Éry Balázs

Van az a pénz – mondta Susan Boyle –, amennyiért fellépnék a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján. De csak egy feltétellel: a Dead Kennedy’s Too Drunk To Fuck című dalát akarom énekelni. Esetleg a Nazi Punk Fuck Off-ot.

Nincs az a pénz – mondta Bruce Springsteen -, amennyiért fellépnék a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján! A köztársaságunkat egy idióta ostromolja, ez a demokráciánk tragédiája.

Nincs az a pénz, amennyiért fellépnénk a megválasztott amerikai elnök beiktatási ceremóniáján - mondta egy emberként Elton John, Barbra Streisand, Celine Dion, „and so on”.

Inauguration Day Concert To Troll & Piss Off Trump : A legjobb módszer, hogy felbosszantsuk Trumpot, ha ellopjuk róla a reflektorfényt; szervezzünk ellenkoncertet! - mondta Beyoncé, Jay Z, Madonna, Katy Perry, Justin Timberlake, Lady Gaga.

Mamma mia! – mondta Meryl Streep.

A műsor itt meghallgatható

A 19. század második felének és a 20. század elejének zeneírói tiszta zenén olyan zenét értettek, amely semmi más, csakis önmaga, nem valamilyen szöveget fejez ki. A szövegben a zene bemocskolását látták, olyasvalamit, ami kilúgozza annak spirituális erejét. A tiszta zene hívei azt próbálták bizonyítani, hogy egy dallam szöveg nélkül is lehet szép és értelmes, sokan pedig amellett érveltek, hogy csakis szöveggel együtt lehet képes a zene arra, hogy teljes mértékben kiaknázza a jelentés benne rejlő lehetőségeit.

Faragó Judy István „tiszta”, hangszeres zenét játszott; övé volt az első Magyarországon megjelenő instrumentális rock&roll lemez. Külföldi előképe persze akadt, Judy a Shadows együttes legendás gitárosa, Hank Marvin és az Elvis Presley-vel játszó Scotty Moore játékmódját igyekezett – ahogy abban a korban minden muzsikus - hallás után „lekoppintani”. Tökéletességre törekedve, még a felvételeken hallható hibákat is elsajátította. A Scampolo-béli társ, Komár László Emlék – Elvis Presley című albumának felvételekor közelharcot vívtunk egy-egy „mellényúlásáért”; az eredeti felvételek gitársávján hallható vendéghangokhoz is ragaszkodó Judy nem könnyítette meg a zongorista életét.

Faragó Judy Istvánt csak felvételről hallhatjuk már. Így a Csendben is.

vendégszöveg: Nicholas Cook

A műsor meghallgatása

Koncz Zsuzsa szerint: „ha egy zenész politikus alkat, mintegy tükröt tart a másik, a társai, a társadalom elé, elmondja azt, hogy ő erről az egészről miképpen vélekedik. Vajon ezt miért ne tehetné? Szóval a politika ott leselkedik ránk minden sarkon, és hacsak nem dugjuk homokba a fejünket, kikerülni is nehéz.”

Madonna pedig politikus alkat. Határozott véleménye van Trumpról, Amerikáról, vallásról, homofóbiáról, háborúról, rasszizmusról… és a nőkről, a feminizmusról. A Rádió Bézs honlapján is olvasható a beszéd, amit a Billboard Women in Music 2016 díjátadóján mondott. A mai Csendben hallgassuk meg néhány általunk kiemelt gondolat zenei illusztrációját!

„Köszönöm, hogy méltányoltátok, amiért 34 éven keresztül képes voltam folytatni a karrieremet minden kirívó nőgyűlölet, szexizmus, az állandó zaklatás és könyörtelen erőszak ellenére.

Az év nője díját vehetem át, így megkérdeztem magamtól, mit tudok elmondani arról, milyen nőnek lenni a zeneiparban. Amikor elkezdtem dalokat írni, nem gondolkodtam a feminizmusról. Csak művész akartam lenni. Az igazi múzsám David Bowie volt. Ő a férfi és női szellemet is megtestesítette, elhitette velem, hogy nincsenek szabályok. De tévedtem. Akkor nincsenek szabályok, ha fiú vagy. Ha lány vagy, a játékot kell játszanod.

Hogy mi ez a játék? Az megengedett, hogy szép legyél és aranyos és szexi, de ne viselkedj túl okosan. Az megengedett, hogy a férfiak tárgyiasítsanak, és hogy kurvának öltözz, de nem uralhatod a saját kurvaságodat. És végül, ne öregedj, mert öregedni bűn. Kritizálni fognak, és minden bizonnyal nem fognak játszani a rádióban. Az emberek azt állítják, botrányos vagyok. De szerintem a legbotrányosabb dolog, amit valaha tettem, hogy nem tűntem el.

Amit az összes ma megjelent nőnek el akarok mondani,  az az, hogy a nők olyannyira és olyan sokáig el voltak nyomva, hogy már elhiszik, amit a férfiak mondanak róluk, és elhiszik, hogy a cél érdekében fel kell sorakozniuk egy férfi mögé. És vannak férfiak, akiket tényleg érdemes támogatni, de nem azért, mert férfiak, hanem mert méltóak rá.

Nőként el kell kezdenünk megbecsülni a saját magunk és egymás értékeit. Keress erős nőket azért, hogy pártold őket, köss velük szövetséget, tanulj tőlük, inspirálódj belőlük, működj együtt velük, támogasd őket, láss tisztábban általuk.

Mint ahogy már mondtam, ez a mai nem is arról szól, hogy megkaptam ezt a díjat, hanem a lehetőségről, hogy itt állhatok előttetek és igazán köszönetet mondhatok, mint nő, művész, ember. Nem csak azoknak, akik szerettek és támogattak az út során, de a kételkedőknek, a lehurrogóknak, azoknak, akik megtáncoltattak és azt mondták, hogy nem tudom, hogy nem fogom, és hogy nem kellene. Az ellenállásuk erősebbé tett, arra késztetett, hogy még keményebben próbálkozzak, így azzá a harcossá válhattam, aki ma vagyok, és azzá a nővé, aki ma vagyok. Szóval köszönöm.”

A műsor itt meghallgatható

Talán ebben az évben is született számtalan ragyogó tehetségű művész, zseniális muzsikus, lenyűgöző alkotóerejű zeneszerző, felülmúlhatatlan hangszervirtuóz, páratlan énekes, stílusteremtő dalnok, utánozhatatlan előadó, hasonlíthatatlan producer…, aki az idővel a popzenetörténet korszakos jelentőségű alakjává, halhatatlan legendává, örökérvényű(ségre törekvő) ikonná, értékrend- , ízlés-, gondolkodásmód-, világnézet-formáló kulturális forradalmárrá… válik - születtek davidbowie-k, glennfreyek, keithemersonok, mauricewhite-ok, somlótamások, greglake-ek, prince-ek, leonardcohenek, georgemartinok, georgemichaelek… - de ez a feltételezés csak évek, évtizedek múlva fog beigazolódni…

A műsor itt meghallgatható

Nagy Feró szerint: „a zenészek zenéljenek, a politikusok politizáljanak, s ne foglalkozzanak egymással”(sic!). De hol húzódik a határ a művészet és a társadalombírálat vagy a politika között? Könnyedén leválasztható-e az etikai, erkölcsi, eszmei mondanivaló a hordozó közegről, például, a pop-rockzene esetében? Akkor politizál-e hatékonyabban (egyértelműen) egy zenész, ha tiltakozó röpiratot ír alá, vagy ha dalaiban következetesen képviselni képes meghatározható értékeket, elveket? Ugye nem kell magyaráznom, miért pont Koncz Zsuzsát kérdeztem erről?

