Éry Balázs

Esti Csend - tizedik tétel

A zenész: Éry Balázs

A közíró: Földes Péter

  Nyitott Műhely 2019. június 1.

Egy történetbe foglalni a miniszteri keret, a Szandi és az émelygés szavakat; másképpen: a történelemhez fűződő személyes viszony.

Az émelygés helyett eredetileg hányingert írtam volna, de végül is itt csak egy milliócskáról volna szó, mit írnánk akkor az öt-tíz milliós (vagy több?) miniszteri ajándékokhoz? Viszont az is igaz, nem minden milliócskához társul hűségnyilatkozat. De jó lenne olyan világban élni, ahol minden szónak jelentősége van. Fogynak a szavaink! És eszembe jut, hogy erről nekem lennének emlékeim.

Szandi

A művészetpártoló publikum nyitott szívvel fogadja Pintácsi Alexandra kamingautját; Varga Mihály kedves az ő szívének. Ehhez a kitárulkozáshoz nagy bátorság kell; hitvallás a keresztényüldözés korában! Még az énekesnő vértanúságára is szükség lehet, ha a történelem kerekét nem állítja meg Németh Szilárd vagy egy másik nagyformátumú - szívünknek kedves - egyéniség. A művészetpártoló publikum egy emberként éljenez, amikor híre megy: Pintácsi Alexandra, Kásler Miklós (róla mindenki tudja, Magyarország történetének talán legrátermettebb politikusa) miniszteri keretéből [Emberi Erőforrások Minisztériuma! - mint egy félrefordított szájenszfiksön regény, vagy méginkább a demokráciánál fejlettebb, illiberális rabszolgatartó társadalom intézménye: csak tiszta (Emberi Erő)forrásból!] rendkívüli támogatást kap legújabb hanglemezének elkészítéséhez; megszolgálta.

Émelygés

A próbák előtt csak annyit hallottam Szandiról, tehetséges fiatal énekesnő, akiben Fenyő Miklós fantáziát lát. Szandiból többet; magnókazettáról kellett elsajátítanunk a dalokat, és bár a zene nem ragadott magával, fiatal voltam, kellett a pénz (a tízezer forintos gázsi, duplája az átlagosnak, lehetővé tette, hogy a néhány előadás után, az ORI-pénztárból egyenesen a Váci utcai Ofotért üzletbe sietve, megvásárolhassam a Zenész elengedhetetlennek tűnő rekvizitumát, az eredeti Ray-Ban napszemüveget – és egy csokor kék szekfűt, a feleségemet kiengesztelendő.)

A zenekar különleges volt: Fenyő Miklós mellett a Fekete fivérek – Szaxi Maxi, Gábor a Skorpióból, Fekete Pisti kedvenc jazztrombitásom – és a legendás gitáros Faragó Judy István, aki éveken át ült mellettem a Zsiguliban, amikor a Mambo Combo tagjaként művelődési házról művelődési házra vándoroltunk Komár László kíséretében. A turné soron következő állomása Hajdúszoboszló volt; az ORI-busz időben indult, hogy félúton megállva jóízűen elkölthessük az ebédet. Az út következő szakaszán a többiek jóllakottan szunyókáltak, én viszont rosszul választhattam az étlapról; heveny ételmérgezés tüneteivel viaskodtam. A város határában, gyomrom háborgását megfékezni képtelenül előre vánszorogtam Csülök Bandihoz, az ORI-busz sofőrjéhez, és elhaló hangon közöltem vele, ha nem áll meg azonnal, nem állok jót magamért. Szemem, szám, öklöm összeszorítva vártam a busz ajtajának felszabadító sziszegését. Az ajtó kitárulván leugrottam, és elegáns ívű sugárban… Zajos tetszésnyilvánítás volt a jutalmam; Csülök, a KRESZ előírásainak rabjaként, a helyiérdekű járat megállójában tett ki, a várakozó nagy létszámú utazóközönség elragadtatott figyelme közepette. Tetszésnyilvánításból több már nem jutott nekem aznapra; bár az átmeneti megkönnyebbülés rövid időszakaiban elszántan próbáltam teljesíteni hivatásomat a színpadon, amikor az obligát „a billentyűknél: Éry Balázs!” elhangzott én éppen a sürgető kényszer okán az öltözőépület felé rohantam, hogy – Kraft Tamás metaforáját kölcsönözve – a mosdó nagy fehér mikrofonjába énekeljek.

