Facebook - Csend

Videó

Esti Csend avagy Csodazongoraverseny nagy tételben

2013.02.26. 19:54 Éry Balázs

Az ördög és az angyal

- Jó kis koncert lesz este a Művészetek Palotájában. Nem jössz?

- Ki játszik?

- Mándoki László!

- Az ikon?! Ott a helyem!

És Mándoki László születésnapi koncertjén, e jeles zenetörténeti pillanatban, kipirult arccal, ott tapsol államfő, kultuszminiszter, külügyminiszter a hangversenyteremben – mintha megannyi vájt fülű zenekedvelő -, és igen, ott ül közöttük fékezhetetlen zene iránti rajongását csúf kényszeredett mosoly mögé rejtve maga a miniszterelnök is. Lenyűgözve hallgatja tinédzserkora kedvencét,  Mándoki Lászlót (van aki e nevet nem ismeri a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig?!).

[Itt az elbeszélés ritmusa döccen egyet, ahogy az író elhessegetni igyekszik nyomasztó hátsógondolatát; a miniszterelnök tán nem is Mándoki, hanem Dzsingisz kán rajongó lenne?]

Tehát az egyetemes zenetörténet e géniuszát, a nagy integrátort (© by Ákos),  ünnepli az ország színe java. Mándoki nekünk írja és játssza a dalt. A haza önfeledt és boldog. - Minek ide Schiff András, ha itt van nekünk Mándoki László, a magyarok kulturális nemzetté válásának záloga?!

A miniszterelnök pedig roppantul élvezi a bulit, pattintgat az ujjaival, hejehujázik, dübög a lábaival. Csak akkor bizonytalanodik el kissé, amikor nem ismer rá elsőre a „sok kislányt meghágtak” sorra Chaka Khan (még egy diktátor?) előadásában, de később már ő is dúdolja a refrént.

- Ni csak, itt van John Helliwell is a Supertramp-ből! – böki meg a mellette ülő államelnök könyökét. – Emlékszel, mennyit hallgattuk annak idején a Logical Songot? – ábrándos tekintettel énekelni kezd:  I said now, watch what you say, now we're calling you a radical, a liberal, fanatical, criminal… És csak a közvetlen közelében ülők láthatják, ahogy az ördögi mosoly eltorzítja az arcát.

Most pedig a képzelet szárnyán lépjünk be egy konkrétumba, olvasóim, és tekintsünk kissé körül. [A konkrétum azért jó (üdvös), mert konkrét, így el lehet képzelni, ami megkönnyíti az olvasást, miközben a képzeletnek semmi nem szab gátat, legkevésbé a konkrétum.]

Egy másik miniszterelnököt látunk, aki a sportcsarnok küzdőterének egy rejtett zugában áll gyermekeivel, és a tehetségkutató döntőjét nézi. Az öltözőfolyosóról kilépő zongorista (azért jött, hogy a fellépés szünetében megfigyelje a színpadot elölről is) eleinte nem biztos benne, kit lát maga mellett – egy kormányfőnek a díszpáholyban a helye, testőrök és oligarchák között, nem? De, igen, ő a miniszterelnök. Mégis, ahogy tapsol, beszélget a gyermekeivel, kortyol egyet az üdítőből, olyan… normálisnak, emberszerűnek tűnik!

A zongorista a hangszerhez ülve is ezen morfondírozik még, és elköveti a szörnyű hibát. A próbán megbeszéltekhez képest egy hanggal magasabban kezdi játszani [itt az író töprengve rágni kezdi ceruzája végét, mert kétséges, hogy a történethez kihagyhatatlanul tartozik-e a dal címe, de úgy dönt, leírja, mert nagyon igazságtalannak érezte mindig is, hogy a gyönyörű kompozíciót csak az előadóval azonosítják, pedig nyilvánvaló, hogy a zeneszerzőnek legalább akkora érdemei vannak a sikerben] Lerch István és Demjén Ferenc remekművét, a Jégszívet (D-dúr!). A megfázással bajlódó dalnok, pedig szívből énekel, és hősies küzdelme a magasabb hangokkal, a közönség számára is érzékelhető, elismerésre méltó erőfeszítéssé nemesül. Így lehet, hogy világraszóló diadalában a miniszterelnöknek is része van (volt).

 

 

vendégszöveg: Esterházy Péter

 

Kanadai Magyar Hírlap/Kultúra

Szólj hozzá!

2013.02.13. 20:28 Éry Balázs

Ebgondolat

Hiába nyújtotta Esti Kornél a zacskót, jelezve, hogy a kutya nyomait fel kellene szedni, a békemenetes külsejű hölgy csak megvetően megrántotta a vállát, az ölébe kapta szerencsétlen, jobb sorsra érdemes uszkárját, és peckesen tovább vonult a béke és szeretet jegyében.

Esti csak állt ott a tehetetlenségtől megszégyenülten, próbálta leküzdeni a rátörő hányingert, és azon gondolkodott, honnan ismerős neki a rózsaszín blúzos emberalak.

                                ebgondolat.jpg
Aztán felismerte: Ő AZ! Őt látta ordítozni a diáktüntetésen [az én pénzemből tanultok!, még nem tettetek le semmit az asztalra!, anarchisták!, felforgató agitátorok!...]! Őt látta fintorogva undorodni az aluljáróban melegedő hajléktalanoktól! Ő kínálja az éhségmenetelőket rummal, császárszalonnával, hólapáttal! Ő üldözteti el a rendőrökkel a kéregető koldusokat, amikor megtisztult lélekkel kilép a templom kapuján, a vasárnapi mise után! Ő utálja a cigányokat! Ő gyalázkodik vörös fejjel a melegfelvonulást védő rendőrök sorfala mögött! Ő védi hősiesen nemzetét, transzparensekkel a gyarmatosítóktól, plakáttal a bevándorlóktól! 

Mikor ő lép bele a mocsokba, üvöltve káromolja a [hogy is mondta pontosan Parti Nagy Lajos] libezsibuzokomcsikat, Hoffmann Rózsához imádkozva, tanítsa végre móresre, hittannal, erkölcstannal, nádpálcával az egész, morális válságban dagonyázó csőcseléket!

És – vett mély levegőt Esti - ő csókol kezet meghatottan, könnyek között vezérének, ha közelébe jut!