„Nem tudom, milyen lenne egy olyan élet, amilyet a fenti idézet sugall? Te cipész vagy, csinálj cipőt, ne törődj, az időjárással, az úttal, a ruhával se, csak a cipővel, ahhoz értesz. Ha csak bakancsot gyárthatsz, mert az kell a katonának, ne akarj báli cipőt, mert az tilos, és ne is tégy semmit, hogy ez megváltozzon. Maradj a kaptafádnál, hiszen te csak cipész vagy. A háború vagy a béke nem a Te dolgod, azt mások csinálják. Te maximum halj bele, lehetőleg szó nélkül!

Az ember közösségre ítéltetett lény, nem teheti meg, hogy nem veszi figyelembe a másikat, a többieket. Persze a »régi világban« elő lehetett írni, hogy a dal szóljon a szerelemről, azaz cipész, maradj a kaptafánál. De volt másik véglet is, mikor pol-beat fesztivált rendeztek, ahol szólt dal az agresszor amerikai repülőről, esetleg Kennedy elnök gazságairól. Ez politika volt, nyom nélkül elmúlt, és mert nem rólunk szóltak ezek a dalok, nem volt semmilyen hatásuk.

A művészember érzékeny »szerkezet«, kicsit  talán úgy működik, mint egy »hőmérő«. Figyel és reagál. Még az is, aki csak »zörög«, dübörög, és üresnek tűnik a végtelenségig. Azt mondja: »hé, világ, ilyen rémesnek, elviselhetetlennek látlak! Gondolkodj el ezen!« És a »mondanivaló« így is hiteles, akkor is, ha én magam a zenével való »beszélgetés« híve vagyok. Örömmel éneklek a műfajban »őshonos« lírai, szerelmes dalokat, de nagyon izgat, hogy ezeken a hagyományos témákon kívül, mi mindent lehet még megfogalmazni a műfaj keretein belül? Mindig is ez érdekelt. Ezért énekeltem, éneklek verseket is például. Ha egy zenész politikus alkat, mintegy tükröt tart a másik, a társai, a társadalom elé, elmondja azt, hogy ő erről az egészről miképpen vélekedik. Vajon ezt miért ne tehetné? Szóval a politika ott leselkedik ránk minden sarkon, és hacsak nem dugjuk homokba a fejünket, kikerülni is nehéz.”

A beszélgetés teljes szövege itt olvasható: http://erybalazs.blog.hu/2016/06/09/_a_zeneszek_zeneljenek_a_politikusok_politizaljanak

Külön köszönet II. Lengyelfi Miklósnak!

A műsor itt meghallgatható

Hallgatom a hetvenegy éves Eric Claptont, és mintha hájjal kenegetnének. Nagyon jólesik a csendes derű (néha a harsányabb vidámság is), a decens kifinomultság, s közben gondolkodom: az I Still Do című lemez - a producer Glyn Johns, aki a ’77-es Slowhand lemezt is gondozta! - hallható anakronizmus; a világ mostanában rohadtul másról szól!

Hagyom, hogy a nosztalgia visszarepítsen abba az időbe, amikor még volt türelmünk az elejétől a végéig meghallgatni és meghallani egy hanglemezt, s nem csak egy intenzív impulzust, érzelem-löketet, hangulat-töredéket vártunk a hanghordozótól (mintha ez a kifejezés egyben minősítés is lenne, nem? - olyan szórakoztatóipari…).

Tehát figyelmesen végighallgatom, ízlelgetem, hagyok magamnak időt a befogadásra. Hogy minél több értékelhető momentumot felfedezhessek; Eric Clapton minden albuma osztatlan figyelmet érdemel!

Semmi forradalmi újdonság, de lenyűgöző, a végsőkig letisztult zenei formákban csillogó muzikalitás. Egyszerű zene ez, de ilyen természetes, az apró részletekből kiragyogó tehetséggel csak a legnagyobbak képesek eljátszani.

Lehet, hogy a hanglemezkiadói iparág válságban van, de amíg zenészek ehhez hasonló felvételeket készítenek, ilyen zenéket hallgathatok, (brrrrr, de utálom többes számban a „zene” szót! Tudom, a kereskedelmi rádiózás jópofáskodó nyelvújítása miatt beépült a köznyelvbe, tisztában vagyok vele, hogy többes számban a dalok, felvételek, művek, stílusok stb. szinonimájaként használatos, mégis úgy érzem, maga a fogalom több tiszteletet érdemel, s így talán értékállóbb is lehetne…), tehát: amíg ilyen zenét! hallgathatok, nem aggódom: az I Still Do a szellemileg nagykorú zenehallgatók lemezgyűjteményének (van még ilyesmi?) egyik legértékesebb darabja lehet.

A műsor meghallgatása

A III. tétel a zene és szó és csend viszonyáról szól: a csend is zene, a hang hiánya is hang. [Az ember hiánya is ember? Másképpen: együttérzés-e az együttérzés hiánya?]

Szívesen hallelujáznék még itten [csak a zene megzenésíthető!], de az Oratorium balbulum szétfeszítené a Csend kereteit…

Csak annyit még: az együttérzésről csak úgy tudunk beszélni, ha rögtön a hiányáról is beszélünk. Ha valamiről beszélünk, akkor egyszersmind hallgatunk is valamiről. Ez a hallgatás is jellemzi a dolgot magát. Tehát: beszéljünk az együttérzésről és az együttérzés hiányáról; foggal-körömmel védeni azt, ami van. A határokat. Mindenhová kerítést húzunk, a kerítést is körbekerítjük. Belül vagyunk mi, kívül… hát azok nem mi vagyunk. Az emberiség megijedt magától.

Erről nem tudunk beszélni, és amiről nem tudunk beszélni, arról énekelni kell. Énekelünk, tehát vagyunk!

A Listen to Roma Rights című albumot a Szocsoma - Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására – alapítója, Kiss Anikó mutatta nekem; a mai Csendben a 4. SzoCsoMa Zenés Gálán, a műsorszámok közötti szünetekben is hallható felvételek közül válogatunk…

 vendégszöveg: Esterházy Péter – Oratorium Balbulum

A műsor meghallgatása

Emlékeztető (az előző rész tartalmából):

:… ebben az évben december 8-án kerül sor a Szocsoma Zenés Gálájára a Bálint Házban.

