Az első lemez – mélyvíz.

Komár László – Ez a divat (1987). Producer Presser Gábor. Kóbor János stúdiójában készül, zenei rendező Karácsony János, híres-neves közreműködők, többek közt Dés László, Faragó Judy István, Solti János… A feladat először csak két-három számot felzongorázni Presser helyett (Ő nem ér rá, a Padláson van…). Végül a hangszereléstől a dobprogramozásig minden Balázsra marad. De nem bánja!

Ezt követi száznál több, fontos és kevésbé fontos, jó és kevésbé jól sikerült album.

A legfontosabbak: Pierrot – Café. Jelentős lépés a saját hangja, játékmódja tudatossá válásához.

Bródy János – Kockázatok és mellékhatások. A közvetített gondolatok jelentőségének felismerése. A produceri feladat: megtalálni a tartalomhoz a formát.

Auth Csilla – Egy elfelejtett szó, Szentmihályi Gáborral, Hrutka Róberttel – jó muzsikusokkal játszani jó!

Koncert

A sikerei csúcsán lévő Dolly Roll nagyszabású koncertkörútjai a nyolcvanas évek közepén, turnébusszal, teherautókkal, díszletekkel, professzionális technikával. Sokat próbált, rutinos, áldozatkész zenészek mellett (Novai Gábor, Kékes Zoltán, Dolly) – jó iskola.

Emlékezetes koncertek a Kisstadionban a Korállal, különleges hangulatú klubkoncertek a Gerendás Péter Társasággal, Pierrot-val, St. Martinnal, Hevesi Tamással…

Aztán jött a Pénz (keresztapa II. Lengyelfi Miklós– az első saját zenekar; a Csend előzménye), már az „instrumentális romantika” jegyében. Kivételes adottságú zenészek (Szentmihályi Michel, Hrutka Róbert, Giret Gábor, Gyenge Lajos, Csiszár Ferenc) – az önfeledt „együttmuzsikálás” élménye.

Megasztár – egy váratlanul népszerű televíziós műsor.

Inspiráló feladat, nagyon sok intenzív élmény, rengeteg munka a kimerülésig, fásultságig, csömörig.

Pihenés csendben. Otthon zongorázgatva dalokat írni, megkeresni a dalok természetes formáját, kötetlenül, az alkotás öröméért. Ezekből a kompozíciókból nagyszerű muzsikusokkal felvételeket készíteni és Szentmihályi Gábor baráti segítségével lemezzé formálni, aztán elégedetten hátradőlni – ez a terv.

Gyönyörű lemezborítót rajzol Rófusz Ferenc.

De kinek játszunk? Azoknak, akik meghallják. Nagyon nehéz felhívni bármire a figyelmet, ami nem harsány, agresszív, és nem érthető könnyedén. Próbáljunk meg visszatérni a zenehallgatás kultúrájához! Nincs „soha nem hallott” revelációs irányzatra szükség, játszunk finoman, kifejezően, és reménykedjünk benne, van, aki zenét akar hallani a zajban.

Talán a siketek mindebből többet hallanak.

                                                                                                                  Bakács Tibor