Hát pont erről beszélek nyuszó-muszó! Kozmopolita, hungarofób, istentelen, büdös libsi balfasz vagyok!
Kozmopolita – a sértést(?) életemben először zongoraórán hallottam. Hídvégi Irma néni mondta Bartókról nagy tisztelettel: világpolgár. Szó sem volt semmiféle hazafiatlanságról! A legkülönbözőbb népek, nemzetiségek egyenrangúságáról, zenei kultúrájuk (Bartók által hangsúlyozott) egyetemes értékeiről, határokon túl ívelő emberségről, emberiességről volt szó. (Lásd még: Mikrokozmosz)
Hungarofób lennék? Ezt a betegséget eddig nem ismertem, de ha az a tünete, hogy felfordul a gyomrom a gyűlölködő, primitív nacionalizmustól, képmutató, hazug, mindenféle képzelt ellenségek fölé kerekedni akaró magyarkodástól, akkor hiába is fordulnék kezelőorvosomhoz, gyógyszerészemhez, a megkönnyebbülést csak egy intelligensebb társadalomtól várhatnám.
Istentelen vagyok, a szó szoros értelmében: nem érzek magam fölött irányító-megbocsátó akaratot, tehát minden cselekedetemért vállalnom kell a felelősséget.
A „büdös libsiből” a büdös bánt!
Balfasz lennék? Lehet. Ha a szóösszetétel előtagját elemzem: a bal-ság számomra mindig önzetlenséget, nyitottságot, progressziót jelent, ha a hím(utó)tagot, akkor inkább az örömszerzés képességére, a szaporodás szimbólumára gondolnék.
„magyar” szerint tehát nem vagyok magyar. Abban az értelemben, amit számára (számukra) ez a kirekesztő gyűjtőfogalom jelent: valóban, tudatosan nem. Nem akarok közéjük tartozni! Ezért el kell-e mennem Magyarországról? Talán még nem. És most azért írok, hogy, ha egyszer elmegyek, az saját szabad akaratomból történjen.