..., hogy egy őrült magához ragadja a hatalmat országunkban! Megváltoztatja a törvényeket, saját embereit ülteti a kulcspozíciókba - holnaptól itt minden önkényes döntéseitől függ.
Tegyük fel, hogy erről szinte senki nem értesül országunkban! Sokan egyáltalán nem hallgatnak híreket, a maradék többsége (kétharmad) hamisított információkhoz jut, de a kisebbség tájékoztatását is gyakran elfogult, indulatos csatornák végzik, így hazugságnak tűnik a valóság. A polgárok pedig élik hétköznapi életüket, keveset sejtve a közelgő katasztrófáról.
Tegyük fel, nem értjük, mi folyik országunkban! Értelmes, tájékozott emberként gondolunk magunkra, de nem látjuk az összefüggéseket, vagy csak nem akarjuk elhinni, hogy a vezér ilyen megátalkodott. Talán személyes sérelmeink, frusztrációnk, indulataink torzítják a látásmódunkat; hisszük, amit hiszünk.
Tegyük fel, hogy az őrült sem érti, mi folyik országunkban. Valóságérzékelését beteges víziói bénítják, híveit számtalannak, ellenségeit hitszegő árulók jelentéktelen csoportjaként látja, bizalmasai hízelegve félrevezetik; perverz álomvilágban él.
Tegyük fel, hogy mi mégis felvilágosulunk, felfogjuk, mi történik országunkban! Mit teszünk? Felismerve a történelmi szükségszerűséget beállunk a békemenetbe? Képmutatunk, hasznot húzva a törleszkedésből? Vagy úgy teszünk, mintha kívülállók lennénk (országunkban), felülemelkedők, akik elhatárolódhatnak a gusztustalan pártpolitikától, és távolról?! figyeljük, ahogy az őrült játszik? Gondolattalan apátiába süllyedünk, természetellenesen irtózva közös dolgainktól? Talán visszahúzódunk, és megkezdjük a felkészülést a forradalomra - kérdőjel? felkiáltójel! pont(ok). …
Tegyük fel, a bolond uralkodó hadat üzen a külvilágnak! Bevonulunk katonának, büszke honvédként felsorakozunk az elmebeteg parancsnok mögött? Feláldozzuk életünket egy elmebeteg téveszméiért, egy szűk csoport érdekeiért?
Tegyük fel, az őrült a végsőkig feszíti a húrt, összeomlik a rend országunkban! Elégedetten bólogatunk majd: látható volt előre…?
