Egy este Esti gyanútlanul bandukolt hazafelé a Duna parton, amikor hatalmas vihar kerekedett, dörgött-villámlott, és az egyik villám pontosan kettészelte. Jobb- és bal- (ahogy békés honfitársaink emlegetni szeretik: angyali és ördögi) oldalára hasadt. A kórházban testét valahogy összefércelték, de a kétlelkűség gyógyíthatatlannak bizonyult. [Ép testben két lélek].
Esti(k) az első pillanattól kezdve ki nem állhatta egymást, csak kevés közöset talált magában. Ami megvolt az egyikben, hiányzott a másikból. Egyként voltak irigy, féltékeny, gonosz és ostoba (még ha a jobboldal következetesebben is).
Eleinte csak az egyet nem értés okozott gondot hétköznapi életében; nehezen döntötték el, mit válasszanak az étlapról, mibe öltözzenek, melyik tévécsatornát nézzék. A világról alkotott képük, ízlésük végletesen [végzetesen] különbözött. Képtelen voltak eldönteni, higgyenek-e bármilyen természetfölötti erőben, vagy értelmezni a szót: szabadság.
Később már lelkiismereti válságot okozott Esti(k)nek a környezet. Nem tudta, hogyan viszonyuljon a zsidókhoz (cigányokhoz, melegekhez, a liberálisokhoz, nem beszélve a kommunistákról): jobbik(?) fele utálta őket, pedig Esti(k) fel sem ismerte őket megjelenésükről.Ha például megpillantott egy hajléktalant, dögölj meg, üvöltötte rögtön jobboldali énje, míg a bal inkább segíteni szerette volna a rászorulót. Egyszerre vittek takarót, vizet a Keletihez, és gáncsolták el a kisgyermekével rohanó apát a határon. Nem értettek (értették a ) szót: egyikük menekülőt, menekültet mondott, a másik illegális bevándorlót, betolakodót emlegetett...
Az idő múlásával az engesztelhetetlen gyűlölet megmérgezte Esti(k) minden pillanatát. Az elvakult düh hullámzott egyik oldalról a másikra, nem tudott aludni, enni. Elviselhetetlennek érezte életüket. Megváltásként élte-halta meg személyiség(ei) fejlődésének tragikus csúcspontját – a fékezhetetlen gyűlölettől önuralmukat vesztett jobboldal szíven szúrta (ön)magukat…