Miniszteri keret

Az Új Kor hajnalán, amikor a Nagy Áprilisi (vagy Májusi, nem emlékszem pontosan) Fülkeforradalom Aurórájának ágyúi dörögni kezdtek, a Csend koncert alapgondolata – siketeknek zenélni, így „érvelve a kirekesztés ellen” – még önheroikus ideának tűnt; afféle liberális, progresszív, toleráns, nyitott, be- és elfogadó, szabadelvű, jóindulatú, szolidáris, haladó, modern, felvilágosult, baloldali cuccnak. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól, [emútnyócév] – a miniszter neve elsőre nem jutott eszembe, lám-lám, de utánanéztem: Szűcs Erika – ötmillió forintos támogatást kaptunk [baloldali -  túloldali - cucc!], de a Nemzeti Együttműködés Rendszerében méltatlannak ítéltettünk a pártfogásra [pártfogás – jó szó!]. A „jogutód” legott levelet szerkesztett.

Mondhatnánk: helyes az elv: mindent visszavenni a libezsibuzokomcsiktól – mint én – és a mieinknek adni; de nem mondjuk. Adekvát válasznak tűnt a „Soltész Miklós, menj a picsába” [ennyi emberi csúnyaságban ki az, aki a nevetségesség veszélye nélkül fönnakadhatna egy bazmegen?], de akkor ott lenne a dilemma, ami azóta is nehezíti hétköznapjainkat; elfogadható-e, megtartható-e a rezsim kegydíja? Mi a pénzt – mint lovagkeresztet - visszaküldtük.

Talán ebből az összegből jutott most Szandinak.

Kanadai Magyar Hírlap

Mintha kibérelném a Filozófust: peripatetikusan leültetném a zongora mellé, ő beszélne a világról, ami körülvesz bennünket [Love (Christmas) is All Around], a mindannyiunkat körbeölelő-körbetaszító mindennapjainkról, én meg összezongoráznám, amit mond.
plakátterv: Ernesto Vladimír

 Csak könnyűzenét játszanék [A „könnyűzene”, tartalmát és jellegét tekintve, nagyon hasonló kategória, mint a „zsidó”. Egyrészt közszájon forgó szó, melynek jelöltjét állítólag „mindenki ismeri”, és melyhez számos alantas asszociáció tapad, másrészt ugyanolyan illékony, definiálhatatlan és elkent, mint a „zsidó”, mint az alacsonyrendű faj fogalma. Ugyanolyan gumi fogalom, amely „az uralkodó tetszése szerint bárkire alkalmazható”.], s ettől a filozófus mondanivalója kapni fogna egy vajszínű árnyalatot. Aztán eszmét lehetne cserélni.

Vagy a filozófus felolvasna a könyvéből (hogy megédesítse a vonatutunkat egészen Bicskéig). Nem félsz book. Ha lenne kérdőjel a címben, válaszolnék: hogyne félnék a hatalomtól, ami a rettegésre épít! Gábor György kérdés nélkül is mondja: „nem érdemes félni!” Rafinírozott, leleményes, kifinomult, elegáns, pallérozott, finomra csiszolt, csípős, leleplező, nevettető, radikális, haragos, szatirikus szövegeket olvasna, amiben sok a kultúra, mi több, tudomány, tudás is. [A tudás, az értelem, a humor és az irónia a pajzs, ami tökéletesen védetté tesz.]

És a zene is a társadalomban zajló folyamatokról beszélne. (Bocsánat, Adorno!) A zene is pajzs!

Kibérelni a Filozófust, nem olcsó mulatság, de pénz helyett barátsággal fizetek.

A barátság mifelénk felértékelődött. A szó gazdagabb - dúsgazdag! - értelmet nyert. Sőt! A barátság kifizetődő; ha például filozófus helyett egy gázszerelő lenne a barátunk, vagy éppen fordítva: egy miniszterelnök (kutya legyek, ha értem a (köz)vagyoni helyzetet). De nekem filozófus jutott. És nem cserélnék; én vagyok a gazdagabb!

Ha a bérleti idő lejárt, a Filozófust eredeti minőségében kell visszaszolgáltatni. Azt hiszem, nem mindenki bérelheti ki a Filozófust, de mindenki olvashatja őt.

 vendégszöveg: Wittgenstein, Adorno, Heller Ágnes, Esterházy Péter

és: Gábor György

Kanadai Magyar Hírlap

Duba Gábor:

Szöveg és zene kötve, fűzve
(Az ötletet egy holnapi este teste kereste)

Ha érzem, a lelkemben baj van,
Segít, hogy dúdolok halkan.
A vigasz ott van egy dalban,
De tudnom kell a szöveget.