Az indolens arrogancia fundamentuma a magukat felsőbbrendűnek kikiáltók fanatikus szektájának hite, a kiválasztottak közé tartozás. Csak a saját törvényeit tekinti érvényesnek – az ő kutyája oda szarik, ahová akar. És talán érinthetetlennek hiszi magát.

Amíg valaki a hajára nem keni, amit a kutyája ott hagyott… - gondolta sötéten Esti Kornél.

Kanadai Magyar Hírlap/Ellenszék

Szólj hozzá!

2013.02.02. 16:55 Éry Balázs

A szóvivő halála

Amikor a miniszterelnök feldúlt ábrázattal az irodába lépett, a szóvivő már nem élt. Szélütés érte, vagy valami más baja történt, elég az hozzá, hogy lefordult a székről és hanyatt vágódott. Gyorsan orvost hívattak, de aztán látták, hogy a szóvivőből már elszállt a lélek. Csak akkor fedezték fel mély fájdalommal, hogy a megboldogultnak tulajdonképpen volt lelke, bár ő ezt nagy szerénységében sosem mutatta. Hanem maga a halál, a jelentéktelen személyeké csakúgy, mint a nagy embereké – félelmetes.

- Azt a leborult szivarvégit! Mi a fene folyik itt?! - üvöltötte az elnök.

A mögötte ijedten toporgó kormánytagok sápadtan meredtek egymásra. - Ezt nehéz lesz megmagyarázni…!

Fél órával korábban…

Az ország háza fölött gyülekező felhők alkonyi félhomályba burkolták a termet. A vihar előtti csend szinte tapintható volt, amikor a szóvivő a mikrofonhoz lépett, és beszélni kezdett. Szavait nem tudom pontosan visszaadni, de szépen, meggyőzően szónokolt. Beszélt a párt és az állam vezetőinek hősies erőfeszítéséről, áldozatkész munkájáról, az odaadó gondoskodásról, aminek következtében az ország tündérmesébe illő átalakuláson ment át. A gazdaság hihetetlen fejlődéséről, a virágzó demokráciáról, a pezsgő kulturális és művészeti életről. (A hallgatóság az érdeklődés legkisebb jele nélkül figyelte.) Büszkén méltatta az egységbe forrt nemzet elkötelezettségét, kikezdhetetlen hitét, bátor helytállását, amivel tönkrezúzta az elvetemült, saját hazájára rontó ellenzéket. Éppen ott tartott, hogy a példa követendő valamennyi ország számára, amikor hirtelen elcsuklott a hangja.

A teremre halálos csönd ereszkedett, amit a távoli mennydörgés csak még jobban kihangsúlyozott.  A jelenlévők a drámai pillanat hatása alatt lélegzetvisszafojtva figyelték, mi következik. A szóvivő szemét lehunyva, remegő kézzel a szájához emelte az odakészített poharat, és ivott egy korty vizet. Csak nagy sokára tudta folytatni.

- Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ebből egy szó sem igaz! Nem tudom, kit lehet ezzel az undorító maszlaggal félrevezetni, de nekem már elegem van a visszataszító képmutatásból! Hazudtunk reggel, éjjel meg este! Nem akarom tovább csinálni!  

Ekkor felemelte a fejét, azt várva, az ablakon beragyog a viharfelhők közül kibukkanó nap, és ragyogó arany glóriát von a feje köré, de semmi ilyesmi nem történt. Könnyben úszó szemét a hallgatóságára függesztve még egyszer erőt gyűjtött, és kimondta:

- Kérem, bocsásson meg mindenki, akit rászedtünk, becsaptunk, tönkretettünk, saját érdekeinkért feláldoztunk! - Azzal kirohant a teremből.

Amikor az irodájába ért, már nem töprengett, nem tépelődött, egyszerre csak – mint mondani szokás – se szó se beszéd, fogta magát és meghalt. Amikor a miniszterelnök feldúlt ábrázattal az irodába lépett, már nem élt…

Vendégszöveg: Gogol – Holt lelkek

Szólj hozzá!

2013.01.25. 18:56 Éry Balázs

Rózsiakurvanyádat

Esti a minisztérium felé tartott, amikor először hallotta a baljós mondatot:

Rózsi, a kurva anyádat!

Estit ugyan Kornéliának hívták, mégis visszafordult erre a hangra, de csak egy kapucnis, kutyát sétáltató fiatalembert látott, aki meggyőző kötelességtudattal szedegette csinos zacskóba gyönyörű golden retrieverje nyomait az óvoda kerítése melletti pázsitról. Hogy hívhatnak egy kutyát Rózsinak?!, gondolta Esti Kornélia, aki egyébként is utálta az állatokat.

Néhány nap múlva egy gimnázium igazgatói irodájába lépett be, amikor megszólalt a reszelős hang: Rózsi, a kurva anyádat! Meghökkenve kapta fel a fejét, de az alázatosan hajlongó igazgatón kívül nem volt senki a környéken. A fülemmel lehet valami, próbálta nyugtatgatni önmagát. Majd elmúlik.

Délután összerezzent, amikor a sofőr magából kikelve szidta a kurvanyját, miután - szokásához híven – irányjelzés nélkül kanyarodott a szembejövő busz elé. A szöveg sértette a méltóságát, de megszólítás nélkül hétköznapinak tűnt. Hanem este Esti a lányát próbálta hívni telefonon, és újra, mintha a kagylóból jönne: Rózsi, a kurva anyádat! Jeges rémület szorította össze a torkát. Segítség, orvost!, suttogta.

A vizsgálat nem tartott sokáig. A doktor hümmögött, feltett néhány érdektelen kérdést, vérnyomást mért, kopogtatott. Végül felírt egy bivalyerős antibiotikumot, hogy attól talán elmúlik. Nem múlt el. Sőt! Esti fülébe egyre gyakrabban harsant, harsogott, kiabált, kiáltott, ordított, bömbölt, üvöltött, süvöltött, döngött, morajlott, rikoltott, rivallt, zendült, zúgott, zengett reccsent, recsegett, ropogott, csikorgott, zakatolt, robbant, pattogott, dörgött, robajlott, csattogott, dobogott, nyögött, nyüszített, nyekergett, vonított, nyüszített, brekegett, makogott, motyogott, mekegett, dadogott, dünnyögött a szózat: Rózsi, a kurva anyádat! Ezt halotta mindenhonnan más-más hangsúllyal, jól kivehetően, vagy elmormolva, dühösen, megvetően, visszafogottan, halkan, vagy sztentori dinamikával.

