„A hatvanas években divat volt a fiúknak hosszú hajat hordani. Az iskolák, szülők rendőrök idegesen reagáltak, tiltották, néha kényszerűen fodrászhoz cipelték a fiúkat. Idegen emberek rászóltak, gúnyos megjegyzéseket tettek. Hol vagyunk már ettől?”
Esti Kornél vidáman szaladt az alsógödi vasútállomásról, végig a Béke úton nagyszülei háza felé; Vakáció! Hosszú gesztenyebarna haja vígan lobogott a szélben.
[Szülei liberális szellemben nevelték, és csak mosolyogtak, amikor nővére, a Beatles szította lázadás hevében előállt a forradalmi javaslattal: Növesszük meg Stuci haját! (Stuci, Esti Kornél beceneve a huszadik század hatodik-hetedik dekádjában.) Bár időnként az osztályfőnök behívatta Esti édesapját („Fodrászhoz kellene vinni a fiút!”), a szülők nem avatkoztak bele erőszakkal gyermekeik önmegvalósításába, így esett, hogy hosszú gesztenyebarna haja vígan lobog(hat)ott a szélben (Esti egy formás kislányra hajazott akkoriban, de frizurájával pont a lányok között volt nagy sikere.).]
Esti azidőtájt
A rekkenő hőségben kihalt volt a béke útja, csak a Fürst Sándor (véreskezű kommunista!) utca sarkán élénkült meg kissé a forgalom; nyakig begombolt nejloningben, cekkerében néhány üveg Kőbányai Világost és egy kétkilós veknit cipelve Lajos bácsi, a Dunakeszi Járműjavító üzem (napjainkban Szijjártó Péter felségterülete) karbantartó-lakatosa tűnt fel. Esti látásból ismerte a nagyszülei szomszédságában lakó, tisztességben megkopaszodott agg legényt (másképpen: agglegény), tudta róla, hogy – bár ez akkoriban nem volt akkora divat, mint mai napság – buzgó templomba járó, istenfélő ember, aki parittyával riasztja el a cseresznyefáját dézsmáló… lurkókat. Nem volt hozzá sok bizalma, de ami következett, mégis meglepte. Ahogy közelebb ért, megvetően biccentett Esti köszönésére, megvetően harákolt, és fékezhetetlen indulattal köpött a kisgyerek felé:
- Döntsd el, fiú-e vagy, avagy lány! – sziszegte, szemében megfejthetetlen izgalommal.
Esti ijedten hőkölt hátra: - Mit akar ez a bácsi?!
[Homoszexuális, pedofil, látens, meleg… - mind jó szó, de Esti ezidőtájt még nem ismerte őket (na jó, a meleget igen), a kor szemérmesen hallgatott a témáról. Transzvesztitát is évekkel később, az Uffizi Képtárban látott először; a telt keblű, formás combú, sárga harisnyát, zöld miniszoknyát viselő úrhölgy (szójáték!) kedvesen rámosolygott, midőn dolga végeztével kezet mosott, és tűsarkú cipellőin kecsesen kitipegett a mosdóból.]
Ott álltak egymással szemben: Esti, akiben az ijedtség közben elszánt tiltakozássá fejlődött, és Mészáros Lajos, az egészséges keresztény kispolgár. A kisfiú tétován bámulta az elvörösödött kopasz fejet, keresve a megfelelő választ, majd [és itt repüljünk néhány évtizednyit a képzelet szárnyán!] büszkén (prájdosan - proudly) kihúzta magát, és a megkövült erkölcsvédő kivörösödött képébe üvöltötte:
- Homofób idióta!
„Lehet, hogy én rózsaszínben látom a világot, de nem olyan régen még az is elképzelhetetlen lett volna, hogy az ember egy éven át tárcákat írjon a melegségről egy országos hetilapba. Előbb-utóbb nálunk is lesz melegházasság, és a párommal boldogan (és normálisan!) férjhez mehetünk egymáshoz.”
vendégszöveg: Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza