2019.04.18. Csütörtök - 15.00-16.00 – Mr.Bézs: Éry Balázs
"Érdekes, mert miközben a hangokkal hat (zenész), a csenddel szól. Hiszen a Bézsben műsorának címe a Csend. Érzékeny és a politika, a társadalmi folyamatok legalább annyira érdeklik, mint a művészet. Most épp legújabb lemezén dolgozik."
Aki kérdezi: FodorJános
video: Ernesto Vladimír
Hogy a zene – a művészet – nem a világtól független esztétikai jelenség, arra pompás bizonyíték a Marilyn Manson-életmű.
Az R-go proletár szerint egy igazi sátánfajzatról van szó:
Vallástalanként azt gondolom: a „csikidam atyja” eleven anakronizmus.
A bátrabbak, velem együtt, hallgassanak meg - a pokoli Csendben - néhány Marilyn Manson felvételt…
vendégszöveg: Szikora Róbert, Reszegi László, Fira Heffner
Büszkén, jókedvűen, felszabadultan sétáltunk a nyári verőfényben. A mellettünk araszoló kamion hatalmas hangszóróiból bömbölt a zene…
A playlist �
1. The Sleeping Beauty [Pjotr Iljics Csajkovszkij - egy olyan társadalomban, mint amilyen a cári világ volt a 19. században, egy meleg zeneszerzőnek esélye nem volt a boldog életre. A komponista ennek ellenére mozgott olyan körökben, mely elsősorban homoszexuális művészeket és patrónusokat gyűjtött egybe. Előbb eljegyezte Désirée Artôt szopránénekesnőt, aztán feleségül vette Antonyina Miliukovát, csupán azért, hogy elejét vegye a szexualitását érintő szóbeszédeknek. Nem kizárt, hogy halála, melyet hivatalosan kolera okozott, öngyilkosság volt.]
2.Adaggio [Samuel Barber - kilencévesen írt levele felér egy coming-outtal: „Édesanyám, azért írok neked, hogy elmondjam a titkot, ami miatt aggódom. Ne sírj, hogy ezt olvasod, ez a hiba nem a tiéd és nem az enyém.” Barber az egyetemen ismerkedett meg a szintén zeneszerző Gian Carlo Menottival, akivel hamar összeköltöztek, és együtt töltötték a következő négy évtizedet.]
3.Melancholie [Francis Poulenc - Egyike volt az első zeneszerzőknek, akik nyíltan vállalták homoszexualitásukat. Katolikusként évtizedeken át gyötörte a bűntudat, de élete késői szakaszában mégis így írt egy barátjának: „Tudod, hogy olyan biztos vagyok a hitemben (mindenféle messianisztikus nagyzolás nélkül), mint amennyire biztos vagyok párizsias szexualitásomban.”]
4.Simple Symphony [Benjamin Britten -az angolok számára a legnagyobb 20. századi zeneszerző inkább zárkózott volt a magánéletét illetően, de Peter Pears tenoristával való kapcsolata soha nem volt titok. Levelezésük azóta már olvasható (ebből tudjuk azt is, hogy Britten beceneve „Honey Bee”, az az méhecske volt), és amikor a zeneszerző meghalt, II. Erzsébet királynő Pears-t biztosította együttérzéséről.
5.The Wreckers [Dame Ethel Smyth - a viktoriánus korban élt, Viktória királynő pedig nem hitt abban, hogy a leszbikusok léteznek. Ethel két lábon járó példa volt ennek az ellenkezőjére, hiszen több szenvedélyes kapcsolata is volt nőkkel, ebből a leghíresebb fellángolás az volt, amit 71 évesen (!) Virginia Woolf iránt érzett.]
vendégszöveg: Csabai Máté. fidelio.hu
Pozitív egész, vagyis természetes számok
A múlt hét végén a nagyváradi Szigligeti Színház „nézősége” élvezhette Udvaros Dorottya pompás előadását: Majdnem valaki – lemezbemutató. Az albumról néhány héttel ezelőtt, a zeneszerző Hrutka Róbert életművének részeként, már leforgattunk [forgatni – jó, bár kissé idejétmúlt kifejezés: technikus–forgató–szerkesztő, ez volt a Rádióban a hierarchia. A szerkesztő parancsol, megmondja, mi kell neki, a forgató elmegy a kartontárba, kikeresi a felvétel számát, kiigényli a szalagtárból, lecipeli a tekercseket a stúdióba, felrakja a magnóra, meghallgatja, beáll velük, és időben elindítja.] jónéhány dalt, és a gyakori ismétlés műsorunk szerkesztési elveibe ütköznék, ezért mostan a koncert egy másik aspektusát hangsúlyoznánk: a közreműködő zenekar együtthangzó sokszínűségét.