Esti Kornélia képtelen volt másra gondolni, a fejében egyetlen mondat forgott: rózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádatrózsiakurvanyádat.

Utolsó erejével a templomba menekült. Istenem, segíts, nyögte térdre borulva. Könnyes szemét a mennyezetre emelte, várva a megváltást.

Ekkor egy emberi kéz jelent meg a templom falán, és írni kezdett. Esti Kornélia fejében elhallgatott minden hang, megszűnt minden gondolat, halálra váltan bámulta, ahogy a betűk formálódnak.  Azt hitte, tudja, mit ír a kéz, de a végzetes mondat helyett a következő felirat jelent meg: Mene, tekel!

Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.

Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál...

 

Vendégszöveg: Moldova György, Papp Gábor Zsigmond, Biblia

Kanadai Magyar Hírlap/Magyarország

Szólj hozzá!

2013.01.19. 18:08 Éry Balázs

A változás – melyben Semmi művészet

A király egy reggel nehéz álmából arra ébredt, hogy egyedül van.

(Egy másik fordítás szerint, amikor egy reggel Esti Kornél nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát az ágyában (tollhiba: az agyában).

Noboszmeg, morogta archaikusan maga elé, de a dermedt csendet nem oldotta a rusztikus közlés.

Mi történt velem? Nem álmodott. Egyetlen lélek sem volt rajta kívül a birodalmában. Mindenki elment.

74612367_1553712031436578_4031645668580786176_n.jpg                                                            Lajtha Gabriella képe

Először a szegények indultak útnak a jobb élet reményében. Elég sokan voltak, és mindenki vitt magával még egy embert. Aztán utaztak a gazdagok is, itt már nem kaptak semmit a pénzükért. Felkerekedtek a diákok, mert tanulni akartak, és velük tartottak a tanáraik, hogy taníthassanak; miért maradtak volna megalázó körülmények között? Az orvosokat külföldön megbecsülték, tehát mentek, és utánuk vánszorgott a sok beteg, mert nem maradt, aki gyógyította volna őket. Elmenekültek a művészetkedvelők, mert a király országában giccsé vált minden művészeti alkotás (Semmi művészet!). Még a király kedvenc labdarúgói is külhoni pályákra vágytak. Utánuk vonult a szurkolók többsége, aztán a kemény mag is elkullogott, mert nem mehetett be a stadionba (igaz, ez nem a királyon múlott). A leghűségesebb alattvalók (tollhiba: alávalók) még maradtak egy darabig, de hiába próbáltak vakon hinni uralkodójukban, vagy dolguk jobbra fordulásában, kénytelenek voltak belátni: a birodalom összeomlott.

Mi lenne, ha kicsit még aludnék, és elfelejteném ezt az egész őrültséget, illetve a másik fordítás szerint ostobaságot?, gondolta, de ez megvalósíthatatlan volt.

Csípje meg a kánya, gondolta a király a bazmeg helyett – nem hiába mesterkedett Soros meg a szekértolói!

 

Vendégszöveg: Franz Kafka és Esterházy Péter

 

Kanadai Magyar Hírlap/Ellenszék

Szólj hozzá!

2013.01.16. 14:33 Éry Balázs

Csend a Hangfoglaláson

Címkék: Weisz Fanni Csend Éry Balázs II. Lengyelfi Miklós

 

Akinek füle van, hallja meg!
Az emberek, a hangok érzékelésében is, mint minden másban is, persze különbözőek.
A legtöbb halló ember számára fontos a zene, de vannak olyanok is, akik nem értékelik.
Azért vagyok ma itt, hogy mindenkinek elmondhassam: nekünk, siketeknek is nagyon fontos a zene.
Hiszen imádunk mulatni, táncolni, nagyokat bulizni, éppen úgy, mint a halló emberek.
Pontosan érezzük a zene ritmusát testünkön, bőrünkön.
Számunkra a zene ugyanúgy alkalmas a kommunikációra, mint a hallóknak.
Számomra a jelnyelv a kezek tánca.
A jeleknek ugyanúgy van ritmusa, mint egy dalnak.
Örülök, hogy megfogalmazhatom önöknek, amit én gondolok a hangokról.
Mégpedig, hogy a csend hangja nem a némaság, nem az üres csend.
Köszönöm, hogy Éry Balázs tudja ezt, és gondolt ránk is, hallássérültekre.
Megérezte, hogy a zene lehet vizuálisan is élvezhető.
Érezzék jól magukat a csodálatos hangszerek és a zene társaságában!
                                                                                                            
                                                    (Weisz Fanni)

Szólj hozzá!

2013.01.03. 17:34 Éry Balázs

A (kis)ember tragédiája

Mostanáig nem értettem, miért csinálja, miért teszi tönkre az országot, de azt hiszem rájöttem.

Nem rögeszmés elmebeteg, akinek néhány választási vereség és a fokozhatatlan uralkodni vágyás elvette az eszét – mint ahogy legtöbben gondolnánk -, nem Óz, a nyomorult szélhámos, aki magasabbra jutott, mint amire képességei jogosították, és elvesztette kapcsolatát a külvilággal, hanem egy gigantikus formátumú államférfi, aki vállalva tragikus történelmi szerepét, önfeláldoz hazája üdvére. A cinikus, a korlátlan hatalomtól tébolyult önkényúr bőrébe bújik. Maga köré gyűjt haszonleső, gerinctelen és/vagy idióta szolgákat - lásd még: miniszter (államtitkár, polgármester, szóvivő, újságíró, énekes, sportoló…) -, és kormányozni kezd: tönkretesz mindent, az Alvilág legmélyebb bugyraiba irányítja alattvalóit, hogy az ostoba, tehetetlen csőcselék felismerje önnön gyarlóságát, és a tisztítótűzből kiemelkedve felépítse az igazságos társadalmat -  a káosz romjain újjáépülhessen az ország. A diktátor valójában egy felvilágosult vezér, önként vállalt történelmi szerepe a nép által rettegett szörnyetegé. Az önmaga ellen fakasztott gyűlöletben egyesül a nemzet. Éljen a forradalom! 

Másképpen: az Úr és Lucifer egy személyben. A Teremtő, aki azért alkot élhetetlen világot, hogy az ostoba, hitehagyott Ádámok megtanulják megkülönböztetni a Paradicsomot a Pokoltól, és ő a Magyar Nemzeti Lucifer, aki színről színre vezet bennünket végig a kételkedés új útjain, hogy felismerjük, miként tehetjük ezt a világot jobbá („mit rontani vágyol, szép és nemesnek csírája lesz”).

Ebben a világban az ember lop, csal, hazudik, öl, butít és nyomorba dönt!

Lop, hogy felismerd: lopni bűn!

1. szín: A Minisztériumban oligarchák alkudoznak, a gazdasági miniszter (Ádám) próbál a kedvükben járni. Kintről behallatszik a nemzet javainak igazságtalan elosztása miatt lázadó tömeg zaja. A tüntetők (köztük Éva) a minisztérium kapujához láncolják magukat.

Csal, hogy felismerd az álnokságot!

2. szín: Az Országházban a választási törvényről vitatkoznak. A házelnök elégedetten figyeli, ahogy a legutolsó ellenzéki képviselőt (Ádámot) is kivezeti az ülésteremből a házőrség. Ádám túlüvölti a kormánypárt mamelukjainak vastapsát:

Barátod az, ki a hon ellene.

A felséges nép majd ítél fölötted.

Előtte vádollak, honáruló:

Csempészetért az állami javakban,

Rokonszenvért az arisztokratákkal,

Vágyódásért a zsarnok uralomra.

 Hazudik, hogy felismerd az igazságot!

3. szín: A Főtérre menetel békésen az élmunkások hada, hogy meghallgassa az ünnepi beszédet. Ádám és Éva egy táblát cipel „Te értünk, mi érted” felirattal. A Kedves Vezető a kormány felülmúlhatatlanul sikeres teljesítményéről szónokol. Szavait rendre félbeszítja a lelkes tömeg és a magasztos pillanatot megörökíteni igyekvő tévé- és rádióriporterek, újságírók üdvrivalgása, ütemes tapsa.

Öl, hogy felismerd: mások élete is érték!

4. szín: A zsúfolt kórteremben jajongó betegek kara kiált enyhülés után. Egy kormányhivatalnok (Éva) lép be, és szigorúan magyarázni kezdi, miért nincs elég orvos, ápolónő, gyógyszer, amikor az egyik ágyon felismeri a haldokló Ádámot.

Butít, hogy felismerd a tudást!

5. szín: A főtérre menetel békétlenül az ifjúság. Értelmes, nyílt tekintetű, őszinte fiúk és lányok, köztük Ádám és Éva egy táblát cipelve: "Mi Vagyunk Azok, Akikre Mindvégig Vártunk”

 Nyomorba dönt, hogy felismerd: mindenkinek joga van méltó életkörülményekhez!

6. szín: Az aluljáróban hajléktalanok közt ül Ádám, sebesre fagyott lábát dörzsölgetve. Amikor a nyomorultak a beözönlő rendőrök elől menekülni próbálnak Ádám képtelen talpra állni…

 

A nézőhely átváltozik: A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten a trónján. Angyalok serege térden. Lucifer, Ádám és Éva a trón mellett áll. Nagy fényesség.

 

 

 

AZ Úr

Be van fejezve a nagy mű, igen.

A gép forog, az alkotó pihen.

ANGYALOK KARA

Szabadon bűn és erény közt

Választhatni, mily nagy eszme,

S tudni mégis, hogy felettünk

Pajzsúl áll Isten kegyelme.

AZ ÚR

S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,

Dicséretemre nem találsz –e szót,

Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?

 LUCIFER

Hideg tudásod, dőre tagadásod

Lesz élesztő, mely forrásba hoz,

S eltántorítja – bár az mit se tesz –

Egy percre az embert, majd visszatér.

De bűnhődésed végtelen leend

Szüntelen látva, hogy mit rontani vágyol,

Szép és nemesnek csírája lesz.

ÉVA

Értem a dalt, hála Istenemnek!

 ÁDÁM

Gyanítom én is, és fogom követni.

Csak az a vég! – csak azt tudnám feledni!

 Az Úr

Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!

 

Kanadai Magyar Hírlap/Ellenszék

1 komment

2012.12.30. 20:49 Éry Balázs

The Sign

"O Natale tutti i giorni, o non é Natale mai"

Either it is Xmas everyday, or it is never Xmas Day

2 komment

2012.12.06. 21:07 Éry Balázs

Jézus!

Címkék: hajléktalan Jézus

„A hajléktalanság, mint élethelyzet, nem ok arra, hogy elviselhetetlenné tegyék más, nem hajléktalan emberek életét.”

Ugye jól értem: nem a hajléktalanság a probléma, hanem a hajléktalanok által okozott kellemetlenség?!  (Abba most nem szeretnék belegondolni, hogy a hajléktalan emberek életét miért teheti tönkre bárki…)

A hajléktalanok tehát aljas indokból elviselhetetlenné teszik „más, nem hajléktalan emberek életét.” Koszosak, büdösek – nem hajlandóak beülni rózsavízzel illatosított kádjukba, mert egyszerűen utálnak mosakodni -, tolakodóan koldulnak – elszórják a pénzüket, képtelenek felelősségteljesen gazdálkodni -, részegek – csak a mulatozáson jár az eszük -, lusták – nem dolgoznak, hiába a vonzóbbnál vonzóbb munkalehetőség. Ez elviselhetetlen! A hajléktalankérdés végső megoldására van szükség! Vágjunk rendet az élesre fent alaptörvénnyel! (Tetszettek volna körültekintőbben alaptörvénykezni!) Számoljuk fel, szüntessük meg – no, nem a hajléktalanságot – a hajléktalanokat!

Ez lenne tehát az Orbán-féle konzervatív, jobboldali, polgári, keresztény világnézet válasza a szegénységre? Alighanem, mert a konzervatív, jobboldali, keresztény polgárok lelkesen bólogatnak. Tán még nemzetikonzultálni is fognak.

Uramisten, mit szólna ehhez Jézus?!

Az önzetlenség, az embertársaink iránt érzett felelősség, a szociális érzékenység, hogy ne mondjam: a szeretet nem tenné elviselhetőbbé a „más, nem hajléktalan emberek életét?!”                                                                    

Kanadai Magyar Hírlap/Ellenszék                                                                                                                                                                                                                                                              

img_1.jpg

 

5 komment

2012.11.26. 20:43 Éry Balázs

A dal ugyanaz marad

 

You Take My Breath Away – talán Freddie Mercury legszebb dala. Talán a legszebb szerelmes dal, amit ismerek. Kihez, kinek szól? Lehet a címzettje – ahogy Shakespeare szonettjeinek – akár férfi, akár nő. Fontos ez? Nekem semmi esetre sem.

De a gyönyörű dalba beleordít a nemzeti erkölcsvédő: dögölj meg, mocskos buzi!

És meghallom a politika felszentelt templomában, a „szabadkőműves-marxista keresztényüldözésről” felháborodottan prédikáló, Orbán Viktor szóhasználatával: „csuhásokat”, akik főpapjukkal együtt az elvakult gyűlöletet hiszik missziójuknak. A korlátlan hatalom birtokosaiként, a demokrácia oltárán bemutatandó, hiábavaló áldozatokkal sem törődnek; nem sokat kell várnunk a másságot tiltó törvényekre, s holnap már a nemzeti alaptanterv része lesz a homofóbia.

A felvilágosult világ ellen hirdetett keresztes hadjárat könnyen a pokolban végződhet. Az inkvizítorokat elsöpri az idő, de a dal ugyanaz marad!

 

U.i. Bocsánat Freddie, hogy belekevertelek…

Ellenszék

Szólj hozzá!

2012.11.21. 17:26 Éry Balázs

Parlament

mottó: „Az egy zenekarban játszó zenészek nem lehetnek ellenségek, legalábbis amíg a koncert tart.” (Paul Hindemith)

 

Ha én liberális demokrata volnék - aggódnék, nagyon aggódnék. Lehet, hogy a demokrácia nevű izé nem is kell annyira a zembereknek? Sopánkodnék reményvesztetten: a kifinomultabb ideológiák befogadásához bizony fejlettebb intelligencia szükséges.

Ha én kereszténydemokrata volnék - szégyenkezve mormolnám: a nevemben néhány elvakult, ostoba fanatikus félreértelmezi a Szentírást (és a saját szerepét a társadalom formálásában). Lesz mit meggyónniuk.

Ha én fasiszta volnék (feltéve, de nem megengedve!) - némi bizonytalansággal és nagy-nagy büszkeséggel masíroznék fel, s alá a nemzet útjain. Tépelődve, melyiket válasszam a két politikai képviselet közül, de dagadó kebellel hirdetném: az én hazámban a legjobb nácinak lenni!

Ha fülkeforradalmár volnék - ijedten bámulnám, ahogy összeomlik a Nemzeti Együttműködés Rendszere. A szememnek higgyek, vagy a Kedves Vezetőnek? Miután kijózanodtam, azon töprengenék: hogy csaphattak be ilyen kíméletlenül?

Ha én kommunista volnék - elkeseredetten próbálnám megértetni az ellenséges környezettel: az ideológia nem azonos a szép elvekkel visszaélők bűneivel. És reménykednék – neomarxizmus, az antitézis időszaka múlóban, a nemzetközi helyzet fokozódik… - új hajnal (ABPOPA) hasad.

Ha szocialista volnék – önkritikusan, párját ritkító őszinteséggel kiáltanám a világba: Ezt elkúrtátok! Talán már megbűnhődtetek érte. A mindennél van rosszabb princípiumának empirikus bizonyítéka (lásd még: unortodoxia) újabb esélyt kínál.

Ha én zöld volnék – először tisztáznám, mi is az a zöldség, amiről beszélek, s a liberálisokkal, demokratákkal együtt bizakodnék a társadalom öntudatának fejlődésében. Csak utána lennék büszke az engem képviselők tisztességére, de akkor nagyon, mert ennél tiszteletreméltóbb tulajdonsága politikusnak nincs.

 

Ellenszék

Szólj hozzá!

2012.10.31. 12:10 Éry Balázs

Amilyen a mosdó, olyan a törülköző

Édesanyám bölcs asszony volt.

„Amilyen a mosdó, olyan a törülköző” – mondogatta mindig, amikor az Újvidék téri általános iskola tanári karának elfogultságával próbáltam magyarázni a bizonyítványomat. „Azt kaptad kicsi fiam, amit kiérdemeltél.”

„A demokrácia arról biztosít, hogy ne kormányozzanak minket jobban, mint ahogy megérdemeljük” – ezt George Bernard Shaw tartotta fontosnak leírni, nem kevésbé bölcsen. Ha Magyarországon demokrácia van, akkor azt kapjuk, amit kiérdemeltünk: Fernando Alonso - ként kormányzó Kedves Vezetőt.

(Lásd még: Békemenet – „Ő értünk, mi érte!”)

De mi biztosít minket arról, hogy NE kormányozzanak minket rosszabbul, mint ahogy megérdemeljük?

Másképpen: miről biztosít bennünket az önkényuralom?

„Mindenki azt a virágot szagolja, amit leszakított.”

Ezt is édesanyámtól hallottam. Bölcs asszony volt.

 

Ellenszék Demokratikus Vélemény Magazin

1 komment

2012.09.29. 15:53 Éry Balázs

Csöndes esti mese - második rész

Horváth Péter

Csöndes esti mese - második rész

 

Van ám még egy csudája a fülünkkel érzékelhető világnak. Az angyalok álma: a zene. Van, aki azt hiszi,  angyalok nincsenek. Lehet, hogy nekik van igazuk, de ha angyalok nincsenek is, álmuk attól még lehet. Ki tudja, mi volt előbb, a valóság vagy a mese? Én nem tudom, mint ahogyan nem tudta az a zongorista sem, akiről beszélni akarok nektek.

Nagyon ügyes zongorista volt, csodálatosan muzsikált, de senki nem akarta hallgatni. Még aki szeretett volna odafigyelni a játékára, annak se sikerült, olyan nagy volt a városban a lárma. Az utcán buszok dübörögtek, villamos zörömbölt, autók és motorok püfögtek, aszfaltfúró gép kotkodácsolt, de mintha emeletes vastyúk lett volna. És nem csak az utcán volt nagy a zaj. A lakásokban mosógép pörgött, teafőző sípolt, bömbölt a rádió, szólt a tévé, pityegett a komputer. A lakók rég nem tudták már, hogy a sok-sok hang közül melyik a fontos. A zongorista elkeseredett. Bánatában arra gondolt, siketeknek fog muzsikálni.

Igenám, de hogyan?

A siketek semmit nem hallanak. Van, amelyik úgy születik, mintha nem volna füle. Mások betegség miatt vesztik el a hallásukat. Olyan is van, aki vénkorára süketül meg. Nagy szót hallok, fiam, szokta mondani az én anyukám, ami annyit jelent, hogy csak a hangos szót hallja, a halk hangok elosonnak a füle mellett. Aki siketen születik, talán nem is tudja, mi az a hang. Hát még, hogy milyen lehet a zene? Hogy fog akkor a mi zongoristánk a siketeknek muzsikálni?

Rosszkedvűen hajtotta álomra a fejét.

Hanem álmában – hiszitek, vagy nem – egy angyallal látogatta meg.

Kisangyal volt, mint egy pille.

– Hát téged mi bánt? – kérdezte a zongoristát.

Az elpanaszolt neki mindent.

– Egyet se búsulj – felelte az angyal –, majd én segítek rajtad.

Reggelre kelve a zongorista nem emlékezett az álmára. Gondolhatjátok, mekkora meglepetés érte, mikor kiment az erkélyre, hogy a virágait meglocsolja. Az erkélyajtótól jobbra egy különös, zongora-forma valami állt, mindjárt a kis sámlija mellett. Akkora volt, mint egy elektromos hangszer, testéből lámpák álltak ki. Volt köztük led-izzó, bicikli- és autófényszóró, neoncső, és még egy tucat különféle lámpa. A billentyűi színesek voltak. Kottatartójára papírlap volt csipeszelve. A lapon felirat állt:

’VARÁZSZONGORA”

A muzsikus nem akart hinni a szemének.

– Hát ez meg?

Eszébe jutott az álma.

Aztán meg az jutott eszébe, hogy angyalok csak a mesében vannak.

Nem sokat töprenghetett, odafent megdördült az ég, eleredt a zápor. Akármilyen hangszer is ez, gondolta, megáznia nem szabad! Becipelte a szobába, leült elé, hogy kipróbálja. Egy kék billentyűt ütött le először. Kék fény öntötte el a bútorokat és falat. Így járt a többi billentyűvel is. A piros hangok pirosan, a sárgák sárgán ragyogtak. Ha gyorsan játszott, a zongora fényei szaporán pislogtak. Ha lassabb dallamot játszott, a fények lassan, méltóságtejesen keltek életre. Aztán a falon egyszer csak megjelent a dallam kottájának rajza. A kottafejekből léggömbök, szalagok, lepkék születtek.

Nahát, gondolta a zongorista, ha ezzel a hangszerrel adok koncertet, azt nem csak a siketek fogják érteni, de talán a hallók is odafigyelnek majd a játékomra. Jött-ment, telefonált, tárgyalt, intézkedett, meghirdette a tervezett koncertet.

Egy erdei tisztáson gyűlt össze a kíváncsi hallgatóság, hogy a varázszongora játékát megcsodálhassa. Jöttek siketek és hallók, öregek és gyerekek, messzire eljutott a csodakoncert híre. Maga a híres Zajboszorkány is megjelent a nézőtéren, félelmetes seregével. Mindenféle csörgő-zörgő, mechanikus- és elektromos szerkezettel felszerelkezve érkeztek. Amint a zongorista az első hangot megszólaltatta, éktelen csörömpölésbe, ordibálásba, zajongásba kezdtek. A Zajboszorka le-fel suhant köztük, kacagva bíztatta őket:

– Üssétek, húzzátok-vonjátok! A zene fölösleges! Még hogy angyalok álma! Angyalok nincsenek! Dolgozni kell, sietni kell! Jönni kell, menni kell!

Nem tudom pontosan, hogy a Zajboszorka honnét érkezett. Talán a világ láthatatlan réseiből bújt elő, mert vannak ám ilyen rések, repedések, hasadékok a világ szövetén. Oda hullanak be azok a dolgok, amiket nem találunk. Elveszett zsebkendők, zoknik, elfelejtett álmok.

A zajbrigád lelkesen csörömpölt. Volt, aki kerepelt, mások tapsoltak, dobogtak. Volt, aki ütvefúró géppel lukakat fúrt a padlóba. A siketek mindezt nem hallották. Lenyűgözve figyelték a varázszongorából áradó fényeket.

A Zajboszorka ekkor újabb parancsot sikoltott:

– Árnyékokat! Hozzatok sötétet!

De a zongorista nem adta fel. Egyre játszott és játszott, míg az árnyékok és fények harcában egy kósza ritmus kezdett kialakulni.

Fény, sötét, fény.

Sötét, sötét, fény.

– Ne így! – kiáltott a Zajboszorka. – Összevissza! Összevissza!

De az ő sikolyai is belesimultak a közös ritmusba.

            Fény, sötét fény.

            Összevissza, összevissza!

Sötét, sötét fény.

A zajongók egyszerre mozogtak.

– Piff, puff, szün, szün. Dirr, durr, lalala.

Végül egyre kevesebb lett a piff, a puff meg végképp elmaradt. A zajboszorka összeszottyadt, és eltűnt az ütvefúrógép által fúrt lyukban.

Mikor a zongorista befejezte a játékát, a siketek lelkesen tapsoltak. A hallók elszégyellték magukat. Lehet, hogy akinek kevesebbje van, annak van többje?

Az angyal pedig, aki végig ott röpdösött a tisztás fölött a koncert ideje alatt, mosolyogva repült haza. Megágyazott magának a dióhéj ágyán, lefeküdt, szárnyára hajtotta a fejét, és elégedetten aludt el.

Vajon mit álmodhatott?

Kérjétek meg anyut, dúdolja el.

Szólj hozzá!

