Facebook - Csend

Videó

Esti Csend avagy Csodazongoraverseny nagy tételben

2016.03.12. 17:09 Éry Balázs

Benkó

 Köszönöm Tanár Úr!

 

Aki évtizedekig ugyanazon zenekar élén, változatlan lelkesedéssel, hittel képes hétről-hétre (akár napról-napra) színpadra állni, nem csökkenő örömmel veszi kezébe a hangszerét próbán, lemezfelvételen, hangbeálláson, koncerten – nos, Ő birtokában lehet a Titoknak. Tudnia kell valamit, amiről a mai zenészgenerációk, már húszévesen is fáradt, kiábrándult tagjainak talán sejtelmük sincs. Valamit, ami nagyobb kincs lehet, mint akár a legdrágább mesterhangszer. Benkó Sándor gondolatai talán felfrissítik az örökké panaszkodó, cinikus, kedvetlen profik hivatástudatát is…

 benko.jpg

"Nehéz a témáról úgy beszélni, hogy ne legyünk igazságtalanok a jazzmuzsikusok mai generációjával szemben. Ezért megpróbálom a Benkó Dixieland titkát olyan oldalról megközelíteni, amit még soha nem fedett fel senki.

A mai fiatal kollégák kiválóan képzettek, egy teljesen nyitott világban szakmaként választották a jazzmuzsikát, bármikor hozzáférhettek a világ jazztörténetéhez, a nagy elődök majd minden felvételéhez. A minden napok közkincse lett mindaz, ami pár évtizede a „tiltott gyümölcs” kategóriájába tartozott. Közben a jazz elveszítette „egzotikus” különlegességét, a „másság” varázsát, - ami a mi pályafutásunkat komolyan befolyásolta. Jazz zenésznek lenni ma foglakozás, megélhetés – míg korábban hitvallás, egy különleges szerelem volt. Ez a különleges szerelem volt elsősorban az, ami a ma már negyvennégy éves Benő Dixieland zenekart a kezdetektől összekovácsolta. Lelkesedetünk a csak kevéssé ismert, sejtelmes New Orleans-ért, az akkor már ötven éves varázslatos dixie muzsikáért, az improvizálás különleges öröméért. Különleges melegséggel árasztott el bennünket a kottáival kordába zárt klasszikus zenéből való kitörés, az improvizáció lehetősége és újdonsága. Egyszerűen szerelmesei lettünk egy olyan műfajnak, amelyet igazából nem is ismertünk.

A zenekart nem a legjobb muzsikusokból válogatott profik, hanem jó barátok alakították. Lényegesebbnek tekintettük a csapatmunkát, mint az egyéni csillogást. Lassan, nagyon lassan haladtunk a megismerés folyamatában, véresen sok munkával küzdöttünk meg kis eredményekért. Gyakorlatilag nem volt kitől tanulni – kicsit nagyképűen azt is mondhatnám, hogy zanzásítva megéltük Louis Armstrong és a többi nagy előd életútját, ahogyan ők magát a műfajt, mi kialakítottuk a világtól elzártan a „magyar dixielandet”. A nehéz munka, az enyhén tűrt, vagy tiltott zenélés állandóan ébren tartotta „szerelmünket”, lelkesedésünket. Ha emellett még azt is figyelembe vesszük, hogy a pénz nem zavart bele ebbe az „idill”-be, megérthetjük az állandósult szenvedélyt. Ezt a szenvedélyt erősítették a sikerek. Mindig úgy irányítottam a Benkó Dixieland életét, hogy a sikerek erősítsék a lelkesedésünket. A fesztiválgyőzelmek, a kitüntetések, aranylemezek, vagy a világ minden táján bonyolított sikeres turnék a legszebb élményben részesítették a zenészeimet. Sokkal inkább hajtott bennünket a siker vágya, a tanulás lehetősége, mint az ezekkel együtt járó anyagi javak. Ezért ma már elmondhatjuk, hogy a jazz iránti szerelmünk táplálásának egyik leghatásosabb eszközének bizonyult, hogy a világ legjobb muzsikusai voltak szólista vendégeink koncerteken, turnékon, lemezfelvételeken. Hogyne lettünk volna lelkesek együtt koncertezni Milt Jackson-nal – a Modern Jazz Quartett géniuszával, vagy Stan Kenton első trombitásával, Mike Vax-el, Count Basie Big Band-jének három sztárjával (Buddy Tate, Al Grey, Joe Newman), az avantgárd Freddy Hubbarddal, vagy a legendás Harry Sweet Edisonnal, a dixieland kiemelkedő sztárjairól (Albert Nicholas, Wild Bill Davison, Chris Barber, Kenny Ball, Acker Bilk, Huub Janssen, Joe Muranyi, Henry Questa és még sokan mások) nem is beszélve. Mintegy nyolcvan kiemelkedő sztárral dolgozhattunk együtt. Az együtt játszás izgalma, a közös próbák tanulsága, a baráti estek és beszélgetések titkai olyan ismeretek tárházába vezettek bennünket, ami teljesen egyedülálló! Beavatottak lettünk, sokat tanultunk, és a SZERELEM egyre erősödött.

