Épp akkor értünk oda, amikor a szőke, copfos (átoperált?) kislány kiszaladt az óvoda kapuján. Megpillantva minket rémülten hőkölt hátra. Az édesanyja nyugtatta - ne félj tőle, nem bánt, de nem tudta meggyőzni, hogy bátran megsimogassa Dantét.
Szeretném, ha nem idegenkedne a kutyáktól, fordult felém magyarázólag. Beszélgetni kezdtünk a kutyaperselyekből kinyerhető szeretet-kvantumokról.
Egy kellemetlen hang ordított közbe: takarodj innen a picsába, ne itt lökd a b@zi-propagandádat! Csodálkozva néztem körül, nem értettem, mitől ilyen ideges a zöld GOD - ha mond ez a szó valamit -rendszámú (nem írom ide a márkát, mert nem halmoznám az előítéleteket) kocsiban telefonját babráló, kopasz, vörösfejű idegen. Aztán a felismerés lenyűgözött: a pólóm - Love is Love Budapest Pride 2022 (onokáim édesanyjától kaptam ajándékba) - lehet a vörös posztó!
Otthagytam, fortyogjon a saját (trágya)levében (gondoltam, majd kiírom magamból). Vártam volna meg, hogy megpróbál befóliázni? Nem; elég ez így is.
