Esti Kornélnak sok szép emléke, élménye [emlény] volt a focihoz kapcsolható. Aláírt labdák, képeslapok a külföldi túrákról, Nagy Béla dedikált könyvei, mezek, melegítők… Egy edzőcipő (igazi Adidas! Hű, mekkora császár volt benne Esti a hetvenes évek közepén), talpába forrasztópákával égetve a klub neve és a leltári szám, az elefántcsontból faragott futballista (ami most is ott áll a zongorán), 
és a kis játékrepülő, amit Esti édesapja hozott Manchesterből, amikor a Vásár Városok Kupájának elődöntőjében a United vendége volt a csapat [Esti édesapja mint szakosztályvezető].
Sok megbecsült fotográfia is összegyűlt, de inkább az emlékképek:
Albert Császár fürdik a Népstadion öltözőjében – kopott kád fölé hajló zuhanyrózsa, vasszék, szódavizes üveg, szocialista realizmus –, egy PMSC elleni győztes meccs után (Szőke István bombája préselődött át Rapp Imre lábai között, kötény, 1:0 ide).
Ugyanaz az öltöző, Nyilasi Tibor csapkod mérgesen a történelmi (Esti számára történelmibb, mint a 8:3) összecsapás szünetében, egy ellene megítélt tizenegyes („A 43. percben Nyilasi buktatta a baloldalon már jóval a büntetőterületen belül járó Fazekast. Kuti azonnal a 11-es pontra mutatott.”) miatt bosszankodva. [Esti unokabátyja mint edző – „… a Vépi fogja a Répát, mert a Répa fél a Vépitől…”]
Esti családi legendáriumának gyakran felidézett momentuma, ahogy Albert és Nyilasi labdarúgók, a hangjukban érzékelhető tisztelettel, szinte egyszerre köszöntötték a csapat hagyományos szilveszteri koccintásakor Esti apját: „De jó, hogy látom, Józsi bá’!” [Esti mint szemtanú.]
A szép emlények között kitűntetett helyet foglal el a félfenéknyi betonszegély, az Üllői úti pálya lelátóján, közvetlenül Knézy Jenő kommentátorállása (jó szó) előtt; Komár Laci VIP-páholya, ahova nem szólt jegy, és ahonnan szinte minden hazai meccset együtt nézett az énekes, Zoli a fodrász és Esti.
Arra viszont Esti Kornél kevésbé lehet büszke, ahogy Simon Tibi ráüvöltött egy kapott gól után, a keresztúri iskola tornatermében, baráti focizgatás közben: „Legalább állj be a kapuba, bazmeg, ha már képtelen vagy egy egyeneset rúgni a labdába!” [Hiába, Esti nézni, nem játszani szerette a focit.]
A figyelmes – és a magyar labdarúgás történetében némileg jártas – olvasónak, mire idáig jutott, már feltűnhetett, hogy Esti labdarúgással kapcsolatos emlékei ugyanahhoz a csapathoz, a Ferencvárosi Torna Klubhoz kötődnek. Az előzmények után bátran kijelenthetjük: Esti vérbeli fradista volt [azzá vált édesapja nyomán]. Fradi-szurkolónak lenni életérzés, világnézet, vallás, identitás, értékrend – Erkölcs, Erő, Egyetértés!
De Esti képtelen volt lépést tartani a törzsfejlődéssel, lemaradt, gyengének mutatkozott, nem ismerte fel a Fradi-drukkerek közösségének társadalomformáló, történelmi szerepét.
Nem ostromolta felhevült hazafisággal a tévészékház büféjét [midőn a Forradalom Hajnalán, a B-közép feltámadott tengerén hajózó Auróra az üdítőitalos automatákat lőtte],
nem hörögte-üvöltötte a Himnuszt, lángoló hazafisággal, a mérkőzések elején, nagyonnagymagyarországos (és lilagecik feliratú) lobogókat lengetve,
nem huhogott, gágogott, megyagőzösözött,
nem tüntetett utálkozva az idegenszívű klubtulajdonos ellen,
sőt, képtelen volt átszellemülten óbégatni: Gyurcsány, takarodj!
Talán, ha járt volna még focimeccsre, de Esti akkoriban már a stadionok környékére sem merészkedett; érezte, a Fradi-szurkolók többségi társadalmában már nincs helye. Filogenetikai bomlástermékké vált.
Még kétségbeesetten próbált együtt menetelni a Kemény Zöld Maggal (vagy Zöld Kemény Mag?), de minduntalan lépést tévesztett:
nem érzett euforikus boldogságot a stadionépítés hírére,
nem bőszítette fel a libezsibuzokomcsik egyetemfoglalása,
rémülten konstatálta, hogy nem érzi morális kötelességének a Fidesz-székházak védelmét (igaz, egyetlen embert sem ölt még, tehát ilyen erkölcsi magasságokba nem is merészkedhetett volna),
és képtelen kellő elkötelezettséggel támogatni, a reformra szoruló felsőoktatás strukturális átalakítását célzó szurkolói törekvéseket.
Se erkölcs, se erő, se egyetértés!
Nem dobbant-dobban együtt a szíve Kubatov Gáborral, Kocsis Mátéval, sőt, az ősfradista(?) Tarlós Istvánnal sem…
Lényeg a lényeg [ha ezeket hallotta Esti Kornél, fütyölve a nyelvi jelenségeket tudományosan leíró szenvtelenség kötelmére, előrántotta 38-as Smith and Wessonját, és lelőtte az illetőt, mint egy kutyát. Olykor még meg is erőszakolta őket, de ezt ő maga is túlzásnak tartotta…]: Esti nem gondolhat magára fradistaként többé.
[Fogalma sincs, mitévő lenne, ha Kubatov Gábor azt üzenné…]
Vendégszöveg: Esterházy Péter
