A híres zongoraművész (akkoriban [most!] Ivri Lidernek hívták) nem háborgott a sorsát illetően, nem foglalkoztatta, hogy igazságos-e a világ; volt kellő önbecsülése. Ebben hasonlított Haydnhoz. Önbecsülését, és ebben különbözött Haydntól, nem a becsülésre méltó képességei hizlalták, hanem mondhatni, épp ellenkezőleg.
Apai nagyapja kommunista volt.
Családja felét kiirtották zsidó származásuk miatt.
Ateista volt [nem hívő?, vallástalan? – ezzel később (jóval később, egy másik dolgozatban) még szöszmötölnék kicsit].
Zenéje szabadelvű. [S ebben hasonlított Haydnhoz (is). Antiliberális zene, inkább így: antiliberális művészet van?]
És saját neméhez vonzódott.
Egy szép metaforával: a tiszteletreméltó magyar nemzeti közgondolkodás [Magyar Nemzeti Közgondolkodás!] állatorvosi lova. Echte libezsibuzokomcsi.
Az önbecsülés lett a híres zongoraművész veszte,(és ebben különbözött Haydntól); végtelen önhittségében Magyarországra utazott vendégszerepelni. Magabiztosságát végzetes tájékozatlansága fokozta: azt hitte, Magyarország Európában van.
- Szerencsétlen, nem tudja, hogy a zsidókat itt üldözik – motyogta a bajsza alatt a jólelkű csendőrőrmester, mikor fel- és letartóztatta a határon. Társa már indult volna Estivel a Duna felé, mikor parancs jött: előbb vallassák ki a foglyot, hátha elárul valamit a világméretű zsidó összeesküvésről. Nem ismert be semmit, hiába világítottak éles fényű lámpával az arcába, verték gumibottal a talpát, tépték le a körmeit, fokozták kínjait az elviselhetetlenségig Ákos rádiószignáljainak folytonos ismételgetésével.
A bírónak nem volt szüksége vallomásra: Magyarország Alaptörvénye szerint a kommunizmus bűnei nem évülnek el – harsogta az ítélet kihirdetésekor. A zongoraművész mindennap reménykedve ébredt, hátha a legfőbb nemzetvezető megkegyelmez neki. Hiába.
- Magyarországon már a kisiskolások is tudják (a Nemzeti Alaptanterv része? – a szerk.), hogy a homoszexualitás halálos bűn! - recsegte villámló szemekkel a pap, mikor Estit a vesztőhelyre kísérte.
Vendégszöveg: Esterházy Péter
