Hoffmann Rózsa elvtársnő a hajnali miséről egyenesen a pártközpont agitációs és propaganda osztályára indult, eligazításra. A Marx téren megállt a piros lámpánál, majd tovább haladt a Lenin körúton. A mise alatt morzsolgatott rózsafüzért csinos retiküljébe rejtette a párttagkönyv mellé. A táskában ott lapult Ilku Pál művelődésügyi miniszter levele: "Hoffmann Rózsa elvtársnőt áldozatkész munkájáért a Munka Érdemrend aranyfokozatával tüntetem ki..." Elégedetten bólintott: "Sikerült megtéveszteni őket, a terv bevált!"
Annak idején azért lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba - afféle ellenstirlitzbeoltottszentjohanna-ként -, hogy belülről bomlasztva a rendszert, közelről tanulmányozhassa a kommunisták tudatformáló technikáját, elsajátítsa a kulturális diktatúra hatékony eszközeinek kezelését, megértse a szellemi rabszolgaság működési mechanizmusát. Például az ötéves tantervet, a dolgozó nép gyermekeinek agymosását szolgáló diktátumot. (Hogy közben saját gesztenyéjét is kapargatta?! Ebben egyetlen erkölcstan- vagy etikatanár sem találna kivetnivalót.)
"Majd mi megmondjuk, mit lehet és kell tanulni az iskolában!" - így a bolsevik direktíva, és összeállt az előírt tananyag. A kötelező olvasmányok közé igaz magyar író-költő egyetlen műve sem kerülhetett, csak komcsi, libsi, pogány, (zsidó, cigány, buzi...) irodalmat olvashatott a torzult elméjű és erkölcsű kommunista ifjúság.
Hoffmann elvtársnő lelkében dúlt a vihar - sehol egyetlen Nyírő József, Wass Albert, Szabó Dezső?! -, de lecsendesítette lelke háborgását:
"Csitt lelkem, hadd tomboljon az önkény! Eljön egyszer még az én időm is..."
