok a kamerának.”] hetykén a táncparkett közepére vezette partnernőjét várva az ismerős dallamot. Hát azt hiába várta: [mint akit lehugyoztak, de nem fagyott bele] az önérzetében megbántott művész felháborodásával lecsaptam a zongora fedelét, felpattantam, nem törődve a következményekkel, és a mögöttem lévő hónapok (kiképzés!) minden keserűségét cipelve kirohantam a m(M)ikrokozmoszból… 

A Dobogókői Lázadás másnapján már az összes tiszt tudta az adyligeti laktanyában, hogy határőrhöz méltatlanul viselkedtem! Század- szakasz- és rajparancsnok egy emberként torolta meg a mundér becsületét meggyalázó függelemsértésemet [insubordinatio]. Vécét, bakancsot, ablakot, fegyvert, krumplit pucoltam, stokiztam, álldogáltam az ügyeletes asztalnál, zongora helyett a géptávírót püföltem, alaki szabályzatot magoltam…

És: kúsztam-másztam a gyakorlótér dermesztő poklában.

Látja ott azt a kerítést?! Az a határ! Elkúszik odáig, beássa magát egy lövészgödörbe, és védelmezi, őrzi, biztosítja, óvja, oltalmazza, vigyázza!

Mi van, művészkém, nem tetszik a rendszer?!

Egy hős felpattan, és rövid sorozatokkal határ-ozottan a náci gazemberek tudomására hozza, mit gondol az egész vircsaftról:

BASSZÁTOK MEG A KERÍTÉSETEKET! A KULTÚRÁTOKKAL EGYÜTT!

De az én Kalasnyikovomban (lásd: mellékelt ábra!) nem volt lőszer.

Ehelyett:

Na, most ment el a kedvem az egésztől! Mindennek van határa!

 

vendégszöveg: Esterházy Péter, Királyhegyi Pál (és Orbán Viktor, Kövér László)

  

Szólj hozzá!

2017.05.18. 14:56 Éry Balázs

Magyar égre magyar ufót (Rádió Bézs - Csend /május 19.)

Magamévá téve a Nemzeti Együttműködés Rendszerének magasztos ideáját kigondoltam: a következő néhány alkalommal magyar muzsikusok felvételeivel teszem tartalmassá a Csendet.

Kezdjük a legelején: Hrutka Róbert!

csend_2017_majus_19.jpg

Őt halljuk gitározni a műsorunk kezdetét jelző szignálban. És: a Csend lemez címadó dalában is. [Fontos és jellemző! zenetörténeti adalék: az impozáns gitárszólót ajándékba kaptam!]

Punktól smooth jazzig válogathatnánk a gitáros pompás felvételeiből, de a mai Csendben a zeneszerzőt hang-súlyoznánk. Nem, még nem a Kincsem című film (arra később még visszatérnénk) hatásos szaundtrekjét [hogy mondom magyarul: soundtrack?] vagy Tompos Kátya éppen most készülő albumát mutatnám -

Fodor főszerkesztő úr Vendégjátékos című műsorának nyilvános rádiófelvételén a

múlt héten hallhattunk róla, s belőle részleteket! -, hanem afféle keresztmetszetet Robi figyelemreméltó [jó szó!] életművéből.

Hát hallgassuk együtt a Csendet!

A műsor itt meghallgatható!

Szólj hozzá!

2017.05.11. 14:06 Éry Balázs

Esti Csend - Meghívó (Rádió Bézs - Csend /május 12.)

A Nyitott Műhelyben játszani… és itt néhány pompás jelző, hasonlat, metafora, allegória következnék kulturális, művészeti szalonokról, bútorokba ivódott hangulatokról, hangszerbe! rögzült dallamokról, falakra írt versekről; a „helynek szelleméről” - üzenetekről az utókornak.

 [A Nyitott Műhely finom hely, sokféle ember tudja magát ott jól érezni, vagyis van, ami ritka és nehéz megteremteni, a helynek szelleme. Ez a szellem, szellemiség nekem nagyon rokonszenves, mert egyszerre jelenti azt, hogy engem érdeklő műsorok vannak, valamint hogy az időnként fölbukkanó pörkölt is rendben. És hogy jó valószínűséggel olyan emberekkel találkozhatom ott, akiknek örülök, és még az sem kizárt, hogy ők nekem. Ritka Budapesten az ilyen nyilvános (nyitott) tér. – Esterházy Péter]

csend_2017_majus_12.jpg

 [A Nyitott Műhely Finta László vezetésével, egy egészen különleges hely Budapesten. Fellépő, kísérletező otthona a zenészeknek, íróknak, képzőművészeknek, és persze mindazoknak, akik erre kíváncsiak, azaz a közönségnek. Nincsenek skatulyák és előítéletek, csak egy feltétel van, a színvonal. Megfordult itt már az írók, képzőművészek és a zenésztársadalom színe java, jazz zenésztől kortárs zenészen át népzenészig mindenki. Sokszor vagyunk tanúi a Nyitott Műhelyben olyan fellépéseknek, eseményeknek, amelyek sehol máshol nem fordulhatnának elő, nem történhetnének meg. – Dés László]

 ([Ez nem nyitott műhely, ez csirkeól. – Torgyán József])

 A Nyitott Műhely legbőkezűbb támogatója– és támogatóra egyre nagyobb szükség van, hiszen: kulturkampf ! – Esterházy Péter volt, akitől ezt az (el)kötelezettséget Nádas Péter vette át (ezt a Fintalacitól tudom). [Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható!]

