Facebook - Csend

Videó

Esti Csend avagy Csodazongoraverseny nagy tételben

2016.07.05. 16:51 Éry Balázs

Vélemény-különbség

htc_687.jpg

 

 

Amikor az alábbi szöveg megjelent a Zenészmagazin 2002 júliusi számában, a Kossuth téri pódiumon trónoló (trónol – jó szó!) zeneművészek egyike közbenjárt az érdekemben [Presser Gábor gonosz tréfája: Balázs, közbenjártam az érdekedben, a filmgyárban! És?! Nem kellesz...] az újság főszerkesztőjénél és laptulajdonosánál: Éry mindenbe belekeveri a politikát, a billentyűk baszkurálása helyett (előbb csak az írógépről volt szó, később szóba került a zongora klaviatúrája is) inkább tanítsátok meg kesztyűbe dudálni! Akkoriban már jól kivehetően gyülekeztek a nemzetiegyüttműködés-alakú, vészjósló fellegek a Magyar Égen, de – bár nem vagyok, voltam javíthatatlan derűlátó – kevésbé láttam sötétnek az elképzelt szebb jövőt; Nemzeti Kultúráról, Nemzeti (alaptörvénybe vésett) Művészeti Akadémiáról, Nemzeti Szerzői Jogról, Nemzeti Futball Nemzetről vagy Nemzeti Cenzúráról (ne közöljétek az írásait, komcsi hazaáruló!) még nem rémálmodtam. Ma már…

 

„Mikor jó néhány esztendővel ezelőtt elindítottuk a hazai szórakoztató zene hátterét elemző sorozatunkat, fel sem merült bennem, hogy eljön az idő, amikor kiszemelt beszélgetőtársaim annak ellenére, hogy véleményüket a ZENÉSZ közönsége érdeklődve olvasná, nem vállalják a nyomtatás nyilvánosságát. Az elmúlt néhány napban viszont – igaz, különböző okok miatt – többször is hasonló válaszokat kaptam: „Négyszemközt beszélgessünk, de nem szeretném, ha megírnád”. Így hát magamra maradtam, de vitapartnerek hiányában a saját véleményüket felelősséggel vállaló közszereplők körének feltűnő szűkülését jelenségként vizsgálva szeretném néhány nyugtalanító gondolatomat megosztani Veletek, reményeim szerint felismerhetően jobbító szándékkal.

 Ha valaki nem akarja véleményét környezete tudomására hozni, annak egyik valószínűsíthető oka, hogy nem rendelkezik ilyesmivel. Példa: amikor lemezkiadók, kereskedelmi televízió–, rádióadók, pop-folyóiratok vagy bármilyen kultúrával kereskedő vállalkozás tisztségviselőit, esetleg zenésznek, énekesnek csúfolt sztárocskákat kérdezünk a hazai könnyűzene színvonaláról (gondolom, olvasóink saját tapasztalataik alapján könnyedén behelyettesíthetik ismerős nevekkel a pontozott részt), száz esetből kilencvenkilencszer a következő választ kapjuk: „nekünk nem feladatunk a közízlés formálása, ez az egész színtiszta üzlet, az a dolgunk, hogy a tulajdonosok által előírt profitot megtermeljük”, és így tovább. Vagy: „ez egy kicsi piac, itt csak a tömegtermelés működik úgy-ahogy, nincs időnk kísérletezésre”. Talán hozzáteszik: sajnos. Amennyire uniformizált a zene, olyan sablonos a vélemény, de én úgy gondolom, ebben az esetben nem kényszerből vállalt azonosságról van szó, hanem az a gond, hogy a felelős beosztású szakmai irányítók nagyobb része (sőt, sokszor a slágerlisták éllovasai) szakmai szempontból nem elég felkészültek ahhoz, hogy a dúrt megkülönböztessék a molltól.

  Az önálló vélemény, hogy ne mondjam: elvek, értékrend kialakítása, követése pedig következményekkel jár. Erre is tudunk roppant közeli és meglehetősen szemléletes példát hétköznapjainkból (már, ha a parlamenti választás időszakát hétköznapinak véljük). Kétségbe vonható-e, hogy a választási kampány ilyen-olyan rendezvényein felbukkanó médiasztárok közül mindenki az illető politikai párt programjában megfogalmazott értékek képviseletében jelent meg? Úgy gondolom, a pop-rockzene honi történetében soha nem látott módon és intenzitással vettek részt a közvetlen politizálásban zenészek, énekesek, együttesek. Én például nem emlékszem hasonló szerepvállalásra a leváltott pártállami rendszer korszakából (e kijelentésemet pártállástól függően kommentálhatják majd az érintettek). Hogy popkoncertekkel, szórakoztató műsorokkal csábítják a választókat egy-egy politikai gyűlés színhelyére, az megszokott megoldás (idén tavasszal is a különböző pártkasszákból vették ki a legtöbb pénzt a hakniszervezők), de kiülni egy emelvényre a szónok mögé? „Látjátok, én is itt vagyok, fontos nekem, hogy ez a politikai erő győzedelmeskedjen, ha rám hallgattok, rájuk szavaztok, és így tovább.” Így a művész konkrét politikai üzenetek közvetítőjévé válik, ami nálunk nem volt divat az előző kurzusokban. (Persze előfordulhat, hogy egy-egy elkötelezett alkotó az életművében is vállalja a teljes azonosulást, de ilyesmire csak kevés hiteles példát találhatunk.) Még akkor is, ha a vihar elvonultával a lelkesedés csökkenni látszik, és néhányan a vesztes oldalról menekülés igyekezetével próbálnak elhatárolódni tegnapi önmaguktól.

Tehát – hogy visszakanyarodjunk az eredeti gondolatmenethez – a vélemény vállalása következményekkel (kockázatokkal és mellékhatásokkal) jár. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt mindenki átgondolta a már-már verekedésekig fajuló viták során, a felvétel szünetében egy hangstúdióban vagy a mikróbuszban, távoli koncerthelyszínek felé utazva. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy képesek leszünk minden elhangzott mondatot elfelejteni. Előfordulhat ezentúl, ha mondjuk, basszusgitárost keres egy zenekar, hogy az első kérdés nem a zenei tudásra vonatkozik majd, hanem a jelölt ideológiai hovatartozását firtatja. A tévé – és rádióműsorok szerkesztői, a koncertszervezők, lemezkiadók sem a produkciók minőségi jellemzői szerint válogatnak (igaz, eddig is valamiféle eladhatósági mutató volt a kizárólagos szempont az osztályozásnál) hanem pártállástól függ majd az érvényesülés. Bár, ha jól belegondolok, a magyar könnyűzene színvonalán ez a rendszer sem rontana sokat, hiszen azt nem lehet megbízható módon bizonyítani, hogy egyik vagy másik oldalon több lenne a tehetséges, igényes teljesítményre törekvő muzsikus.

Itt zárjuk is le ezt a talán indokolatlanul borúlátó, talán már nem is időszerű eszmefuttatást a következő megjegyzéssel:

Legközelebb visszatérünk a könnyűzene szakmai hátterére, hiszen jóval kevésbé nyomasztó feladat például arról elmélkedni, hogy a slágerlistát vezető művészeket miféle (nem politikai) erő lökte a csúcsra.”

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://erybalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr988868674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.