2012.09.27. 15:34 Éry Balázs

Csöndes esti mese

                               Horváth Péter

                   Csöndes esti mese - Első rész
 

 Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy siket planéta. Némán forgott az ég vizében, nem hallatszott rajta semmiféle hang. Igaz, hiába is hallatszott volna, hiszen a siketbolygón nem lakott se állat, se ember. Évmilliókig pörgött magában, hangtalanul keringve a napja körül. Még ma is törik rajta a fejüket a tudósok, miképpen lett belőle gyönyörűséges, vad óceánokkal borított Föld. A tenger mélyéből földrészek bukkantak elő, tajtékos felhők keringtek fölöttük. Ha a felhők irdatlan döndüléssel összeütköztek, villámok cikáztak belőlük, félelmetes fénybe borítva a fekete tengert.

Ekkoriban történt, hogy az óceán mélyén megszületett az első halacska. Irinyó-pirinyó volt, de megvolt mindene, amire egy halnak szüksége lehet, volt pikkelye, uszonya, szája, szeme. Fürgén úszkált a tenger néma vizében. Ivadékai születtek, tele lett velük az óceán. Volt köztük csíkos és pöttyös, szürke, kék és piros. Egyik kicsi, másik hatalmas. Egyiknek se volt füle. Nem is igen tudták volna mire használni a víz alatt.

Hanem egy szép napon egy ügyetlen, de kíváncsi kishal, aki nem tudott olyan sebesen úszni mint a többi, mellső uszonyait használva, kimászott a partra. Ahogy az uszonyain lépkedett, különös dolgot tapasztalt.

– Puff, puff.

Aztán megint:

– Csissz-csossz.

Ő volt az első élőlény a Földön, aki hangokat halott. Hallotta a léptei zaját, a dúdoló szél dallamát, a közeli tűzhányóból feltörő lángok sistergését, és az irtózatos csattanásokat, melyek a magasban egymásnak ütköző felhőkből eredtek. Amíg odalent élt, az óceán mélyén, elképzelni se tudta, hogy létezik ilyen különös, semmihez nem hasonlító tünemény. Lenyűgözte a világ hallható tartománya.

Hát még, mikor rájött, hogy ő maga is képes hangot adni!

– Kh! Brrr! – szuttyogta.

Nem volt valami nagy hang, csak amolyan nyüszögés féle, de mégiscsak az övé! Az ő saját hangja! De jó volna, ha más is hallaná, gondolta. Ám hiába próbálkozott, se a hegyek, se a növények, se az ég nem felelt. Hanem amikor aztán neki is ivadékai lettek! Az volt csak igazi csuda! Ha élelemért indult hazulról, már nem látta a kicsinyeit, de még hallotta a nyüszögésüket. És mielőtt hazaért volna, már messziről szólhatott hozzájuk:

– Nyüsz-mösz, hrrrr! Csi-csa!

És a kicsik visszajeleztek:

– Kr, cs! Piha, piha! – Ami olyasmit jelentett: Tudjuk, hogy jössz, nagyon várunk!

 

Újabb évmilliók teltek el. A kíváncsi halacska ivadékai tovább szaporodtak, lett belőlük bogár, gyík, madár, őz és oroszlán. Benépesült a bolygó. Mindegyik teremtmény más hangot adott. Csupa zsongás, csengés-bongás, zsibongás, károgás, üvöltés, ordítás, brummogás és harákolás töltötte be a nappalt és az éjszakát. Hát még, amikor az ember megjelent köztük, és megtanult beszélni! Nem volt már siket a planéta, inkább a hangok valóságos paradicsoma. Nekünk ez természetes, hiszen mi már eleve úgy születünk, hogy üvöltünk, ahogy a torkunkon kifér:

            – Oá! Oá! – Ami valami olyasmit jelent, hogy: – Megjöttem, itt vagyok! Figyeljetek rám!

            Nagyszerű dolog a hang, de megesik, hogy egyszerre túl sok szól belőle. Nagyon jó, ha az ember ilyenkor befogja a fülét, és nem hall mást, csak a szívverését:

– Du-dum! Du-dumm!

És a szívverés mögött hallgató réges-régi csöndet.

 

Szólj hozzá!

2012.09.17. 15:56 Éry Balázs

Csend

Címkék: Weisz Fanni Csend Éry Balázs II. Lengyelfi Miklós

 

A zene az ember – a beszédnél is ősibb – kifejezési módja. A legmagasabb rendű hallható harmónia, nem közvetlen információ, hanem az érzelmek közvetítésének médiuma. A zene az empátia művészete. Hogy hatni tudjon, érzékeljük, felfogjuk „üzenetét”, külső és belső csendre van szükségünk – a hallás képességére.

„Akinek füle van, hallja meg!”

A csend, a zaj, a zene csak a hallgató számára jelent valamit. Van, akit nem zavar a zaj (sőt: élvezi, előidézi…), van, aki nem érzékeli, értékeli a csendet (nem tud lecsendesülni), és a botfülű nem hallja meg a zenét.

Harmonikus zaj nincs. A zaj agresszív, támadó: rombol, eláraszt, elnyom mindent. A zaj mesterséges, az emberi én gonosz fele, a civilizáció végterméke. A zaj a káosz hangja. A zajban nem hallható a zene, nem érthető a beszéd. De lehalkíthatjuk, elcsendesíthetjük a zajt.

A csend az a közeg, amiben minden egyes hangnak, árnyalatnak jelentősége van, legyen az zaj, beszéd, vagy a hang legkifinomultabb megjelenési formája: a zene. A belső csend pedig a hangok megértésének, befogadásának feltétele, távolabbról: a nyitottság, az önzetlenség, az embert körülvevő világot jobbító minden szándék megbecsülése.

De nem csak belső csend, belső harmónia is kell, ami rezonál a hallottakra - így tudunk a zenéből minél többet magunkévá tenni.

A kommunikációjuk során használt jelnyelvnek köszönhetően a siketek ma már az egész világon egy közösséggé, sajátos etnikummá, nyelvi-kulturális kisebbséggé kovácsolódtak. A zene azonban egyetemes - nekik is, hozzájuk is szól. A hallássérültek sem lehetnek e művészeti ágból kirekesztve. A hallássérült emberek saját belső világukban, különböző mértékben érzékelik és hallják a zenét. Szeretném, hogy azok is átérezhessék a zene örömét, akik eddig kimaradtak belőle - hogy a zene öröme legyen közös a “hallhatatlan csend” helyett.

