Radnóti nem tudhatta,a tévékommentátor viszont biztosan tudja: "Természetesen a Himnusszal kezdődik az FTC - UTE derby..."

TERMÉSZETESEN!

Én pedig azon tűnődöm (sajnos a botrányos színvonalú játék sem tereli el a gondolataimat; a "ki tudja a másikat egy bőrlabdával néhány méterről úgy eltalálni, hogy összeessen" célú vetélkedő - ha nem ez a cél, bocsánat, a látványból következtettem - engem csak nyomokban emlékeztet a labdarúgás elnevezésű sportágra, de a napokban lesz mód az összehasonlításra), vajon miért lenne természetes, hogy bárki kisajátíthatja, elhasználhatja, kiüresítheti a tiszteletre méltó, magasztos nemzeti jelképeket - s ily módon egy nemzet történelmét?! Áll a német edző, a brazil, szerb, holland (talán zsidó, cigány, buzi...) játékos, és átszellemülten mereng "a haza minden előtt" egyetemes üzenetén?  De milyen induló helyett énekli(?), bömböli, üvölti gyalázza a tetkófejű tömeg a magyar himnuszt? Ahogy Erkel  és Kölcsey gyönyörű dala véget ér, újabb buzdító imádságok harsannak fel: Újpesti cigányok..., Mocskos Fradi... A szenvedély hőfoka azonos, a közös imádság hatása oszlik, a másik tábor iránti gyűlölet lép a helyébe - és nem csak a focipályán!

Természetesen értem az üzenetet: nosza, egyenesítsük ki kaszáinkat, pattanjunk fel Horthy lovára, húzzuk fejünkbe a Szent Koronát, rejtsük tarisznyánkba Nyírő hamvait, induljunk rögvest rendet vágni románok, szerbek, ukránok (később zsidók és cigányok)közt!

Életem első harminc-negyven évében megrendülten, gyakran elérzékenyülve hallgattam a Himnuszt. Ma összerezzenek, ha meghallom: "Isten..."