Mostanáig nem értettem, miért csinálja, miért teszi tönkre az országot, de azt hiszem rájöttem.
Nem rögeszmés elmebeteg, akinek néhány választási vereség és a fokozhatatlan uralkodni vágyás elvette az eszét – mint ahogy legtöbben gondolnánk -, nem Óz, a nyomorult szélhámos, aki magasabbra jutott, mint amire képességei jogosították, és elvesztette kapcsolatát a külvilággal, hanem egy gigantikus formátumú államférfi, aki vállalva tragikus történelmi szerepét, önfeláldoz hazája üdvére. A cinikus, a korlátlan hatalomtól tébolyult önkényúr bőrébe bújik. Maga köré gyűjt haszonleső, gerinctelen és/vagy idióta szolgákat - lásd még: miniszter (államtitkár, polgármester, szóvivő, újságíró, énekes, sportoló…) -, és kormányozni kezd: tönkretesz mindent, az Alvilág legmélyebb bugyraiba irányítja alattvalóit, hogy az ostoba, tehetetlen csőcselék felismerje önnön gyarlóságát, és a tisztítótűzből kiemelkedve felépítse az igazságos társadalmat - a káosz romjain újjáépülhessen az ország. A diktátor valójában egy felvilágosult vezér, önként vállalt történelmi szerepe a nép által rettegett szörnyetegé. Az önmaga ellen fakasztott gyűlöletben egyesül a nemzet. Éljen a forradalom!
Másképpen: az Úr és Lucifer egy személyben. A Teremtő, aki azért alkot élhetetlen világot, hogy az ostoba, hitehagyott Ádámok megtanulják megkülönböztetni a Paradicsomot a Pokoltól, és ő a Magyar Nemzeti Lucifer, aki színről színre vezet bennünket végig a kételkedés új útjain, hogy felismerjük, miként tehetjük ezt a világot jobbá („mit rontani vágyol, szép és nemesnek csírája lesz”).
Ebben a világban az ember lop, csal, hazudik, öl, butít és nyomorba dönt!
Lop, hogy felismerd: lopni bűn!
1. szín: A Minisztériumban oligarchák alkudoznak, a gazdasági miniszter (Ádám) próbál a kedvükben járni. Kintről behallatszik a nemzet javainak igazságtalan elosztása miatt lázadó tömeg zaja. A tüntetők (köztük Éva) a minisztérium kapujához láncolják magukat.
Csal, hogy felismerd az álnokságot!
2. szín: Az Országházban a választási törvényről vitatkoznak. A házelnök elégedetten figyeli, ahogy a legutolsó ellenzéki képviselőt (Ádámot) is kivezeti az ülésteremből a házőrség. Ádám túlüvölti a kormánypárt mamelukjainak vastapsát:
Barátod az, ki a hon ellene.
A felséges nép majd ítél fölötted.
Előtte vádollak, honáruló:
Csempészetért az állami javakban,
Rokonszenvért az arisztokratákkal,
Vágyódásért a zsarnok uralomra.
Hazudik, hogy felismerd az igazságot!
3. szín: A Főtérre menetel békésen az élmunkások hada, hogy meghallgassa az ünnepi beszédet. Ádám és Éva egy táblát cipel „Te értünk, mi érted” felirattal. A Kedves Vezető a kormány felülmúlhatatlanul sikeres teljesítményéről szónokol. Szavait rendre félbeszítja a lelkes tömeg és a magasztos pillanatot megörökíteni igyekvő tévé- és rádióriporterek, újságírók üdvrivalgása, ütemes tapsa.
Öl, hogy felismerd: mások élete is érték!
4. szín: A zsúfolt kórteremben jajongó betegek kara kiált enyhülés után. Egy kormányhivatalnok (Éva) lép be, és szigorúan magyarázni kezdi, miért nincs elég orvos, ápolónő, gyógyszer, amikor az egyik ágyon felismeri a haldokló Ádámot.
Butít, hogy felismerd a tudást!
5. szín: A főtérre menetel békétlenül az ifjúság. Értelmes, nyílt tekintetű, őszinte fiúk és lányok, köztük Ádám és Éva egy táblát cipelve: "Mi Vagyunk Azok, Akikre Mindvégig Vártunk”
Nyomorba dönt, hogy felismerd: mindenkinek joga van méltó életkörülményekhez!
6. szín: Az aluljáróban hajléktalanok közt ül Ádám, sebesre fagyott lábát dörzsölgetve. Amikor a nyomorultak a beözönlő rendőrök elől menekülni próbálnak Ádám képtelen talpra állni…
A nézőhely átváltozik: A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten a trónján. Angyalok serege térden. Lucifer, Ádám és Éva a trón mellett áll. Nagy fényesség.
AZ Úr
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
ANGYALOK KARA
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsúl áll Isten kegyelme.
AZ ÚR
S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz –e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?
LUCIFER
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja – bár az mit se tesz –
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhődésed végtelen leend
Szüntelen látva, hogy mit rontani vágyol,
Szép és nemesnek csírája lesz.
ÉVA
Értem a dalt, hála Istenemnek!
ÁDÁM
Gyanítom én is, és fogom követni.
Csak az a vég! – csak azt tudnám feledni!
Az Úr
Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!
