Innen, a NER szellemi honvédőinek (Győzike, Rákay Philip, Tóth Gabi, Bayer Zsolt, Mága Zoltán, Nagy Feró, Zalatnay Sarolta and so on) (hát)országából nézve a Sanremo 2023 távoli varázslatnak tűnik; a zene, a művészet, a kultúra, az ízlés (közízlés), a kifinomultság, az együttérzés, az emberség, a valódi érzelmek, indulatok, lelkesedés (nem utolsó sorban a közszolgálati televíziózás!) utolérhetetlenül távolodó varázslatának.
Megbabonázva nézem (inkább hallgatom, mert bár a látvány is lenyűgöző, a sanremói zenekarnál pompásabbat nehéz elképzelnem), mint évek óta mindig, és az jár az eszemben: hiába ünnepelte győzelemként Orbán Viktor a nagyonjobboldali Giorgia (mint az énekesnő! � ) Meloni megválasztását, Olaszország miniszterelnöke nem vállalta a közösséget; Európa talán mégsem tér vissza „a józan ész és a valódi európai értékek talajára”, hálisten.
Az idei Fesztivál csúcspontján, az eredményhirdetés előtti feszült várakozásban a műsorvezető az ukrán elnök levelét olvassa fel. Zelenszkíj megköszönve az olasz nép és az olasz politikusok támogatását, arról ír:
A dal az emberi civilizáció egyik legnagyszerűbb alkotása, de az ember nem csak szép dolgokat hoz létre. Hazájában ma nem zene, hanem fegyverropogás, bombarobbanás hallatszik. De a győzni fognak, „hála a szabadság és a demokrácia hangjának, és minden bizonnyal a kultúrának is”. A dalverseny győzteseit pedig meghívja Kijivbe, a győzelem napjára.
„A Sanremo 2023 közönsége percekig felállva tapsol”.