Szocsoma - Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására. Az alapító Kiss Anikó képzőművész. A találkozó célja - az adománygyűjtés, tagtoborzás, figyelemfelkeltés, az előítéletek gyengítése mellett „érvelni a kirekesztés ellen”.

Úgy gondolom: az emberhez méltó élet alkotmányos jog, tehát: az állam kötelessége! lenne! gondoskodni minden éhező, hajléktalan, nélkülöző vagy kirekesztett polgáráról. Nem teszi. Így a SzoCsoMa nem csak! a nyomorgóknak segít embernek maradni, hanem a résztvevőknek is. Aki teheti, jöjjön!

 Nem tudom, a zene feledtetheti-e a nyomorúságot, de talán az együttérzés (jó szó!) kihallható belőle. Camus szerint: „Ahol nincs mit legyőzni, ott nincs művészet.” Ha ez így van - és én szerénytelenül, hajlamos vagyok egyetérteni a filozófussal -: 

december 8-án a Szocsoma Gálán igazi művészek lépnek fel.

A műsor meghallgatása

Mindig elérzékenyülök, amikor a kilencvennyolszázalék hazaárulóknak címzett megfellebbezhetetlen intelmét látom-hallom: ne a migránsokat simogasd, van Magyar (sic!) rászoruló is!

A hazáért, a keresztény kultúráért, az európai értékekért aggódó nemzet(i)testvérek közt találunk papot, lelkészt, minisztert, szóvivőt, közmunkást, tanárt!, gyermekgondozót, politológust, kamionsofőrt és: szemkápráztató rózsaszín virágcsokrokat, könnyfakasztó Zámbó Jimmy-slágereket, bűbájos cicakutyákat megosztó (jó szó!) tisztes, becsületben megőszült, családanyákat is. Különösen az utóbbiak együtt[külön]érzése szívmelengető; női princípium! (Vagy összekeverek valamit?)

Nos, most itt az alkalom vizet inni!

(Ha bárki ez idő tájt éppen a kerítés körbekerítésével lenne elfoglalva, pénzadományát az alábbi számlaszámra juttathatja el:

SZOCSOMA ALAPÍTVÁNY:10300002-10652574-49020016 MKB Bank )

Évekkel ezelőtt a Csend koncert alapgondolata – siketeknek zenélni, így „érvelve a kirekesztés ellen” – még önheroikus ideának tűnt; afféle progresszív, toleráns, nyitott, be- és elfogadó, szabadelvű, jóindulatú, szolidáris, haladó, modern, felvilágosult [csak nagyon halkan merem kimondani (halványan leírni): liberális, baloldali] cuccnak.

Azóta eltelt néhány esztendő és…

… ebben az évben december 3-án kerül sor a Szocsoma Zenés Gálájára a Bálint Házban.

Szocsoma - Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben élők támogatására. Az alapító Kiss Anikó képzőművész.

A találkozó célja - az adománygyűjtés, tagtoborzás, figyelemfelkeltés, az előítéletek gyengítése mellett –, „hogy a vendégek meggyőződhessenek róla, milyen mély, szenvedélyes, sokoldalú és szépséges a mi kultúránk és milyen gazdag a mi lelkünk. Még akkor is, ha ma sokan közülünk nyomorban tengődnek. Nekik akarunk segíteni, nekik nyújtani reményt és emberséget.” (Daróczi Ágnest, a Romano Instituto Alapítvány vezetőjét idéztem.)

 A mai Csendben a december 3-i Szocsoma Gálán fellépő művészek – az elhangzás sorrendjében: Mülhauser Martina, a Lásho Lecsó zenekar, Rupa Ilona és Gáspár Kálmán - felvételeit halljuk.

 A Bálint Házban egy Bechstein zongora áll. Freddie Mercury kedvenc hangszere. Nem egy Csodazongora, de számomra a kirekesztés ellen érvelők instrumentuma: ezen játszottam el a tavalyi SzoCsoMa Gálán a You Take My Breath Away–t,  Freddie Mercury talán legszebb dalát.

A műsor meghallgatása

Különös, de igen szenvedélyes vita ez: kiérdemelte-e Bob Dylan az irodalmi Nobel-díjat. Sérti az irodalmárok önérzetét egy beatzenész kitüntetése? Költő írja a dalszöveget, másképpen: irodalom a zenés vers? A felhevült debattőrök között Dylan költészetét, a (szub)kulturális fenomén egyetemes jelentőségét tudományos alapossággal elemzők, a művészetekre gyakorolt hatását hangsúlyozók állnak szemben a… kikkel is? 

Bródy Jánost idézem: „Az énekelt ritmusos szöveg az emberi történelem hajnala óta rendkívül fontos kommunikációs forma volt. Persze ezt a fajta kommunikációt, a dalban rögzített emberi tapasztalatot a későbbiekben aztán más közlési formák, elsősorban az írásbeliség háttérbe szorította. Az elmúlt fél évezredben az írásbeliség volt az emberi kultúra alapja, de a huszadik században lezajlott technológiai forradalom révén ezek az énekelt ritmikus szövegek hihetetlen módon terjeszthetővé és hatékonnyá váltak. Lényegében a hangrögzítés, a magnó és a lemezgyártás elterjedése valamikor a második világháború után újra visszaállította az énekelt szövegek ősi kultuszát. Miután a technika lehetővé tette, létrejöttek azok a művészi formák, megszülettek azok a művészek, akik ezt ki tudták használni. Kezdetben ez a műfaj egy régi kommunikációs forma, ipari fejlődés által lehetővé tett újjászületése volt, olyan gondolatok és érzések kifejezésére, amelyekre a hagyományos műfajok nem voltak képesek, legalábbis nem ilyen széles körben, nem ilyen sok embert elérő módon…”

Bródy mester azt is mondta: „Dylan Nobel-díja hatalmas dolog számomra is, hiszen már fél évszázada hiszek abban, hogy a rock képes megközelíteni a klasszikus formák értékeit.”

A műsor meghallgatása

http://www.radiobezs.hu/radiobezs/ery-balazs#

Gondolom a Rádió Bézs hallgatói közül sokan örültek volna, ha megválasztják az Amerikai Egyesült Államok első elnökNŐjét [Mennyit ér egy nő?]. Erre még várnunk kell, de addig is hallgassunk amerikai muzsikát:

Jennifer Lopezt, Stevie Wondert, Ne-Yo-t, – mindannyian részt vettek Hillary Clinton kampányában,

Barbra Streisandot, Miley Cyrust, Chert - figyelhetjük, betartják-e ígéretüket: elhagyják az országot, ha a választók Trumpra bizzák a kormányzást,

[apropó: kormányzás; Stevie Wonder szerint Trump úgy vezet országot, ahogy ő autót.

Kate Perryt, Lady Gaga-t, Madonnát – még a végeredmény kihirdetése után sem adják fel a küzdelmet…

De hallgassuk meg Rachel Bloom, Moby és Elizabeth Banks véleményét is (ezt kétszer is J)!]