Történt, hogy Évike, a Művésznő szállításával megbízott sofőr, otthon felejtette a személyi igazolványát (mindenkit több körlevél figyelmeztetett indulás előtt: utazni érvényes személyivel!), s az éber őrzők a határon feltartóztatták. Így esett, hogy a mikrobusznak oda-vissza, kétszer kellett fordulnia Ártánd és Nagyvárad között.
Tehát késő éjjel, a nagyváradi színház előtt ül a zenész, várja a határról visszatérő szállítóeszközt, és az úriemberség árjával szembeúszva kimondja: Évike, … a személyidet! (A három pontról itt: ha nem akarom a hölgyolvasók (hölgyhallgatók) és érzékenyebb „kedélyek” megszolgált jóindulatát elveszíteni, illetve azokét, akikből még nem halt ki az igazi értékek iránti tisztelet, a tekintély és a többi; és vállalt módszerem, a hűségesség iránt is – hogy egy szójátékkal éljek: hű kívánok maradni, nos[!] ez esetben konfliktus szikrázik föl. Hogy miről van szó? Kérem: ott a nagyváradi éjszakában egy magnó a következőket rögzíti: Évike, bazmeg a személyidet! Jesszusom…)
Arról már nem Évike tehet, hogy a tétlenség hamarosan termőre fordul: szép beszélgetés alakul a muzsikusok között (a zenekar ott játszik először, s talán utoljára ebben az összeállításban: a hangversenymester Hrutka Róbert mellett Lantos Zoltán, Markó Ádám, Miklós Milán) hangszerekről, pályatársakról, lemezekről, tegnapi és holnapi hangversenyekről… A jelenlévők nagyon gazdag, sokszínű (kaleidoszkóp!) zenei múltja, jelene, jövője rajzolódik ki [próbáljon meg valaki metaforák nélkül beszélni a zenéről!] a diskurzusból. A balzsamos nagyváradi éjszakában érdekes gondolatnak, jó ötletnek tűnik, hogy a Magyar égre magyar ufót-sorozat elkövetkező epizódjában ennek a beszélgetésnek a zenei illusztrációjával (hang)fessük színesre a Csendet…
vendégszöveg: Göczey Zsuzsa, Esterházy Péter
Köszönöm Wolczán Viktoriának a fényképeket!
A műsor itt! hallgatható meg.
Van az a pénz – mondta Susan Boyle –, amennyiért fellépnék a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján. De csak egy feltétellel: a Dead Kennedy’s Too Drunk To Fuck című dalát akarom énekelni. Esetleg a Nazi Punk Fuck Off-ot.
Nincs az a pénz – mondta Bruce Springsteen -, amennyiért fellépnék a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján! A köztársaságunkat egy idióta ostromolja, ez a demokráciánk tragédiája.
Nincs az a pénz, amennyiért fellépnénk a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján - mondta egy emberként Elton John, Barbra Streisand, Celine Dion, „and so on”.
Inauguration Day Concert To Troll & Piss Off Trump : A legjobb módszer, hogy felbosszantsuk Trumpot, ha ellopjuk róla a reflektorfényt; szervezzünk ellenkoncertet! - mondta Beyoncé, Jay Z, Madonna, Katy Perry, Justin Timberlake, Lady Gaga.
Mamma mia! – mondta Meryl Streep.
A műsor itt meghallgatható
Madonna pedig politikus alkat. Határozott véleménye van Trumpról, Amerikáról, vallásról, homofóbiáról, háborúról, rasszizmusról… és a nőkről, a feminizmusról. A Rádió Bézs honlapján is olvasható a beszéd, amit a Billboard Women in Music 2016 díjátadóján mondott. A mai Csendben hallgassuk meg néhány általunk kiemelt gondolat zenei illusztrációját!
