Lehet képzelni: ül a neves kabarettista Bayreuthban az ünneplőbe öltöztetett lelkű wagneriánusok között, s egyszer csak elragadtatottan oldalba böki a szomszédját: Puccini ist Puccini!
Az oldalba bökésért a pesti rajongónak [az írói én kiteljesedése] tíz esztendeje már nem kell messzire utaznia; Fischer Ádám elhozta a Wagner-fesztivált a Művészetek Palotájába. [„Valamelyik bayreuthi előadás után egy olasz étteremben borozgatva megegyeztünk Zoboki Gáborral: én csinálok neki Wagner fesztivált Budapesten, ha ő épít hozzá házat, ő épít hozzá házat, ha én csinálok Wagner fesztivált – a vörösbor hatása…”]
Hanem a közös éneklés! Európáért, a jogállamért, a civilekért! Az ám az igazi Gesamtkunstwerk!
A Budapesti Wagner-napok idején a művészet mellett a kultúrát! (értsd: az emberi közösség fennmaradását, összetartozását biztosító értékek összességét) is ünnepeljük, Fischer Ádám vezényletével, a Szabadság téri emlék?mű? [mire emlékeztet? - engem momentán Hitlerre Bayreuthban] árnyékában (már ha sütne a „közösség napja” az oszloptorzókra).
Civil kurázsi, magasztos humanista hitvallás:
„Emeljük fel közösen a hangunkat, a szó szoros értelmében is!”
A műsor itt! meghallgatható!
