A forró – kutyameleg - nyárban nyaralni utaztunk a családdal – sajnos nem elég messzire…
Naplementekor Harryvel, a golden retrieverrel sétálgattunk a Naaagy Magyar Tenger partján - Őcsénybe mégse mehettünk -, amikor a csalitosból egy lelkes husky-kölyök bukkant elő. Harry jámbor ebként barátságosan üdvözölte, s a kölcsönös bemutatkozás után a megszokott koreográfia szerint fonták szorosabbra kapcsolatukat. A fesztelen birkózás hevében Harry – afféle domináns hímként – éppen maga alá gyűrte játszótársát, amikor odaért hozzánk a kiskutya gazdája. Jámbor kutyásként én is barátságosan üdvözöltem a jövevényt, de bemutatkozás helyett a végletesen rövidre nyírt hajú, árpádsávos csuklószorítót viselő magyar legény megszólaltatva az ő igazságát két mondatot mondott:
1. Most hoztuk a fajtavédő menhelyről, azé’ ilyen fegyelmezetlen.
[De a husky nemzetidegen, nem?! – gondoltam, és a nyelvem hegyén volt a kérdés: honnan emigrált ide a kis megélhetési menekült, de tartottam tőle: a tősgyökeres bennszülött „határozottan, hangosan és érthetően fogja kifejezni a véleményét”, és a golden retriever sem őshonos, büszke Nemzeti Magyar Kutyafajta.]
2. Még jó, hogy az állatok között nincsenek buzik!
Az én heves természetű kutyámat szemmel láthatólag nem zavarta a kinyilatkoztatás. Mintegy reflektálva az elhangzottakra, szándékát félreérthetetlenül nyilvánosságra hozva, szexuálisan közeledett azonos nemű pajtásához. Soha fel sem merült bennem, hogy ilyenkor szégyenkeznem kellene kutyám deviáns viselkedése miatt, vagy éppen a négylábúak szexuális kisebbségének egyenjogúságáért kellene szót emelnem - de mi lesz most?! Egy fajtiszta, hetero kölyökkutyát (még, ha migráns is!) készül Harry éppen megbecsteleníteni!
„Ááááá, csak a hierarchia… - morogta megejtő nyitottsággal a nemzeti érzelmű csányivilmos. Nem rúgta rögtön fejbe a kutyámat, de nem könnyebbültem meg. Csak menni akartam. Minél messzebbre onnan (innen)…
