Erik Satie Gymnopédie No.1 című zongoradarabját hallod Éry Balázs feldolgozásában.
A Gymnopédies-t a modern ambient zenei stílus előfutárának tartják; lágy, mégis kissé szokatlan darabok, melyek a keletkezésük idején klasszikusnak tartott hagyománytól jelentősen eltérnek. A szándékosan, de finoman disszonáns dallamok pikáns és melankolikus hatást keltenek, amely összhangban van a szerző előírásával, mely szerint az egyes darabokat „lassan”, „fájdalmasan” vagy „súlyosan” kell játszani.
„Ha kell skatulya a kocka fejűeknek, akkor a Csend nekem mezzo alternatív muzsika, amiben minden lehetséges, ami szép, szexi, mély és a felszínen bársonyosan simogató. Ezért könnyedén folyik beléd, s finom savaival rendbe teszi az ember lelkét. Észrevétlenül átitatja a tapétát, a bútorok szövetét, átszivárog a bőrön, s mire meghallja füled a világűr-úr harmóniát, azt lelked beáztatva várja már.”
Bakács Tibor - esztéta
You are listening to Erik Satie’s Gymnopédie No.1 performed by Balázs Éry.
The Gymnopédies published in 1888, are a cycle of musical pieces written for piano by the French composer and pianist Erik Satie.
Collectively, the Gymnopédies are regarded as the precursors to modern ambient music; gentle yet somewhat eccentric pieces which, when composed, defied the classical tradition. The melodies of the pieces use deliberate, but mild dissonances against the harmony, producing a piquant, melancholic effect that matches the performance instructions, which are to play each piece "slowly", "dolorously" or "gravely".
Balázs Éry’s style can be defined with the terms “romantic instrumentalism” or “semi-alternative music”. When you are listening to his songs, it is like listening to a story: every note has something to tell you.
“The one that I really like listening to is the Éry-type of music, as it provides you not only comfort, but also blood and oxygen. It impregnates the wallpaper and the upholstary fabric undetected, it seeps through your skin, and at the moment when your ears can hear the Universal Harmony, your soul is already excitedly waiting for it.”
Tibor Bakács - critic