A Nyitott Műhelyben játszani…

Az első Csendes hangversenyem a Nyitott Műhelyben (oximoron! mondaná a mester) éppen a Népszabadság befejező! számának megjelenése napján volt hal[l]hat(atlan)ó. [Sorsjáték.]

A soron következő holnap, május 13-án este nyolckor.

(A Rádió Bézs bemutatja)

 A mai Csendben a Nyitott Műhely májusi programjából – Márkus Tibor, Fröccs, Orbán Bori, Trio Squelini & Rohmann Ditta - válogatunk. 

 A műsor ide kattintva hallgatható meg!

Szólj hozzá!

2017.05.04. 16:49 Éry Balázs

A jelenkor ítélete (kisssregény) (Rádió Bézs - Csend /május 5.)

[Az előző rész tartalmából: Fonográf - első tétel (Rádió Bézs - Csend /április 28.]

Esti megilletődötten áll a Szerémi úti ház előtt a magnókazettát szorongatva [elfehéredő ujjpercek, nyirkos tenyere homorul, domborul]. Az 56-os buszon idefelé elképzelte a jelenetet: Szörényi Levente lenyűgözve hallgatja az Y együttes felvételeit, majd: szólok az érdeketekben, a Lemezgyárban!

A csöngetésre Tolcsvay László nyit ajtót. Esti akadozó lélegzettel elhebegi valahogy: azért van itt, mert édesanyja kolléganőjének, aki a szomszédban lakik, A LEVENTE megígérte, hogy meghallgatja a zenetörténet horizontján éppen felbukkanó zenekar néhány számát, hall-e bennük tehetséget.

Gyere be, Levente elszaladt valahová, de rögtön itt lesz. A kedves közvetlenség jólesik Estinek (Ez a jóleső érzés felidéződik, [fel lesz idézve] évtizedekkel később, amikor Esti a Millenárison tartandó Tolcsvay-koncertre készülő zenekar tagjaként belép a próbaterembe, és tisztelettel köszönti az épp legendás fehér gitárját hangoló Művészt.), de annyira nem oldja feszültségét, hogy megforduljon a fejében: a TOLCSVAY értékítélete sem lenne kevésbé fontos számára.

Beljebb lépve Esti Koltay Gábort pillantja meg - róla akkoriban kevesebb (jóval kevesebb) –volt tudható -, a bőrgarnitúrán ülve egy rádióval babrál. [Állítsd a Petőfire! Ki játszik? Semmi, csak a Zene hullámhosszán kezdődik. A kicsiny, de megbízható szovjet készülék, a Szokol, megkezdi a mondott műsor sugárzását. Zenei szerkesztő Göczey Zsuzsa!]

Egy fehér Zastava áll meg a ház előtt: megérkezik a ház ura. Jól láthatóan másra figyel, amikor kiveszi Esti kezéből a kazettát: gyere holnap a Rottenbiller utcai stúdióba öt körül, és dumálunk…

A stúdió előterében lassan másfél órája ül Esti a tűkön, amikor újra felbukkan Tolcsvay László: „rögtön itt lesz” – mosolyog. Jókedve érthető: az FG-4 - a Fonográf talán legjobban sikerül lemeze - fölvételei folynak éppen.

Szörényi Levente fáradtan, két gitárt cipelve érkezik.

Tehetségesek vagytok, érdemes csinálni. De fontos a saját hang. Hallgassatok nagyon sok zenét!

Esti azóta is nagyon sok zenét hallgat…

A műsor ide kattintva hallgatható meg!

csend_2017_majus_5.jpg

Szólj hozzá!

2017.04.27. 13:47 Éry Balázs

Fonográf - első tétel (Rádió Bézs - Csend /április 28.)

Verával két oroszóra között – Kőrösi Csoma Sándor Orosz Tanítási Nyelvű Gimnázium – kíméletlen küzdelmet (bajt) vívtunk: két lovag, választottjuk dicsőségéért; az ő lobogóján az LGT-, enyémen a Fonográf-címer. Sok vér lefolyt a Volgán, mire rájöttünk: mindkét együttesért lelkesedhetünk fenntartás, hasonlítgatás nélkül.

A februári koncertről szóló híradás döbbentett rá: azóta, valahogy, a közös emlékezet hátterébe száműzetett – másképpen: kikopott a játszási listá(n)król – a Fonográf. Persze: a rengeteg új zenék [sose’ fogom megszokni a zenét többes számban]! De akkor is!

A torrent oldalakon [igen: én a fájlmegosztást jóféle, progresszív, közösségi cuccnak gondolom; pártolom, mint az alapjövedelmet - „fizessenek a gazdagok!”] elsőre nem is találunk Fonográf-diszkográfiát – LGT-t bőséggel -, csak hosszas keresgélés után, a spájzban - egy orosz site-on. Legszívesebben letölteném (feleslegesen lenne, Szörényiék életművét bakeliten őrizgetem), és hallgathatnánk együtt a Csendben. De a rendelkezésre álló műsoridőbe a Búcsú című ’84-es dupla koncertlemez fér be, az is két tételben.

 Folyt. köv.

csend_2017_aprilis_28.jpg

 

A műsor itt meghallgatható!

Szólj hozzá!

2017.04.20. 14:48 Éry Balázs

Nem maradunk Csendben - (Rádió Bézs - Csend /április 21.)

 Pedig! (self-irony included!˙)

[Remélem, a rádióhallgató számára érzékelhető a hangomból áradó önirónia!]

csend_2017_aprilis_21.jpg 

„Nem maradunk csendben! Táncolj, tüntess és kiabálj a szabadságodért!

A húsvéti tüntetés zenei kínálata – számomra - csupa ismeretlen nevet sorolt. Gondolom, egyszerűen azért, mert már elszállt felettem az idő vasfoga; nálam jóval fiatalabbak táncoltak, tüntettek a szabadságukért a Szabadság téren április 15-én. De én is (ősz bárd) szeretnék lépést tartani - dalolva a lángsírba -, ezért összegyűjtöttem a fellépő dalnokok – Bulbs, DJ Suhaid, Gregory G Ras, Telefunken The Matter és Legars néhány felvételét.

 Törjük meg a Csendet új időknek új dalaival!

˙©Péterfy Gergely

A műsor itt hallgatható meg

Szólj hozzá!

2017.04.13. 16:02 Éry Balázs

Hét utolsó szó (Rádió Bézs - Csend /április 14.)

 Atyám! Bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

(Pater, dimitte illis quia nesciunt, quid faciunt.) Lukács 23,34

 

A csönd az csönd

a zene a csönd szünete

Ahogy a csöndek elhallgatnak

fölharsannak a zenék

 

[„Nádler István 2016 végére elkészítette hét festményből álló sorozatát, amelyet 2017. április 11. és április 23. között a Kiscelli Múzeum Templomterében mutat be. A hét szót tanításként értelmezve dolgozta fel, amelyben az én belső fejlődése során a hét szó erejét megértve stációkon keresztül halad, míg eljut arra a szintre, ahol külső segítség nélkül is kapcsolatot tud találni az örök, az egyetemes mező terét kitöltő, mindenható erővel. A tanítás hét szava felekezetektől és vallástól függetlenül minden ember számára lehetőség. Lehetőség arra, hogy istenkép és istenhit nélkül transzcendencia-élményben legyen része.”]

csend_2017_aprilis_14.jpg

A műsor a linkre kattintva meghallgatható!

Szólj hozzá!

2017.04.06. 14:46 Éry Balázs

Ha ismerném (Rádió Bézs - Csend /április 7.)

Március 21.-e emlékezetes dátum [Éljen a forradalom?] Esti Kornél életében; hosszú szünet után hallja-látja újra játszani kedvenc – a zenei ízlésének kialakulásában meghatározó szerepet játszó - zenekarát. Kövér a nap, Lehajtott fejjel, Csöngess be hozzám jó barát – kívülről fújja a dalokat, elérzékenyülten emlékezve a hőskori próbákra, amikor általános iskolás társaival igyekeztek hallás után elsajátítani a rádióból ismert slágereket…

Esti Kornél az idők során együtt muzsikált az orkeszter több rocktörténeti jelentőségű tagjával, a gitáros- énekes-szövegíró Művésznőhöz viszont, a bélák elleni végeláthatatlan küzdelem megpróbáltatásai között edződött barátság is fűzi; hasonlóan gondolkodnak a világról.

Ha ismerném a föld rég rejtett titkait – Esti ezt a dalt szereti mindközül a legjobban. A Művésznőtől tudja: a dal szövege egy rajzórán született:

Ha ismerném a föld rég rejtett titkait,
Ha meglelném a tűz eltűnő lángjait,
Ha én lennék a bölcs, hogyha mindent tudnék,
Mindig csak rád gondolnék!

A rajzóra sem múlt el nyomtalanul: Esti galériájának becses darabja a Művésznő Lélekvadász című képe.

csend_2017_aprilis_7.jpg

A műsor a linkre kattintva meghallgatható!

Szólj hozzá!

2017.03.30. 14:29 Éry Balázs

Akinek van füle a hallásra, hallja meg! (Rádió Bézs - Csend /március 31.)

Jézus mondhatta volna úgy is: akinek hite van, hallja meg?

csend_2017_marcius_31.jpg

Philippe Jaroussky lemezén Fauré Requiemjét hallgatva azon töprengtem: egy szakrális zenemű a maga teljességében megmutatkozik-e egy vallástalan hallgató előtt. Választ az Arckép című rádióműsorban – két erőszakos, rosszhangzású szignál között – találtam, a kontratenor világsztár a következőket mondta:

„Egy előadás után odajött hozzám egy nő, és arról beszélt, mennyire ki lehetett érezni az istenhitemet az éneklésből. Erre én elmondtam neki, hogy nem hiszek Istenben, mire szinte fölháborodott; hiszen olyan volt ez neki, mintha hazudtam volna a koncerten. De én úgy gondolom, még, ha az ember nem is hisz Istenben, mindig hisz valamiben. Ez az érzület a kultúránkban van, így közvetíteni tudom. Amikor az ember szakrális zenét énekel, valami megváltozik lelki szinten. Amit szeretek az egyházzenében, hogy ott azzal a tudattal énekelsz: van valami magasabb, nagyobb, mint te, és ez alázatot szül. Nagyon érdekes, ugyanakkor, hogy a barokk zenében az egyházzene is lehet roppant érzéki.”