„Köszönöm, hogy méltányoltátok, amiért 34 éven keresztül képes voltam folytatni a karrieremet minden kirívó nőgyűlölet, szexizmus, az állandó zaklatás és könyörtelen erőszak ellenére.
Az év nője díját vehetem át, így megkérdeztem magamtól, mit tudok elmondani arról, milyen nőnek lenni a zeneiparban. Amikor elkezdtem dalokat írni, nem gondolkodtam a feminizmusról. Csak művész akartam lenni. Az igazi múzsám David Bowie volt. Ő a férfi és női szellemet is megtestesítette, elhitette velem, hogy nincsenek szabályok. De tévedtem. Akkor nincsenek szabályok, ha fiú vagy. Ha lány vagy, a játékot kell játszanod.
Hogy mi ez a játék? Az megengedett, hogy szép legyél és aranyos és szexi, de ne viselkedj túl okosan. Az megengedett, hogy a férfiak tárgyiasítsanak, és hogy kurvának öltözz, de nem uralhatod a saját kurvaságodat. És végül, ne öregedj, mert öregedni bűn. Kritizálni fognak, és minden bizonnyal nem fognak játszani a rádióban. Az emberek azt állítják, botrányos vagyok. De szerintem a legbotrányosabb dolog, amit valaha tettem, hogy nem tűntem el.
Amit az összes ma megjelent nőnek el akarok mondani, az az, hogy a nők olyannyira és olyan sokáig el voltak nyomva, hogy már elhiszik, amit a férfiak mondanak róluk, és elhiszik, hogy a cél érdekében fel kell sorakozniuk egy férfi mögé. És vannak férfiak, akiket tényleg érdemes támogatni, de nem azért, mert férfiak, hanem mert méltóak rá.
Nőként el kell kezdenünk megbecsülni a saját magunk és egymás értékeit. Keress erős nőket azért, hogy pártold őket, köss velük szövetséget, tanulj tőlük, inspirálódj belőlük, működj együtt velük, támogasd őket, láss tisztábban általuk.
Mint ahogy már mondtam, ez a mai nem is arról szól, hogy megkaptam ezt a díjat, hanem a lehetőségről, hogy itt állhatok előttetek és igazán köszönetet mondhatok, mint nő, művész, ember. Nem csak azoknak, akik szerettek és támogattak az út során, de a kételkedőknek, a lehurrogóknak, azoknak, akik megtáncoltattak és azt mondták, hogy nem tudom, hogy nem fogom, és hogy nem kellene. Az ellenállásuk erősebbé tett, arra késztetett, hogy még keményebben próbálkozzak, így azzá a harcossá válhattam, aki ma vagyok, és azzá a nővé, aki ma vagyok. Szóval köszönöm.”
A műsor itt meghallgatható
Nem hiszem, hogy a könnyűzene kapcsán kizárólag lemezeladási statisztikákat, a sztárcsinálás marketing stratégiáját, a divatot, a szórakoztatóipart kell emlegetnünk, sőt attól sem leszek boldog, ha a vulgáris közízléstelenségről, kulturális értékrendetlenségről, akusztikai környezetszennyezésről papolunk, miközben nem tudjuk megkülönböztetni a Beatlest Schuberttől. Arra vagyok büszke, ha kiderül, nem csak azért hangoskodunk, hogy minél több csaj figyeljen ránk, esetleg megtöltsük a zsebünket, hanem valóban van mondanivalónk, vannak gondolataink, érzéseink melyek kifejezésére ez a művészeti forma a legmegfelelőbb. Szeretném hinni, hogy a popzene is a kultúra része. S nem kizárólag valamiféle a nyugtalanító unalmas csend elűzésére létrehívott, az agyat, ízlést kikapcsoló, mesterséges ál-érzelmeket gerjesztő művészet pótlék, a vulgáris, bárgyú, de egyértelmű kereskedelmi érdekek kielégítésére felépített szórakoztató(?)-ipar akusztikai oldala. Szeretném hinni, hogy ebben a közegben is lehet értelmesen dolgozni, alkotni, s talán újra eljuthatunk a kifinomultság vágyott magaslataira. Oda, ahol bármiféle működő értékrend alapján képesek lehetünk megkülönböztetni a jót a rossztól. S akkor irtózni fogunk a manapság tölcséren fejünkbe ömlesztett gusztustalan hatásvadászattól, újra értelmezhetjük a jelentőségét vesztett kifejezést: GICCS. Persze hülyeség lenne nem létező esztétikai, művészeti értékeket belemagyarázni a könnyűzenébe, de a tehetség, s az alkotóerő tisztelete nélkül egyre mélyebbre süllyedhetünk a dáridózásba.