Egyoldalú a kínálat? Hosszas keresgélés után sem találtam az igényes muzsikusok között „Trumpeterst”. Igaz, az igénytelenek között sem. A többi néma Csend…

A műsor meghallgatása

A többség jobbára szemmel hallgatja a muzsikát. Vizuális információ nélkül nehezen tájékozódik a hangok birodalmában. Így fordulhat elő, hogy varjúként károgó csinos lányokat ünnepelünk énekesnőként, s a legbárgyúbb dalocskából is világsikert nemesít egy szellemes videoklip. Persze az énekelt szöveg helyettesítheti a dallamba, ritmusba kódolt információt (gondoljunk csak a magyar himnuszt – legalábbis a verset – artikulálatlanul üvöltő szurkolókra, vagy a buliban, a könnyen megjegyezhető refrént gajdoló mulatozókra – de itt már a puszta zenénél többről, a zene és szöveg új minőségű egymásra hatásáról van inkább szó). Érdekes például az ötvenéves Rolling Stones-t méltató írásokat böngészni, zenei szempontokról nem sok szó esik, annál több a dalszövegek értelmezéséről.

A zene tehát önmagában nem mindig képes a kívánt – vagy bármilyen – hatást előidézni, különösen a multimédia-kor gesamtkunst-jában, amikor a „csupán” hanglejátszásra alkalmas berendezések éppen kimennek a divatból. Ha elfogadjuk Sztravinszkij véleményét – a zene semmi mást nem fejez ki, csak önmagát -, s én szerénytelenül hajlamos vagyok egyet érteni a zenetörténet egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjével, tehát, ha a zene önmagát jelenti, akkor a mű a hallgatóban formálódik, akár a szerző szándékától, akaratától függetlenül. Hogy ki mennyit fog fel belőle, az a befogadóképességtől függ. Talán mindenki lát belül valamilyen képet zenehallgatás közben. S gyanítom, a legtöbb muzsikus szeretné látni játéka visszatükröződését. És, ha a hallgató egyszersmind a benne visszhangzó muzsikát megfesteni, lerajzolni képes képzőművész…

…nagyon büszke vagyok Ernesto Galizia gyönyörű képeire!

Szerintem maga a műfaj, tehát a soul, az R&B, a jazz, a world beat elemeit, eszközeit használó pop-jazz nagyszerű formája a nyugodt, kultúrált muzsikálásnak. A zenészeket nem köti a jazz megmerevedni látszó művészieskedő sznobizmusa (tisztelet a kivételnek), de sokkal kifinomultabb, árnyaltabb, igényesebb, mint a tömegzene legnagyobb része. Melodikus, táncolható, követhetően kifejező, magyarul: fogyasztható. Nálunk kevésbé ismert, kevésbé népszerűsített előadók, zenekarok tartoznak a pop-jazz élvonalába – maga a műfaj is jóformán ismeretlennek számít -, annak ellenére, hogy a nagyvilágban önálló kiadók szakosodtak az ide sorolható művészek lemezeinek terjesztésére. Például a GRP Records, Dave Grusin és Larry Rosenn labelje, melynek „istállójába” többek között George Benson, McCoy Tyner, Diana Krall, Lee Ritenour, Chick Corea tartozott, tartozik. És Russ Freeman, a Spyro Gyra, Dave Benoit, Arturo Sandoval, akik a pop és a jazz határán egyensúlyozva készítik újabb és újabb lemezeiket, melyeknek legjellemzőbb tulajdonsága az intellektus, a harmonikus derű, ami csak a legmagasabb szinten éneklő-muzsikáló zenészek sajátja, amikor a kiegyensúlyozott magabiztosságot nem zavarja a bizonyításvágy erőlködése, a megfelelni akarás görcse. Így hangzik, ha nagyszerű művészek egyszerűen muzsikálni akarnak, gyanítom legalább annyira, saját örömükre, mint bárki máséra.

A műsor meghallgatása

A Népszabadság befejező! számában olvastam - Hétvége melléklet; nem tudom idelinkelni, mert a Népszabadság archívuma eltűnt - Hegyi Iván A hét hangja című írását a Chicago együttesről: „Az If You Leave Me Now című dalnak több, mint száz feldolgozása keletkezett az eltelt négy évtizedben. Műsorára tűzte a számot Minától a Brotherhood of Manig, az Isley Brotherstől a Boyz II Menig, Shirley Rosstól, Ive Mendeztől Fernando Saxóig, a SwingStartól Aicelle Santosig megannyi énekes és formáció”. Az Egy zenemű, több előadás jutott az eszembe, a kedvenc rádióműsorom, amiben egy-egy remekművet meghallgathatunk több muzsikus interpretálásában, szakértők segítségével hasonlítgatva a jobbnál-jobb előadásokat. Arra gondoltam, közösen eldönthetnénk melyik átirat e legtetszetősebb…

A műsor meghallgatása

Gellért Tibor 1959-2016

„Ha a „polgár” elmegy a diszkóba, berakják a pléjbek-cédét a helyi hifibe, akkor persze, hogy azt mondja, számára az adott környezetben a zene sokkal jobban hangzik, mint egy koncerten. Csak szerintem ez az egész szakma nem arról szól, hogy átverjem a közönséget, ez most pléjbek, vagy nem az, énekes vagyok-e, vagy sem… Persze rajtunk, hangmérnökökön csattan az ostor, hiszen itthon manapság inkább a tátika-show működik, a közönség azt is elfogadja. Nem mondanám azt, hogy szereti, de azt gondolja: ez van. Nagyon sokat dolgoztunk nyugaton, ezért pontosan láthattuk, hogy arrafelé minden zenének megvan a saját közönsége. Még a legkisebb klubokba is elmennek, s így az élő zene érték marad.

Amikor én elkezdtem külföldön dolgozni, a legelső, amit észrevettem, hogy nem találkozom hamisan éneklő énekessel. Ugyanez itthon nagyon komoly probléma. Ilyenkor az energiám legnagyobb részét nem az köti le, hogy azt a hangot minél szebben meg tudjam szólaltatni, hanem a hiányosságokat próbálom eltűntetni. Tehát nem a feelinget erősítem, hanem a hibákat igyekszem valamiképpen elmaszatolni. Itthon a színpadra lépő muzsikusok tudása igen széles skálán mozog. Vannak sokkal többet érdemlő művészek is, de nagyon sok olyan előadó is sikeresen „működik”, aki nem üti meg az elvárható szintet. Én hangmérnökként azt vallom, hogy minden élő koncert sikeréhez mi, a keverőpult mögött nagymértékben hozzá tudunk járulni, de a zenészek felkészültségét semmilyen technikával nem tudjuk pótolni. Nagyon sok olyan zenekarral találkoztam, amelyik a színpadon elismerésre méltó teljesítményt nyújtott, s ha az adott műfaj nem tartozott a kedvenceim közé, akkor is tiszteltem őket, s a mai napig azt mondom: fel kell nőni a feladathoz, s a produkciót hasonló szinten kell kiszolgálni!”