[Philippe Herreweghe egy interjúban azt mondta: a fő különbség a barokk kori és a mai közönség között az, hogy akkoriban az emberek nagyon vallásosak voltak, és mélyen átérezték a darabok vallási témáját, míg a mai nyugati közönség nagy része nem hívő, így a zenészek nem tudják ugyanazt az erős hatást elérni barokk darabokkal, bármilyen tökéletesek is korabeli hangszereik és játékstílusuk.]

„Van itt még valami, ami érdekes: a halál fontossága az életünkben. A barokk korban az emberek jobban szembesültek a halállal, mint mi, napjainkban; fiatalabban haltak meg. Amikor például a Stabat Matert hallgatták, át tudták érezni, mert saját életükben is szembesültek a halál realitásával. Mi a nyugati társadalmakban védjük magunkat a haláltól, a halottaktól. Amíg az ember nem veszít el egy hozzá nagyon közel  álló embert, halhatatlannak hiszi magát, és ez az egész életszemléletére kihat. A vallásosság számomra igazán azt jelenti, hogyan tudjuk megmagyarázni a halált. A legtöbb barokk zene, tulajdonképpen, erre a kérdésre próbál választ adni. Úgy érzem, a zenének meg lehet az ereje ahhoz, hogy metafizikai válaszokat adjon. A klasszikus zene képes táplálni a spiritualitásunkat, nagyon erős, mély és fontos dolgokat hozhat be az életünkbe. Klasszikus zenét hallgatni, tehát – szerintem - nem csak annyit jelent, hogy szép zenét hallgatunk.”

 vendégszöveg: Borda Máté

A műsor ide kattintva hallgatható meg!

Szólj hozzá!

2017.03.29. 13:29 Éry Balázs

45000!

blog.jpg

 Türelmetlenül várom az 50000. olvasót!

 "Akinek van füle a hallásra, hallja meg"!

Szólj hozzá!

2017.03.23. 15:03 Éry Balázs

Vendégjáték (Rádió Bézs - Csend /március 24.)

Hallgattam a Rádió Bézsben a múlt heti Vendég-Játékost: Gerendás Pétert, és – bár mennem kellett volna dolgaim után – ott ragadtam a számítógép előtt [online rádió] feltoluló emlékeimet rendezgetve.

csend_2017_marcius_24.jpg

Éveken keresztül játszottam a Gerendás Péter Társaságban, de csak mostanában tudatosult bennem, mennyi mindent tanultam az alatt az idő alatt zenéről, ízlésről, „együttmuzsikálásról”. 

(Még mielőtt valaki úgy gondolná, természetellenes vonzalmat érzek a jóképű „cuncimókus” iránt, sietek leszögezni: a főhősön kívül a zenekarban hosszabb-rövidebb ideig szereplő nagyszerű muzsikusok hatásának is meghatározó jelentőséget tulajdonítok.) 

Azt hiszem, tulajdonképpen abban az időszakban alakult, kristályosodott ki - a zenéről alkotott véleményemet mai napig meghatározó - szakmai-kritikai értékrendem. Azóta tudom, hogy Gerendás Péter úgy énekel, mint nagyon kevesen errefelé, nagyon jó érzékkel, ízléssel, tehetséggel, hallható tisztelettel a Zene iránt.

[Az ezredforduló tájékán járunk; koronaúsztatás, Árpádsávos zászló, hajrámagyarok, MIÉP – ilyesmi. Gerendás Péter a művész vészt jósló érzékenységével egy zuhanó repülőről (repülőből) énekel: „Figyelj! Csak oldalra ne nézz! Jobbról valaki csurkán benéz...” Nem ijedünk meg eléggé, de azért minden koncert végén eljátsszuk a Százéves pályaudvart (Gerendás-Bródy) – az ördögöt festjük a falra? Akkoriban Gerendás Erkel-díjat kapott, ma Petrás Jánost (leírom, mert hinni szeretnék benne, hogy kevesen tudják), a „Revíziós” Dalfesztivál-győztes Kárpátia nevű szupergrupp énekesét lovagkeresztelik meg - gondolom, pontos és lendületes basszusgitár játékáért -, miniszterelnöki előterjesztésre.]

„Együttmuzsikálásunk” évei alatt egy koncertalbumot vettünk fel - Gerendás Péter a deszkákon [közreműködik: Csepregi Gyula – szaxofon!], - ezen a lemezen jelent meg a Százéves pályaudvar.

 Köszönet Csillag Ádámnak a filmrészletekért!

A műsor itt meghallgatható

Szólj hozzá!

2017.03.16. 14:27 Éry Balázs

Hangszobor (Rádió Bézs - Csend /március 17.)

Ahogy a beat-pop-rockzene pionírjai közelítik az emberi kor végső határát, egyre több lezárult életművet magasztalunk, gyászolva létrehozóját. [A hőskorban az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy Mick Jagger harminc éves fejjel még a színpadon ugrál; most több mint hetven…] Ámde a stílusteremtő, zenetörténeti egyéniségeket alkotóerejük teljében ünnepelni, derűsebb műsorszerkesztési elképzelés; hangokból szobrot az arra érdemeseknek (még életükben)!