„Én azt gondolom, hogy a kultúra és a művészet ennek a virtuális világnak az egyik legfontosabb alkotórésze, amelyik állandóan megújítja önmagát, újabb és újabb képzelet által alkotott tüneményekkel tölti be a differenciálatlan semmit. A kultúrán belül a zene, és a zenéhez kapcsolódó műfajok egészen különleges szerepet töltenek be. Az emberi idegrendszer valami fantasztikus módon képes minden másnál jobban megjegyezni az énekelt szövegeket. Talán csak a vizuális hatások erősebbek ennél. De maga az énekelt ritmusos szöveg az emberi történelem hajnala óta rendkívül fontos kommunikációs forma volt. Én legalábbis azt gondolom, hogy amíg semmilyen más adatrögzítés nem létezett (nem volt írás, meg ilyesmi), az énekelt ritmikus szöveg volt az első olyan tömény információ, akár a misztika, akár a mindennapi élet világából, amely úgy fogalmazta meg az emberi tapasztalatokat, hogy azok könnyen átadhatók, könnyen terjeszthetők voltak. Talán jó példa erre, hogy amikor a kisgyerek először jegyez meg valamit a környező világból, mondókákat, kis énekelt szövegeket gyakorol, aminek gyakran még az értelmét sem ismeri - így kezdődik valahol az óvodában a kultúrával való ismerkedés. Nagyon érdekes, ahogy idős emberek, akik már sok mindent elfelejtettek, amit az életükben tanultak, ezekre a mondókákra még mindig emlékeznek.
Persze ezt a fajta kommunikációt, a dalban rögzített emberi tapasztalatot a későbbiekben aztán más közlési formák, elsősorban az írásbeliség háttérbe szorította. Az elmúlt fél évezredben az írásbeliség volt az emberi kultúra alapja, de a huszadik században lezajlott technológiai forradalom révén ezek az énekelt ritmikus szövegek hihetetlen módon terjeszthetővé és hatékonnyá váltak. Lényegében a hangrögzítés, a magnó és a lemezgyártás elterjedése valamikor a második világháború után újra visszaállította az énekelt szövegek ősi kultuszát. Miután a technika lehetővé tette, létrejöttek azok a művészi formák, megszülettek azok a művészek, akik ezt ki tudták használni. Néha szoktam mondani: az eredeti sztárfelhalmozódás korszakában, valamikor az ötvenes, (nálunk a hatvanas) években, akik felismerték ennek a műfajnak a hatását, jelentőségét, és volt némi tehetségük és fantáziájuk, nagyon gyorsan kerülhettek az érdeklődés és a figyelem középpontjába. Kezdetben ez a műfaj egy régi kommunikációs forma, ipari fejlődés által lehetővé tett újjászületése volt, olyan gondolatok és érzések kifejezésére, amelyekre a hagyományos műfajok nem voltak képesek, legalábbis nem ilyen széles körben, nem ilyen sok embert elérő módon. Gyakran használom azt a megfogalmazást, hogy alapvetően afféle iparművészetnek tekintem ezt a műfajt. Zenei-irodalmi iparművészetnek, ami éppen abban különbözik a klasszikus műfajoktól, ahogy a képzőművészetben ez viszonylag jól definiálható: az iparművészet általában mindennapi funkciókra használható, nagy számban előállítható, sokszorosítható, széles körben terjeszthető produktumokat hoz létre.”