 Bubura az általa „kiszolgált” világhírű muzsikusok felvételeivel emlékezünk:

Sting – „Jött a Human Rights Now! buli. Mivel már csináltunk Népstadionos hangosítást, ránk bízták. Aztán jöttek a gizda amcsi hangmérnökök és fikáztak a cucc láttán, de amikor észrevették a heroikus küzdelmünket, megenyhültek. A végére egészen jól összehaverkodtunk, annyira, hogy az athéni koncertet is ránk bízták. Mondhatom, nagy szakmai elismerés volt…”

Barry White – „A második Barry White turnémon a saját, amerikai hangmérnöke, hogy is mondjam finoman... nem állt a helyzet magaslatán. Elindult a turné és a harmadik-negyedik buli után már elég botrányszagú volt a dolog. A menedzser mondta, hogy ez így nem lesz jó, próbáljanak ki engem. Odaálltam a pulthoz, a koncert felénél jött a menedzser, mondta, hogy gyönyörű, csodálatos, a végén beszélgetünk. Behívtak az irodába és mondta az amerikai, hogy holnaptól én keverem a bulikat…”

 Richie Blackmore – „Kicsit házsártos, de szeret és jól is tud focizni, úgyhogy meg volt a közös nevező…”

Kool And The Gang –  „Amikor  őket hangosítottam a londoni Hammersmith Odeon-ban, a végén ment ki a közönség a hangkeverő pult mellett, és jöttek oda gratulálni, hogy nagyon jól szólt…”

Tina Turner – „Szólt a producer, hogy nem lenne-e kedvünk átugrani Máltára egy Tina Turner koncert hang- és fénytechnikáját megcsinálni, mert momentán ők nem érnek rá. Mondtuk, hogy momentán pont ráérünk és így sikerült Máltán (is) Tina Turner-rel dolgozni…”

 John Mayall - Én a John Mayall turnén szoktam rá a whiskey-re. Mert ott az van, hogy amerikai blues zene - whiskey…”

Al Di Meola – „Jóban vagyunk a mai napig…”

A műsor meghallgatása

Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy siket planéta. Némán forgott az ég vizében, nem hallatszott rajta semmiféle hang. Igaz, hiába is hallatszott volna, hiszen a siketbolygón nem lakott se állat, se ember. Évmilliókig pörgött magában, hangtalanul keringve a napja körül. Még ma is törik rajta a fejüket a tudósok, miképpen lett belőle gyönyörűséges, vad óceánokkal borított Föld. A tenger mélyéből földrészek bukkantak elő, tajtékos felhők keringtek fölöttük. Ha a felhők irdatlan döndüléssel összeütköztek, villámok cikáztak belőlük, félelmetes fénybe borítva a fekete tengert.

Ekkoriban történt, hogy az óceán mélyén megszületett az első halacska. Irinyó-pirinyó volt, de megvolt mindene, amire egy halnak szüksége lehet, volt pikkelye, uszonya, szája, szeme. Fürgén úszkált a tenger néma vizében. Ivadékai születtek, tele lett velük az óceán. Volt köztük csíkos és pöttyös, szürke, kék és piros. Egyik kicsi, másik hatalmas. Egyiknek se volt füle. Nem is igen tudták volna mire használni a víz alatt.

Hanem egy szép napon egy ügyetlen, de kíváncsi kishal, aki nem tudott olyan sebesen úszni mint a többi, mellső uszonyait használva, kimászott a partra. Ahogy az uszonyain lépkedett, különös dolgot tapasztalt.

– Puff, puff.

Aztán megint:

– Csissz-csossz.

Ő volt az első élőlény a Földön, aki hangokat hallott.

Hallotta a léptei zaját, a dúdoló szél dallamát, a közeli tűzhányóból feltörő lángok sistergését és az irtózatos csattanásokat, melyek a magasban egymásnak ütköző felhőkből eredtek. Amíg odalent élt, az óceán mélyén, elképzelni se tudta, hogy létezik ilyen különös, semmihez nem hasonlító tünemény. Lenyűgözte a világ hallható tartománya.

Hát még, mikor rájött, hogy ő maga is képes hangot adni!

– Kh! Brrr! – szuttyogta.

Nem volt valami nagy hang, csak amolyan nyüszögés féle, de mégiscsak az övé! Az ő saját hangja! De jó volna, ha más is hallaná, gondolta. Ám hiába próbálkozott, se a hegyek, se a növények, se az ég nem felelt. Hanem amikor aztán neki is ivadékai lettek! Az volt csak igazi csuda! Ha élelemért indult hazulról, már nem látta a kicsinyeit, de még hallotta a nyüszögésüket.

És mielőtt hazaért volna, már messziről szólhatott hozzájuk:

– Nyüsz-mösz, hrrrr! Csi-csa!

És a kicsik visszajeleztek:

– Kr, cs! Piha, piha! – Ami olyasmit jelentett:

Tudjuk, hogy jössz, nagyon várunk!

Újabb évmilliók teltek el. A kíváncsi halacska ivadékai tovább szaporodtak, lett belőlük bogár, gyík, madár, őz és oroszlán. Benépesült a bolygó. Mindegyik teremtmény más hangot adott. Csupa zsongás, csengés-bongás, zsibongás, károgás, üvöltés, ordítás, brummogás és harákolás töltötte be a nappalt és az éjszakát. Hát még, amikor az ember megjelent köztük, és megtanult beszélni! Nem volt már siket a planéta, inkább a hangok valóságos paradicsoma.

Nekünk ez természetes, hiszen mi már eleve úgy születünk, hogy üvöltünk, ahogy a torkunkon kifér:

– Oá! Oá! – Ami valami olyasmit jelent, hogy: – Megjöttem, itt vagyok! Figyeljetek rám! Nagyszerű dolog a hang, de megesik, hogy egyszerre túl sok szól belőle. Nagyon jó, ha az ember ilyenkor befogja a fülét, és nem hall mást, csak a szívverését:

– Du-dum! Du-dumm!

És a szívverés mögött hallgató réges-régi Csendet…

A műsor meghallgatása

Belátom, a kép kissé homályos. Viszont jelentős kultúrtörténeti dokumentum!

Helyszín: az Újvidék téri Általános Iskola tornaterme.

Időpont: a ’70-es évek közepe.

A felvétel a Művészt ábrázolja (a háttal álló gitáros-kolléga neve sajnos a múlt ködébe veszett), amint egy NDK gyártmányú [Matador Böhm Electronic - akkoriban tizenegyezer forintért lehetett megvásárolni a Triálnál; egy egész vagyon, de a Művész szülei semmilyen áldozattól nem riadtak vissza gyermekük boldogulása érdekében]

villanyorgona mögött ülve üstökösként bukkan fel éppen az egyetemes zeneművészet horizontján. Az Arany János úttörőcsapat farsangi báljának ünneplő közönsége lehetett tanúja e grandiózus, sorsfordító eseménynek. A virtuóz előadást némiképp hátráltatta az Orgonista jobb kezét könyékig merevítő gipszkötés (a fotográfián csak a legélesebb szemű megfigyelő veheti észre); a Művész ugyanis a hangversenyt megelőző este a férfivá válás rögös útján szinte futva megtett első lépések után megbotlott és elesett; kezét törte. [Go wisely and slowly. Those who rush stumble and fall.]