A mai Csendet szenteljük egy amerikai géniusznak, annál is inkább, mert az Óperencián túli halhatatlanok kevésbé ismertek mifelénk. Különösen a bluegrass sztárjai. [Tudnám idézni jó néhány hazai zenész dehonesztáló kijelentéseit a countryról, pedig!] Ráadásul Bruce Hornsby fél kézzel [terminus tecnicus!] is jobban zongorázik, mint sok sikeres pályatársa szerte a világon; az év legjobb bluegrass lemeze mellett, a legjobb pop hangszeres előadásért is kapott már Grammy-díjat. Ricky Skagg és Bruce Hornsby lemezét hallgatva saját fülünkkel győződhetünk meg róla, hogy az előítéletek a zenei műfajokkal szemben sem állják meg a helyüket.

csend_2017_marcius_17.jpg

 

A műsor itt meghallgatha

Szólj hozzá!

2017.03.09. 14:24 Éry Balázs

Kulturálisan homogén Csend (Rádió Bézs - Csend /március 10.)

Milyen a kulturálisan homogén Csend? Egyhangú? Súlyosan néma? Sivár? Félelmetes? Süket? Vészjósló?

Inkább nem töprengenék ezen; próbáljuk az ellenkezőjét: „vigyük vissza a zenét a humanizmus területére”!

csend_2017_marcius_10.jpg

1. tétel – Lajtha László a kulturális homogenitásról: „Az igazi nagyság adni is tud, elfogadni is. Egyszerre tud nemzeti és nemzetközi is lenni. Kitágítja a nemzeti művelődés határait, befogadja az általános emberi minden hozzája érkező áramlását, és nem ismeri a szűk elzárkózó nemzetinek csúfolt gyűlölködést.

2. tétel – Bartók a „kulturális homogenitás” elől menekült Amerikába [„etnikai homogenitást” is írhatnék!, de én nem vagyok benne biztos, „hogy ma már? lehet ilyeneket mondani”.]: a Concertóban „a költő szerelmet vall hazájának, de a nyers erőszak hirtelen félbeszakítja a szerenádot, durva csizmás emberek rárontanak, még a hangszerét is összetörik.” A negyedik tételegyértelmű idézeteivel érzékelteti, kit jelképez az ifjú szerelmes, aki imádottjának szerenádot ad, és kit a garázda, részeg banda, amely a szerenádot durván félbeszakítja. – Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország?

3. tétel – Kodály Zoltán kulturális homogenitása: „Mi a magunk lábán akarunk állni, és az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben kifejezni.

Zenei illusztrációként Daniel Barenboim és a Berlini Filharmonikus Zenekar felvételét választottam. A kulturális homogenitás jegyében.

vendégszöveg: Ujfalussy József

A műsor itt meghallgatható

Szólj hozzá!

2017.03.02. 16:33 Éry Balázs

Rómeó és Júlia (Rádió Bézs - Csend /március 3.)

A jobb felső sarokban látható kép – elismerem - kissé homályos; viszont jelentős kultúrtörténeti dokumentum!

csend_2017_marcius_3.jpg

Helyszín: az Újvidék téri Általános Iskola tornaterme.

Időpont: a ’70-es évek közepe.

A felvétel a Művészt ábrázolja (a háttal álló gitáros-kolléga neve sajnos a múlt ködébe veszett), amint egy NDK gyártmányú [Matador Böhm Electronic - akkoriban tizenegyezer forintért lehetett megvásárolni a Triálnál; egy egész vagyon, de a Művész szülei semmilyen áldozattól nem riadtak vissza gyermekük boldogulása érdekében] villanyorgona mögött ülve üstökösként bukkan fel éppen az egyetemes zeneművészet horizontján. Az Arany János úttörőcsapat farsangi báljának ünneplő közönsége lehetett tanúja e grandiózus, sorsfordító eseménynek. A virtuóz előadást némiképp hátráltatta az Orgonista jobb kezét könyékig merevítő gipszkötés (a fotográfián csak a legélesebb szemű megfigyelő veheti észre); a Művész ugyanis a hangversenyt megelőző este a férfivá válás rögös útján szinte futva megtett első lépések után megbotlott és elesett; kezét törte. [„Vigyázz, ki vágtat, botlik óhatatlan!”]

Történt, hogy az ifjú Rómeó életében először kísérhette haza Júliáját (szíve hölgyének teljes neve: Szépe Júlia!) a délutáni MHSZ-lövészszakkör végeztével. Az Újvidék tértől az Emma utcáig tartó körülbelül hetven méteres meghitt séta alatt a másnap a világhír küszöbére lépő tízéves férfi vágyai elhatározássá nemesültek: akkor még ép jobb kezének alig bizonytalan mozdulatával magához vonta az álmélkodó kedvest, és parázs ajkait (e két piruló zarándokot) a leányéhoz szorította. Az első csók elcsattant, csettent, cuppant, puffant, kettyent, pattant, dörrent, durrant, kattant, koppant, roppant, robbant…

Mámorító pillanat; a Művészt az érzelmek vihara felragadta, s a mennyek országa felé repítette. Beteljesült vágyaitól szárnyakat kapva [„Ó, boldogságos éj! Úgy rettegek, hogy mindez álom, s reggel véget ér: oly bűvös-bájos – nem lehet való.”] futott, rohant, száguldott, robogott, loholt, nyargalt, szökkent, szökdelt, szökdécselt, szökellt, ugrándozott, szaladt, repeső szívvel hazafelé. (Júlia faképnél történő hagyását a túlcsorduló érzelmekkel magyarázhatjuk.) A járda szélén húzódó sövény fölött lebbent volna tova (a mennyek országa felé), ha a részegítő diadal csalfa képzetei gonoszul meg nem tréfálják; túlontúl könnyűnek érezve lépteit, légies mozdulattal elrugaszkodott a földtől, de lába beleakadt a gonosz bokorba, s karjait maga alá gyűrve – úgyszólván - pofára esett. Éppen egy megfontoltan közeledő NDK gyártmányú Trabant [útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan, ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson!] előtt ért földet, az út közepén. A sofőr keresetlen szavakkal üdvözölte a Művészt [Repülni tanulsz, bazmeg?!], akiben aligha ismerhette fel a zenetörténet óriását, amint a gépkocsi lökhárítójának árnyékában a csillagokat számolta.

Szúrás, hasogatás nyilallás, kín, gyötrelem, fájdalom, szenvedés, mártírium, tortúra – Május 1.úti SZTK, röntgen, gipsz, szülői feddés, sarjadó félelem a várva várt hangverseny elnémulásától. Pokoli csend! Aki dudás akar lenni…

Happy end nincs? De van! Egy óra múlva Julika [tudom: Sárika!] vigasztaló hangja tündöklik át a telefon fekete bakelitkagylóján (837-753), s az elkámpicsorodott kisfiúból újra férfi, Rómeó, Művész, a zene hérosza leend; a természet erőitől indíttatva, fájdalmát feledve, begipszelt karral, de színpadra lép az Újvidék téri Általános Iskola tornatermében rendezett farsangi bálon!

[Felbukkanás az egyetemes zeneművészet horizontján.]

vendégszöveg: William Shakespeare (Mészöly Dezső fordítása)

 

A műsor itt meghallgatható

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2017.02.23. 16:53 Éry Balázs

Csak dalok (Rádió Bézs - Csend /február 24.)

Álmomban valaki arról faggatott, milyen lemezt vinnék magammal a lakatlan szigetre; sok jó válaszom volt, az egyik: Presser Gábor Csak dalok című remekét. Felébredve eszembe ötlött: miért „csak” dalok. Vagy: miért csak „dalok”? Megkérdeztem:

 csend_2017_februar_24.jpg

„Nekem a dalok nagyon fontosak. Én úgy gondolom, hogy a klasszikus értelemben vett dal – függetlenül attól, hogy ma egy dömping-világban élünk, és naponta több ezer dal hallható a rádiókban -, az egyszerre zenei és irodalmi kifejezési forma, a komplex műfaj fontos. Természetesen nem akarom magam a közhelyszerűen híres dalszerzőkhöz (Schubert, Schumann, Brahms…) hasonlítani, de hiszem, hogy még mindig érdemes dalokat írni, dalokat előadni, s nem csak háttérhasználatra. Így aztán a lemezeimen sok dalnak alcímet is adtam, valamiféle használati utasításként, mert a dalokat használni kell!

És természetesen fontos a hangszeres játék, az együttzenélés élménye is.

A divatosabb műfajok slágerei szintén dalok, ezeket én nem tartom kevésbé értékesnek, köztük ugyanúgy van jó és rossz. Az elektronikus, a számítógépes tánczene, az új generáció új kifejezésmódja nem alávalóbb a régebbieknél, én úgy gondolom, hogy mindenki azt csinálja, amit szeret, s ezen belül az is kiderül, ki tud érdekeset, izgalmasat alkotni. Engem az új lehetőségek is vonzanak, de furcsának tartanám, ha ilyenekkel hozakodnék elő. Furcsa lenne, ha egy olyan korú pali, mint én, fel akarna ülni a divat hátára. Most már tényleg azt lehet mondani, hogy ezer féle műfaj él egymás mellett, hol az egyik kicsit jobban, hol a másik kicsit a háttérben. Például abban, amit mi csinálunk, abban benne van a koncert lehetősége. Az elektronikus műfajok nagy előnye a diszkó-fellépés és a rádiók hatalmas népszerűsítő ereje. A közönség pedig választ, és szerintem nagy az érdeklődés a koncertek iránt is.

Lehet, hogy nem tökéletes a példa, de az egész kicsit olyan, mint a film és a színház közötti vetélkedés. A film ugye stúdió-műfaj, a jelenetnek egyszer kell sikerülnie, s akkor bekerül a helyére. A színház minden este megtörténik. Minden este új varázslat van. A személyes találkozás, a pillanatnyi csoda - ennek van igazán interaktivitása! Hát ilyen az élő hangverseny is. Azt gondolom, hogy ez a varázslat egyre értékesebb a közönség számára, az eleven előadás reneszánszát éli az egész világon.