És lassan formálódott a TITOK! Egy olyan bűvös világba kerültünk, ahol a világsztár kollégák megszerettek, segítettek bennünket, ahol a siker meghozta az anyagi boldogulást is, ahol teljesen egyedülálló sztárnak érezhettük magunkat, és ahol az ötvenedik nagylemeznek is még ugyanúgy tudtunk örülni, mint az elsőnek. Mi mindezt úgy fogalmaztuk meg magunkban, hogy sikerült megtartanunk az „amatőr lelkesedést”, az amatőrök mindent elfelejtő önfeláldozását, éjjel-nappal motiváló lelkesedését! Sikerült elkerülnünk a pénz diktálta szükségességet, amit a mai kollégáknak nagyon nehéz lehet megoldani. Ehhez kellett az az amatőrként, gyakorlatilag pénz nélkül végigdolgozott és végig küzdött huszonöt év, ami ma már utólag egy szükségszerű befektetésnek látszik, de valójában az akkori körülmények által diktált egyedül járható útként létezett. Természetesen ma már a profivá vált Benkó Dixieland az árait maga diktálhatja. Itt kell visszakanyarodni az első gondolatra – mit is tanácsolhatok a ma ebből élő kollégáknak? Mi a tanulsága a mi életutunknak? Nálunk bevált, az élet igazolta, de lehet, hogy ma már nem hasznosítható recept: Nagyon kell szeretned azt, amit életed céljául választasz. Ne legyél hűtlen, amit szeretsz, ahhoz hosszú távon kell ragaszkodni. Többet érnek a tehetséges barátok, mint a kiemelkedő sztárok. Mindig a csapatban, és nem az egyénekben rejlik az erő és az eredmény. Le kell osztani a sikert, mindenkinek jusson belőle. A sikerre akkor is törekedni kell, ha pénzt nem hoz a konyhára. Állandóan és figyelve tanulni kell az öregektől, mert ők már minden olyan akadályon átvergődtek, amire a fiatalabbak még nem is gondoltak. A virtuozitásnál sokkal lényegesebb az egyéni íz, a zenekar egyéni stílusa. Soha ne kicsinyeld le mások munkáját, mindenben keresd meg az értéket. Ha gondolod, dicsérj, de soha ne becsmérelj! Szánj időt a sajtóra, vidáman nyilatkozz, soha ne panaszkodj. Tanuld meg a színpadi viselkedés alapszabályait, tiszteld meg a közönséged azzal, hogy elegánsan lépsz fel. Szeresd és becsüld meg a közönséged, mert belőle élsz, és ő tehet naggyá. Soha ne zavard meg a tapsot, élvezd az utolsó cseppjéig. Mindezek után élvezd, hogy népszerű ember lettél!"

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://erybalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr978470432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.