Történt, hogy az ifjú Rómeó életében először kísérhette haza Júliáját (szíve hölgyének teljes neve: Szépe Júlia!) a délutáni MHSZ-lövészszakkör végeztével. Az Újvidék tértől az Emma utcáig tartó körülbelül hetven méteres meghitt séta alatt a másnap a világhír küszöbére lépő tízéves férfi vágyai elhatározássá nemesültek: akkor még ép jobb kezének alig bizonytalan mozdulatával magához vonta az álmélkodó kedvest, és parázs ajkait (e két piruló zarándokot) a leányéhoz szorította. Az első csók elcsattant, csettent, cuppant, puffant, kettyent, pattant, dörrent, durrant, kattant, koppant, roppant, robbant…

Mámorító pillanat; a Művészt az érzelmek vihara felragadta, s a mennyek országa felé repítette. Beteljesült vágyaitól szárnyakat kapva [Oh, blessed, blessed night! Because it’s dark out, I’m afraid all this is just a dream, too sweet to be real.] futott, rohant, száguldott, robogott, loholt, nyargalt, szökkent, szökdelt, szökdécselt, szökellt, ugrándozott, szaladt, repeső szívvel hazafelé. (Júlia faképnél történő hagyását a túlcsorduló érzelmekkel magyarázhatjuk.) A járda szélén húzódó sövény fölött lebbent volna tova (a mennyek országa felé), ha a részegítő diadal csalfa képzetei gonoszul meg nem tréfálják; túlontúl könnyűnek érezve lépteit, légies mozdulattal elrugaszkodott a földtől, de lábai beleakadtak a gonosz bokorba, s karjait maga alá gyűrve – úgyszólván - pofára esett. Éppen egy megfontoltan közeledő NDK gyártmányú Trabant [útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan, ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson!] előtt ért földet, az út közepén. A sofőr keresetlen szavakkal üdvözölte a Művészt [Repülni tanulsz, bazmeg?!], akiben aligha ismerhette fel a zenetörténet óriását, amint a gépkocsi lökhárítójának árnyékában a csillagokat számolta.

Szúrás, hasogatás nyilallás, kín, gyötrelem, fájdalom, szenvedés, mártírium, tortúra - Május 1. úti SZTK, röntgen, gipsz, szülői feddés, sarjadó félelem a várva várt hangverseny elnémulásától. Pokoli csend! Aki dudás akar lenni…

 Happy end nincs? De van! Egy óra múlva Julika [tudom: Sárika!] vigasztaló hangja tündöklik át a telefon fekete bakelitkagylóján (837-753), s az elkámpicsorodott kisfiúból újra férfi, Rómeó, Művész, a zene hérosza leend; a természet erőitől indíttatva, fájdalmát feledve, begipszelt karral, de színpadra lép az Újvidék téri Általános Iskola tornatermében rendezett farsangi bálon! [Felbukkanás az egyetemes zeneművészet horizontján.]

 Huppa

1. tétel: Esti

Esti Kornél, a híres zongoraművész nem háborgott a sorsát illetően, nem foglalkoztatta, hogy igazságos-e a világ; volt kellő önbecsülése. Ebben hasonlított Haydnhoz. Önbecsülését, és ebben különbözött Haydntól, nem a becsülésre méltó képességei hizlalták, hanem mondhatni, épp ellenkezőleg.

2. tétel: Csend

A Csend központi helyet foglal el a Zeneszerző életművében. Mérföldkő a XXI. század zenei fejlődésében, amely korunk emberének érzésvilágát a zenei forma legautentikusabb eszközeivel, a legegyetemesebb módon fejezi ki. Hangzási forma, költői élményanyag és zenei architektonika csak az élet legritkább pillanataiban egyesülhet ilyen ünnepi harmóniában. 

3. tétel: Csodazongoraverseny

A Csodazongoraverseny hangszerelése (hang)szerszámokból összeállított kettős ütős együttest foglalkoztat, közöttük helyezkedik el a zongorista. A hangszeres összeállítás tehát nem csak a hangzást polarizálja, zajtól melódiáig, hanem a bal- és jobboldali ütősök térhatásaival a zene színpadát is - a közép-európai kultúra egyik jellegzetes művészi megnyilvánulásának, a stilizált kifejező gesztus zenei alapélményének akusztikus revelációja. A Zeneszerző a vizuális élmény döntő jelentőségét hangsúlyozza, érzékelteti, innen ered kompozíciós technikájának lenyűgöző szín- és ornamentumgazdagsága, amelyről ő maga így nyilatkozott a Rádió Bézsben: „Mint művészt, mindig elsősorban az elsöprő erejű tömegmozgalmakat kiváltó társadalmi hatások zenei megjelenítésének lehetősége ragadott meg. Különösen fontos ez számomra ma, amikor újra széles tömegmozgalmak bontakoznak ki világszerte az elnyomás minden formája ellen.”

4. tétel: Nyitott Műhely október 15. szombat 20:00

A műsor meghallgatása

Not Afraid – ez a két szó olvasható világhírű művészekről készült fényképeken. Van, aki egy papírlappal, egy laptop kijelzőjével, a kutyája nyakába akasztott táblácskával, gitárra pingált felirattal, vagy profi plakáttal üzen, van, aki egy filctollal a tenyerébe írta: NEM FÉLÜNK!

Meglehet, nem tökéletes nyelvtani szerkezet, de az üzenet – remélem! – egyértelmű és meggyőző!

A Százhetvenötök (ennyien csatlakoztak a kampányhoz) életművében [kerestem ideillő jelzőt, de azt hiszem, felesleges] nem nehéz a szabadság-egyenlőség-testvériség elavult [vagy elátkozott?] eszméjének szentelt, klasszikussá nemesült dalokra lelni.

[Emlékszünk a budapesti Human Rights koncertre? Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabriel, Tracy Chapman, Youssou N'Dour… Régen volt.] 

Mindannyian az emberi jogok elkötelezett képviselői. ARTIST FOR HUMANITY!

Most a menekültek támogatására gyűjtenek.

Miért hangsúlyozzák, hogy nem félünk? Nem tudták, amit tudniuk kellene? Amit az őcsényiek (tulajdonnévből jelző) tudnak? Amit a Nemzet Csótánya (átruházott metafora!) olyan magabiztosan állít; Soros, kerítés, honvédelem, konzultáció…)

Ha választanom kell [sőt, szavaznom róla!], én Brian May-jel, Ian Adersonnal, Ringo Starr-ral, Bonnie Raitt-tel, Mark Knopflerrel, Keith Richarddal, Richie Blackmore-ral, Peter Gabriellel, Wayne Shorterrel, Stinggel tartok.