A zene napi szükségletté vált, olyan, mint az élelmiszer. Minden nap kell. És huszonnégy órában szól a rádió. Mindenki kiválaszthatja azt, ami neki tetszik. Ebből a szempontból én különleges helyzetben vagyok, mert amit én csinálok, az nehezen illeszthető a többihez. Az nyilvánvalóan nagyon nagy hátrány, hogy - ellentétben a régi gyakorlattal, amikor a rádiós szerkesztők saját ízlésük szerint válogattak egy lemezről, és akár hat-hét dal is forgott és ismert lehetett – a mai dömping-világban csak egyetlen dal kerülhet be a szelektorba. Így tulajdonképpen a zenészek nem a valódi teljesítményük szerint érhetnek el sikert, hanem mindannyian, akik lemezt készítünk, egy promóciós versenyben indulunk, ahol a kérdés az, hogy egyetlen dal alapján van-e bizalom a lemezvásárlókban, és sikerül-e felkelteni az érdeklődésüket az egész lemez iránt. Egyre kevesebb az esélyünk arra, hogy a háttér(zené)ből előre lépve főszerepet kapjunk az emberek életében. Az én leghőbb vágyam az, hogy hallgassák végig a lemezemet, és úgy hallgassák, hogy közben nem csinálnak mást.”

 A műsor itt meghallgatható!

Szólj hozzá!

2017.02.15. 15:12 Éry Balázs

Háborúban - békében (Rádió Bézs - Csend /február 17.)

 

Tágítanám a Csend határait, szélesíteném hallókörünket (ezt csak a „hallókör” miatt: jó szó!): A Csendet egyik kedvenc operaénekesnőm, az amerikai mezzoszoprán, Joyce Didonato – Anna Netrebkót, mióta hűségnyilatkozott Vlagyimir Vlagyimirovicsnak, hátrébb soroltam: nem hallgatom kevésbé szívesen, de úgy gondolom: a művész nem függetleníthető az embertől - Háborúban és békében című albumával tenném tartalmasabbá.

A lemez a 2015-ös párizsi terrortámadás évfordulóján jelent meg, Haydn, Purcell, Monteverdi… kiválasztott művei a háborút és a békét szólaltatják meg a barokk opera eszközeivel: művészi reflexió a bennünket körülvevő világra. [Purcell, Cromwell levágott, karóratűzött feje mellett elhaladtában a Dido búcsúját dúdolgatja apolitikusan?]

csend_2017_februar_17.jpg

„A zűrzavar közepén hogyan találjuk meg a békét?" – európai, arab és ázsiai nyelveken olvasható a kérdés a kísérőfüzetben és a művésznő honlapján. Neves művészek, jelentős személyiségek és „egyszerű” emberek válaszolnak: Alfred Brendel, Riccardo Muti… és Schiff András, akit nem hallhatunk Magyarországon!, Roberto, az afganisztáni tanár, Sami Khan londoni taxisofőr… és Koffi, egy zenész a calais-i menekülttáborból, akit nem hallhatunk Magyarországon… Joyce Didonato válaszát hallhatjuk is, olvashatjuk is:

„A történelem ingája folyamatosan mozog kétségbeesés és remény, félelem és boldogság, káosz és nyugalom között. Egy nyugtalan, kétségbeesésre, elszigetelődésre és időnként erőszakra, ugyanakkor – szerencsére – nagylelkűségre és mások iránti együttérzésre is hajlamos tömeg vagyunk. A Föld egy 2016-ban élő lakójaként úgy érzem, hogy mivel életünk minden pontján támadások fenyegetnek, időnként túl nagy a kísértés, hogy pesszimizmusba és zűrzavarba süllyedjünk. Én ennek ellenére egy harcias, büszke és szolgálatkész optimista vagyok. Azt kérdem magamtól: lehetséges-e biztos és tartós békességet találni ebben a fülsüketítő káoszban? Ha igen, hogy érhetjük ezt el? A magas művészet alkotói évszázadokon át megjelenítették koruk atrocitásait az isteni harmónia pillanataival együtt, bátran megmutatva mind brutális természetünket, mind pedig emelkedett emberiességünket. A művészet egyesíti, átlépi a határokat, összeköti a szétkapcsolódottat, elcsendesíti a zűrzavart, fenyegeti a hatalmat és a status quo-t, és dicsőségesen magasztalja a szellemet. A művészet egy bátor út a békesség felé.”

 A műsor itt meghallgatható!

 

 

Szólj hozzá!

2017.02.09. 16:28 Éry Balázs

Csendes (E)esti mese – második tétel (Rádió Bézs - Csend /február 10.)

Van egy csudája a fülünkkel érzékelhető világnak. Az angyalok álma: a zene. Van, aki azt hiszi, angyalok nincsenek. Lehet, hogy nekik van igazuk, de ha angyalok nincsenek is, álmuk attól még lehet. Ki tudja, mi volt előbb, a valóság vagy a mese? Én nem tudom, mint ahogyan nem tudta az a zongorista sem, akiről beszélni akarok nektek.

csend_2017_februar_10.jpg

Nagyon ügyes zongorista volt, csodálatosan muzsikált, de kevesen hallották. Még aki szeretett volna odafigyelni a játékára, annak se sikerült, olyan nagy volt a városban a lárma. Az utcán buszok dübörögtek, villamos zörömbölt, autók és motorok püfögtek, aszfaltfúró gép kotkodácsolt, de mintha emeletes vastyúk lett volna. És nem csak az utcán volt nagy a zaj. A lakásokban mosógép pörgött, teafőző sípolt, bömbölt a rádió, szólt a tévé, pityegett a komputer. A lakók rég nem tudták már, hogy a sok-sok hang közül melyik a fontos. A zongorista elkeseredett. Bánatában arra gondolt, siketeknek fog muzsikálni. Igenám, de hogyan?

