A múlt hét végén a nagyváradi Szigligeti Színház „nézősége” élvezhette Udvaros Dorottya pompás előadását: Majdnem valaki – lemezbemutató. Az albumról néhány héttel ezelőtt, a zeneszerző Hrutka Róbert életművének részeként, már leforgattunk [forgatni – jó, bár kissé idejétmúlt kifejezés: technikus–forgató–szerkesztő, ez volt a Rádióban a hierarchia. A szerkesztő parancsol, megmondja, mi kell neki, a forgató elmegy a kartontárba, kikeresi a felvétel számát, kiigényli a szalagtárból, lecipeli a tekercseket a stúdióba, felrakja a magnóra, meghallgatja, beáll velük, és időben elindítja.] jónéhány dalt, és a gyakori ismétlés műsorunk szerkesztési elveibe ütköznék, ezért mostan a koncert egy másik aspektusát hangsúlyoznánk: a közreműködő zenekar együtthangzó sokszínűségét.
Történt, hogy Évike, a Művésznő szállításával megbízott sofőr, otthon felejtette a személyi igazolványát (mindenkit több körlevél figyelmeztetett indulás előtt: utazni érvényes személyivel!), s az éber őrzők a határon feltartóztatták. Így esett, hogy a mikrobusznak oda-vissza, kétszer kellett fordulnia Ártánd és Nagyvárad között.
Tehát késő éjjel, a nagyváradi színház előtt ül a zenész, várja a határról visszatérő szállítóeszközt, és az úriemberség árjával szembeúszva kimondja: Évike, … a személyidet! (A három pontról itt: ha nem akarom a hölgyolvasók (hölgyhallgatók) és érzékenyebb „kedélyek” megszolgált jóindulatát elveszíteni, illetve azokét, akikből még nem halt ki az igazi értékek iránti tisztelet, a tekintély és a többi; és vállalt módszerem, a hűségesség iránt is – hogy egy szójátékkal éljek: hű kívánok maradni, nos[!] ez esetben konfliktus szikrázik föl. Hogy miről van szó? Kérem: ott a nagyváradi éjszakában egy magnó a következőket rögzíti: Évike, bazmeg a személyidet! Jesszusom…)
Arról már nem Évike tehet, hogy a tétlenség hamarosan termőre fordul: szép beszélgetés alakul a muzsikusok között (a zenekar ott játszik először, s talán utoljára ebben az összeállításban: a hangversenymester Hrutka Róbert mellett Lantos Zoltán, Markó Ádám, Miklós Milán) hangszerekről, pályatársakról, lemezekről, tegnapi és holnapi hangversenyekről… A jelenlévők nagyon gazdag, sokszínű (kaleidoszkóp!) zenei múltja, jelene, jövője rajzolódik ki [próbáljon meg valaki metaforák nélkül beszélni a zenéről!] a diskurzusból. A balzsamos nagyváradi éjszakában érdekes gondolatnak, jó ötletnek tűnik, hogy a Magyar égre magyar ufót-sorozat elkövetkező epizódjában ennek a beszélgetésnek a zenei illusztrációjával (hang)fessük színesre a Csendet…
vendégszöveg: Göczey Zsuzsa, Esterházy Péter
Köszönöm Wolczán Viktoriának a fényképeket!
A műsor itt! hallgatható meg.