[Nagy Feró a Csendben hallhatatlan.]

Kanadai Magyar Hírlap

 A műsor meghallgatása

Harminc év múltán is tisztán emlékszem, ahogy ültem a fekete-fehér készülék előtt, és órákon át lenyűgözve bámultam – másfélmilliárd magammal – a popzene csillagait:

 a pályája csúcsán tündöklő Freddye Mercuryt és a Queent,

 a londoni Wembleyben és a philadelphiai John F. Kennedy stadionban is fellépő (Concorde-dal szárnyalt Londonból Philadelphiába) Phil Collinst,

 Stinget, akinek – tudta? – október 2-án lesz a hatvanötödik születésnapja,

 Tom Pettyt – a dal címe Refugees: Menekültek(!)

 Robert Plantet és Jimmy Page-et, akik az ügy érdekében félretették vitájukat,

 Bob Dylant - őt Jack Nicholson konferálta fel, és Ron Wood-dal, Keith Richard-dal lépett színpadra,

 Madonnát, aki talán éppen itt vált egyenrangúvá a legnagyobbakkal,

 Eric Claptont, B.B. Kinget, Paul McCartney-t…

 Live Aid - koncert éhező afrikai emberekért!

Elképzelhető, hogy Bob Geldof harminc évvel később koncert helyett inkább népszavazást szervezne?

A műsor meghallgatása

Hajlamos vagyok elfelejteni, de amikor meghallom egy-egy dalát (ebben az esetben a remekmű kifejezés cseppet sem túlzó), újra és újra rádöbbenek: a beat-, pop-, rockzene non plus ultrája a Beatles. Paul McCartney időtlennek tűnő, régebbi és legújabb lemezeit figyelve fogom fel: én az ő zenei világának törvényszerűségeit tekintem alapvetésnek. A Can’t Buy Me Love-ot, a Hey Jude-ot, az Eleanor Rigbyt és a többi korszakos felvételt tanulgatva határozhattam meg, mit tartok kellemesnek, érdekesnek, izgalmasnak a XX.-XXI.-ik század populáris zenéjében.

A felismerést a dupla McCartney-koncertlemez is megerősítette bennem. Csodálatos album, egy zseniális muzsikus pályafutásának lenyűgöző antológiája, melyet a hangversenyszerű előadás még időtlenebbé varázsol. Úgy értem: az öt zenész eleven, a segédeszközöket nélkülöző, csak a valóban hangsúlyos szólamokra összpontosító játékát nem befolyásolhatja a stúdiótechnika korszerűsége-korszerűtlensége. A koncertező zenészek attitűdje nem változott az évek során, de a képzettebb, tudatosabban felkészült, komolyabb manuális készséggel rendelkező hangszeresek jobban tudnak a fontosabb összetevőkre – tempó, tiszta intonáció, hatásos hangszínek, érzelemgazdag interpretáció – koncentrálni. Tehát Sir Paul koncertjén (és koncertlemezén) minden megszólal, ami lényeges, ráadásul az előadás finomabban árnyalt, aprólékosabban kidolgozott, mint a hőskorban, kevesebb benne az esetlegesség, a kezdetleges felszerelés okozta bizonytalanság.

Mintha semmi sem változna, olyan magától értetődő biztonsággal mutatja fel újra és újra a zene, számára egyértelmű, egyetemes értékeit. Sem az eltelt idő, sem a Beatles óta már-már zenetörténeti hitelességgel dokumentálható stílus- és divatirányzatok nem koptatják, de nem is alakítják a dalokból sugárzó természetes emberséget, a rock&roll lendületét, a jövő ígéretét. Csak az emberiség lett az utóbbi évtizedek alatt kevésbé fogékony az emberszerűségre.

A műsor lejátszása

A menekültek a menekültekért. A siketek a siketekért. A melegek a melegekért. A cigányok a cigányokért. A keresztények a keresztényekért. A vakok a vakokért. A leszbikusok a leszbikusokért. A feketék a feketékért. A buddhisták a buddhistákért.      Az épek az épekért. A transzneműek a transzneműekért. A zsidók a zsidókért. A férfiak a férfiakért. A hajléktalanok a  hajléktalanokért. Az értelmi fogyatékosok az értelmi fogyatékosokért. A heterók a heterókért. Az indiánok az  indiánokért. A vallástalanok a vallástalanokért. A beszédhibások a beszédhibásokért. A queerek a queerekért. A fehérek a fehérekért. A szkeptikusok a szkeptikusokért. A hallók a hallókért. Az aszexuálisok az  aszexuálisokért. A nemzetiségek a nemzetiségekért. A hinduk a hindukért. A mozgássérültek a mozgássérültekért. A nők a nőkért. A sárgák a sárgákért. Az ateisták az ateistákért. Az autisták az autistákért. A biszexuálisok a biszexuálisokért. Az eszkimók az eszkimókért. A muszlimok a muszlimokért. A látók a látókért. A ciszneműek a ciszneműekért. A pirézek a pirézekért. A szegények a szegényekért. A siketek a siketekért…

A menekültek a siketekért. A siketek a melegekért. A melegek a cigányokért. A cigányok a keresztényekért. A keresztények a vakokért. A vakok a leszbikusokért. A leszbikusok a feketékért. A feketék a buddhistákért. A buddhisták az épekért. Az épek a transzneműekért. A transzneműek a zsidókért. A zsidók a férfiakért. A férfiak a hajléktalanokért. A hajléktalanok az értelmi fogyatékosokért. Az értelmi fogyatékosok a heterókért. A heterók az indiánokért. Az indiánok a vallástalanokért. A vallástalanok a beszédhibásokért. A beszédhibások a queerkért. A queerek a fehérekért. A fehérek a szkeptikusokért. A szkeptikusok a hallókért. A hallók az aszexuálisokért. Az aszexuálisok a nemzetiségekért. A nemzetiségek a hindukért. A hinduk a mozgássérültekért. A mozgássérültek a nőkért. A nők a sárgákért. A sárgák az ateistákért. Az ateisták az autistákért. Az autisták a biszexuálisokért. A biszexuálisok az eszkimókért. Az eszkimók a muszlimokért. A muszlimok a látókért. A látók a ciszneműekért. A ciszneműek a pirézekért. A pirézek a szegényekért. A szegények a menekültekért…

Menekültek a menekültekért.

http://www.muziekpublique.be/news/extra-74/article/the-cd-refugees-for-refugees-has

http://www.sierraleonesrefugeeallstars.com/

 [Amerli - város Irakban]

 A műsor lejátszása

                                                 (Plakátterv © Viki  Bartleby Müller)

Mert ismeretes, hogy Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon majdnem mindent tud. Avagy: majdnem tud mindent. Esetleg: mindent majdnem tud. És majdnem mindig igazat mond! Avagy majdnem igazat mond mindig… A Négyszögletű Kerek Erdő lakói felnéztek rá, még Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl is biztos volt benne, hogy Zordonbordont választanák meg vezérnek, ha kellene vezért választani.

