And the Oscar goes to, azzal Rófusz Ferenc levette a polcról, és a kezembe nyomta a szobrocskát. A kitüntetést megszolgáltam; nem sokkal azelőtt fejeztem be a munkát: elkészült a Ceasefire zenéje.
[Elismerésben gazdag időszak volt; Artisjus díjat is nyomtak a kezembe: “a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységemért”. Tudtam örülni a díjnak. (Hangsúlyoznám: nem állami kitüntetésről van itten szó; ahogy Ravel mondta, mikor visszautasította a Becsületrend lovagja kitüntetést: az államnak nincs joga megítélni a polgárait). Büszkévé tett a következmény is: átadáskor Görgey Gábor művelődési miniszterrel a könnyűzene kulturális értékeiről cserélhettem eszmét (Komámasszony, hol a stukker?). Midőn e sorokat írom, a magyarok országának nincs művelődési minisztere. Ami még fájdalmasabb: művelődési minisztériuma sincs.
[Minek az, kérdezi a Tanár úr, a giccs (keresztény nemzeti érték?) tenyészik anélkül is, hogy gondos kezek ápolnák.]
A kitüntetéssel járó pénz is jól jött; megvásárolhattuk a régóta vágyott kanapét, amin aztán sokat mozizott együtt a család, egészen addig, amíg Harry-kutya a saját felségterületévé avatta. Attól kezdve csak mellette kucoroghattunk. Később már nem tudott egyedül felmászni rá, akkor én emeltem rá föl, és ültem mellé a padlóra.]
A Ceasefire szomorú rajzfilm (mintha a “rajzfilm” lealacsonyító kategória lenne, pedig éppen ellenkezőleg), egy kisfiúról, aki a háború elől menekül. Rófusz mester büszkén magyarázta: azzal a technikával (minden fázis kézzel rajzolt!) készült, mint A légy.
A délszláv háború után voltunk néhány évvel, és restelkedve bevallom: a tragédiát, a civilizációs szégyent akkoriban nem éreztem, nem éltem át teljes szörnyűségében.
Láttam a híradóban a romba dőlt házakat, a potyogó bombákat, a vérben fekvő embereket, de mintha egy másodosztályú háborús filmet néztem volna: az élő tévéközvetítés nem hozta közelebb a halált, sőt. Nem kezdtem el félni, a háború nem jön el idáig, gondoltam. Ma már félek. A háború fenyegetése valóságossá vált. Attól vált valóságossá, hogy van, aki békének nevezi.