A siketek semmit nem hallanak. Van, amelyik úgy születik, mintha nem volna füle. Mások betegség miatt vesztik el a hallásukat. Olyan is van, aki vénkorára süketül meg. Nagy szót hallok, fiam, szokta mondani az én anyukám, ami annyit jelent, hogy csak a hangos szót hallja, a halk hangok elosonnak a füle mellett. Aki siketen születik, talán nem is tudja, mi az a hang. Hát még, hogy milyen lehet a zene? Hogy fog akkor a mi zongoristánk a siketeknek muzsikálni?

Rosszkedvűen hajtotta álomra a fejét.

Hanem álmában – hiszitek, vagy nem – egy angyal látogatta meg. Kisangyal volt, mint egy pille.

– Hát téged mi bánt? – kérdezte a zongoristát.

Az elpanaszolt neki mindent.

– Egyet se búsulj – felelte az angyal –, majd én segítek rajtad.

Reggelre kelve a zongorista nem emlékezett az álmára. Gondolhatjátok, mekkora meglepetés érte, mikor észrevette, hogy a szobájában egy különös, zongora-forma valami állt, mindjárt a kis sámlija mellett, testéből lámpák álltak ki. A billentyűi színesek voltak. Kottatartójára papírlap volt csipeszelve. A lapon felirat állt:

VARÁZSZONGORA

A muzsikus nem akart hinni a szemének. Eszébe jutott az álma. Leült elé, hogy kipróbálja. Egy kék billentyűt ütött le először. Kék fény öntötte el a bútorokat és falat. Így járt a többi billentyűvel is. A piros hangok pirosan, a sárgák sárgán ragyogtak. Ha gyorsan játszott, a zongora fényei szaporán pislogtak. Ha lassabb dallamot játszott, a fények lassan, méltóságtejesen keltek életre. Aztán a falon egyszer csak megjelent a dallam kottájának rajza. A kottafejekből léggömbök, szalagok, lepkék születtek.

Nahát, gondolta a zongorista, ha ezzel a hangszerrel adok koncertet, azt nem csak a siketek fogják érteni, de talán a hallók is odafigyelnek majd a játékomra.

Egy erdei tisztáson gyűlt össze a kíváncsi hallgatóság, hogy a varázszongorista játékát megcsodálhassa. Jöttek siketek és hallók, öregek és gyerekek, messzire eljutott a csodakoncert híre. Maga a híres Zajboszorkány is megjelent a nézőtéren, félelmetes seregével. Amint a zongorista az első hangot megszólaltatta, éktelen csörömpölésbe, ordibálásba, zajongásba kezdtek. A Zajboszorka le-fel suhant köztük, kacagva bíztatta őket:

– Üssétek, húzzátok-vonjátok! A zene fölösleges! Még hogy angyalok álma! Angyalok nincsenek!

Nem tudom pontosan, hogy a Zajboszorka honnét érkezett. Talán a világ láthatatlan réseiből bújt elő, mert vannak ám ilyen rések, repedések, hasadékok a világ szövetén. A zajbrigád lelkesen csörömpölt. A siketek mindezt nem hallották. Lenyűgözve figyelték a varázszongorából áradó fényeket.

Mikor a zongorista befejezte a játékát, a siketek lelkesen tapsoltak. A hallók elszégyellték magukat. Lehet, hogy akinek kevesebbje van, annak van többje?

Az angyal pedig, aki végig ott röpdösött a tisztás fölött a koncert ideje alatt, mosolyogva repült haza. Megágyazott magának a dióhéj ágyán, lefeküdt, szárnyára hajtotta a fejét, és elégedetten aludt el. Vajon mit álmodhatott? (Horváth Péter)

 A műsor itt hallgatható meg!

 

 

Szólj hozzá!

2017.02.01. 16:51 Éry Balázs

Ízlések és pofonok (Rádió Bézs - Csend /február 3.)

„Mindenkinek megvan a maga ízlése”, „de gustibus non est disputandum” (az ízlésről nem lehet vitatkozni) - ha ezeket hallotta Esti Kornél, fütyölve a nyelvi jelenségeket tudományosan leíró szenvtelenség kötelmére, előrántotta 38-as Smith and Wesson-át, és lelőtte az illetőt, mint egy kutyát. Olykor még meg is erőszakolta őket, de ezt ő maga is túlzásnak tartotta. Az ízléstelenség védelmében oly gyakran elhangzó „érv”, amit sokan latin közmondásként ismernek – meglepő, milyen gyakran idézik muzsikusok is, pedig a zeneoktatás (és általában a művészetoktatás) az ízlés továbbadásán alapszik - megfordítható: az ízlés a műveltség, a kifinomultság, az értékítélet, a kritikai képesség, a kulturáltság, az ítélőerő tükre. Madarat tolláról, embert ízléséről.

Az amerikaiak negyvennegyedik elnöke hivatali ideje alatt többször posztolt zenei összeállításokat, playlisteket. Talán nem több, hatásos piár ötletnél, de én inkább – szerénytelenül – a filozófussal értenék egyet: a hasonló ízlésű emberek felismerik egymást, az ízlés beléptet egy közösségbe: közösséget teremt.

vendégszöveg: Esterházy Péter, Radnóti Sándor

A műsor itt meghallgatható

csend_2017_februar_3.jpg

Szólj hozzá!