- De miért kellene vezért választani? Itt köztársaság van! – húzta ki magát Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán.

- Aha, köztársaság – mondta Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, de látszott, hogy egész máson jár az esze. - Vedd tudomásul, hogy hadiállapot van, és parancsot csak a vezér adhat!

- Hadiállapot van? – kérdezte rémülten Ló Szerafin, a kék paripa. - Megtámadtak minket? Kik?

- Hát nem tudod, hogy elszaporodtak az erdőben a migráncsok [pomogácsok], – sötétült el Zordonbordon tekintete – és hamarosan megindítják ellenünk a döntő támadást?!

- Minket döntőtámadnak meg? – nézett körül értetlen szemmel Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót. - De kik azok a migráncsok? És miért támadnának meg minket?

Aromó szigorú tekintetet villantott rá: - Hallgass Lajos, ne szólj az okosabbak dolgába!

Na, erre a többiek is nekiestek:

- Csend!

- Hagyd abba!

- Fogd be a szád!

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon szemügyre vette Szörnyeteg Lajost: - A migráncsok az ellenségeink. El akarnak minket pusztítani. Sőt, széttépnek, kinyírnak, átpasszíroznak, kerékbe törnek, felnyársalnak, elemésztenek, miszlikbe vágnak, porrá zúznak. (Megerőszakolják a nőket!)

- Jaj istenem! - sírt fel Vacskamati. Na de a többiek se különbül. Sápadoztak, szepegtek, reszkettek.

A nagy zajongásból Vacskamati hangja sivított elő: - Akkor most mit csináljunk?

Bruckner Szigfrid csillapította: - Ugyan Vacskamati, mit siránkozol? Majd beszélünk azokkal a migráncsokkal. Csak nem fognak ok nélkül öldökölni. Egy csöpp eszük biztos van.

Zordonbordon felnevetett. Akárha egy rekedt sziréna szólalt volna meg.

- Haha! Beszélni a migráncsokkal! Még mit nem! Akkor aztán százszorosan végetek. Még ennek a tisztásnak a helyét is sóval hintik fel. Egy dolog segíthet csak: a harc! 

- A harc? – rebegte Bruckner Szigfrid.

- Az üsd vágd nem apád? – hebegte Vacskamati.

- A csihipuhi? – habogta Szörnyeteg Lajos.

- Az – mondta Kisfejű. – Csak a harc segíthet.

Erre lett aztán igazi haddelhadd! Futkostak, ugráltak, jajgattak, meneteltek, siránkoztak. Csak az egy Dömdödöm, aki, mint köztudott, csak annyit tudott mondani, hogy „Dömdödöm”, támaszkodott zsebre tett kézzel egy fának: Dömdödöm!

Odavágtattak Dömdödömhöz, körülállták.

- Hogy mered azt állítani, hogy migráncsok errefelé nincsenek? Vedd tudomásul, hogy megtámadtak minket és hadiállapot van! – rikoltotta Aromó.

Zordonbordon Dömdödöm felé nyújtotta mutatóujját.

- Én téged ezennel regenátnak nyilvánítalak.

- Talán generátornak – javította Vacskamati.

- Renegátnak – mondta Aromó, immár helyesen.

Kisfejű Nagyfejű hadonászott.

- Büntetésből idekötözünk a fához. Itt aztán renegáthatsz! Mi meg fölkészülünk a migráncsok elleni harcra. Nem adjuk ingyen a bőrünket!

Nosza, gyorsan kerítettek egy kötelet, és mirniksz-dirniksz, odakötözték szegény Dömdödömöt a fához.

- Így – mondta elégedetten Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon -, és ha még egyszer meg mersz szólalni, még a szádat is betömjük. Értve? A belső ellenség a legveszélyesebb.

Visszakocogtak folytatni a haditanácsot.

- A harchoz fegyver kell – dörögte Kisfejű -, gyerünk Szörnyeteg Lajos! Törjél bunkókat! Kiállsz az útra, és addig bunkózod őket, amíg meg nem adják magukat.

Szörnyeteg Lajos már futott is a bunkókért, hallották, ahogy recsegve törnek az ágak, Szörnyeteg Lajos nagyon igyekezett, erős is volt, hát jókora bunkókat tudott törni.

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon úgy tett, mint aki nagyon gondolkodik.

- A harchoz pénz is kell – szeméből pattogtak a kapzsiság szikrái -, adjátok ide a kincseiteket!

Értetlenül néztek rá.

- A micsodáinkat? – kérdezte Ló Szerafin.

- A kincseiteket. Az aranyat, az ezüstöt, a gyémántokat, a tallérokat, a jáspisokat, a karbunkulusokat, az obulusokat, és a fabatkákat is adjátok ide. Mindent. Akkor megmentelek benneteket.

És akkor valami nesz az erdő mélyéből. Halk könnyed. Léptek zaja. Füleltek.

- A migráncsok – suttogta rémülten Vacskamati.

- Segítség!

- Meneküljünk!

Szörnyeteg Lajos meg szélesen elvigyorodott, kivillant mind a harminckét foga.

- De hiszen ez Mikkamakka – mondta boldogan.

Hej, elkomorult ám Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon ábrázata.

- Mikkamakka. Mi az ördög! – suttogta mérgesen.

Úgy volt, nem másképp. Mikkamakka lépett a tisztásra. Volt ám nagy öröm, egyszeriben elpárolgott a félelmük. Csak Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon szívta csalódottan a fogát.

- Szervusztok – köszönt nekik Mikkamakka, majd Zordonbordon felé fordult. – Á, mély tiszteletem Zordonbordon Úr. Ön itt?

- Én… ugyanis – dadogott Zordonbordon, de közben Mikkamakka észrevette a megkötözött Dömdödömöt, és odaszaladt hozzá.

- Hát ez meg micsoda?! Ki kötözte meg Dömdödömöt?

- Dömdödöm – mesélte Dömdödöm.

- Nahát! – csodálkozott Mikkamakka, és eloldozta a csomókat. – És ezek mind beugrottak?

Hej, nagyon szégyellték magukat! Még hogy migráncsok! Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon behúzta a nyakát. és a fák felé sompolygott. De Bruckner Szigfrid se volt rest. Odarontott a bunkókhoz.

- Te akartál minket becsapni – ordította.

- Te senkiházi!

- Te köcsögfejű!

- Te hordóhasú!

- Te lepényfülű!

- Te melencemellű!

- Te kemenceszájú!

- Te hígvelejű, széllelbélelt!

Mondták, mint egy litániát, és piff-puff utánahajigálták az összes bunkót. Csak úgy döngött Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon háta.

- Ezt jól megkapta – örült Vacskamati.

Mikkamakka csóválta a fejét.

- Hát majdnem sikerült neki rászednie benneteket.

- Dömdödöm – mondta Dömdödöm.

- Persze, Dömdödöm. Igazad van, ne beszéljünk róla – mondta Mikkamakka.

- De azért ne felejtsük el!

Vendégszöveg: Lázár Ervin – Gyere haza Mikkamakka!

Kanadai Magyar Hírlap