Így a Csend az emberek közötti kapcsolat fontosságáról, egymás elfogadásáról, a „siketek párbeszédéről” szól.

 

Ellenszék Magazin

Szólj hozzá!

2012.08.30. 14:05 Éry Balázs

És a zenekar játszik tovább...

Egyre kilátástalanabb a helyzet! A politikus hazudik és tönkretesz, a nép fele hisz neki, benne. A józanabb, gondolkodni képes „Tisztelt Állampolgár” imamalomszerűen sorolja a politikus gyógyíthatatlan elmebajának újabb és újabb tüneteit.

Gazdasági összeomlás? Polgárháború? Néhány elégedett kertész örömére, a növények intellektuális szintjén vegetáló társadalom? – Mondom: a helyzet egyre kilátástalanabb…

Fogalmam sincs, miért bólogatok mégis, amikor barátom arról győzköd: alapítsunk zeneiskolát.

- A zene segít?!

- Talán. Lehet. Próbáljuk meg!

- Jó, de érdemes itt Unortodoxiában bármibe belekezdeni?

- Igen. Zenészekre a jéghegy felé száguldó hajón is szükség van!

Szólj hozzá!

2012.08.27. 16:17 Éry Balázs

Lépfene

 

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/a/a3/Lordvoldemort.jpg

 

                                                                                                                                                                     

 

 

 

 

 

Óvatosan veszem kézbe Orbán Viktor legfrissebb levelét - kénytelen vagyok megfogni, mert semmilyen segédeszköz nem áll a rendelkezésemre, amivel kipiszkálhatnám a postaládából.

De reszket a kezem: lépfene baktériumot csomagoltak a borítékba! Meg akarnak mérgezni!

Lehet, hogy ki sem kell bontanom, a papírt átitatták valami borzasztó hatású vegyi anyaggal, ami a bőrömön keresztül a szervezetembe jutva megbénít!

Vagy a kifinomultabb módszer? A szövegbe rejtett kód afféle számítógépvírusként az elmémet támadja meg, s rögtön csatlakozom a Békemenethez?

Talán nem is vírust, tudatformáló kábítószert tartalmaz az üzenet:

 „Tisztelt Állampolgár!” – a betűk összefolynak a szemem előtt, édesen mosolygó vezérünk fényképe megelevenedik, ahogy tágul a tér, láthatóvá válik kezében a Grál kehelybe foglalt bölcsek köve…

Hogy a levél a hívek közül is szed áldozatot? Talán a nyilvántartás alapján nekik ártalmatlan változatot küldenek, postázzák az ellenszérumot is, vagy az is lehet, a társadalmi fölényben lévő jobboldal ilyesmitől erőre kap. Mind a hétszázezer levelező partner.

Most már mindegy: kezemben a levél. Egyelőre nem érzek semmit, csak a már-már megszokott émelygést a gyomromban. Orbán Viktort sem látom rokonszenvesebbnek, a Békemenet után sem szaladnék, csak, ha tisztikeresztet kapnék érte…

Lehet, hogy nincs semmiféle merénylet? De akkor mi értelme az egésznek?!

 

Szólj hozzá!

2012.08.05. 14:48 Éry Balázs

Hungarofóbia

Címkék: hungarofób libsi

Hát pont erről beszélek nyuszó-muszó! Kozmopolita, hungarofób, istentelen, büdös libsi balfasz vagyok!

Kozmopolita – a sértést(?) életemben először zongoraórán hallottam. Hídvégi Irma néni mondta Bartókról nagy tisztelettel: világpolgár. Szó sem volt semmiféle hazafiatlanságról! A legkülönbözőbb népek, nemzetiségek egyenrangúságáról, zenei kultúrájuk (Bartók által hangsúlyozott) egyetemes értékeiről, határokon túl ívelő emberségről, emberiességről volt szó. (Lásd még: Mikrokozmosz)

Hungarofób lennék? Ezt a betegséget eddig nem ismertem, de ha az a tünete, hogy felfordul a gyomrom a gyűlölködő, primitív nacionalizmustól, képmutató, hazug, mindenféle képzelt ellenségek fölé kerekedni akaró magyarkodástól, akkor hiába is fordulnék kezelőorvosomhoz, gyógyszerészemhez, a megkönnyebbülést csak egy intelligensebb társadalomtól várhatnám.

Istentelen vagyok, a szó szoros értelmében: nem érzek magam fölött irányító-megbocsátó akaratot, tehát minden cselekedetemért vállalnom kell a felelősséget.

A „büdös libsiből” a büdös bánt!

Balfasz lennék? Lehet. Ha a szóösszetétel előtagját elemzem: a bal-ság számomra mindig önzetlenséget, nyitottságot, progressziót jelent, ha a hím(utó)tagot, akkor inkább az örömszerzés képességére, a szaporodás szimbólumára gondolnék. 

„magyar” szerint tehát nem vagyok magyar. Abban az értelemben, amit számára (számukra) ez a kirekesztő gyűjtőfogalom jelent: valóban, tudatosan nem. Nem akarok közéjük tartozni! Ezért el kell-e mennem Magyarországról? Talán még nem. És most azért írok, hogy, ha egyszer elmegyek, az saját szabad akaratomból történjen.

2 komment

2012.08.03. 17:11 Éry Balázs

Hang-kép (extended)

Címkék: Ernesto Galizia Lengyelfi Miklós Éry Balázs The Colors Of Silence

Most people listen to music with their eyes. It is difficult for them to orientate in the reign of sounds without some visual information. That is why it is possible for pretty girls, croaking like crows, to be celebrated as singers, and the silliest little song can become a worldwide success because of a witty video clip. The lyrics sung by the performer can, of course, substitute the information coded in the tune and in the rhythm. It is interesting to read some of the articles which speak highly of the fifty-year-old Rolling Stones, and in which there are only a few words about the musical aspects, and much more about the interpretation of the lyrics.
Therefore, music is not always able to bring about the desired – or any kind of – effect, especially in the Gesamkunst of the age of the multimedia, when the devices appropriate „only” for playing music are becoming out of date. 
If we accept Stravinsky’s view – music expresses nothing but itself - , and I, in my immodest way, tend to agree with one of the most influential figures of the History of Music; thus, if music means itself,  the composition takes form in the listener, independently from the author’s intention or will. How much one can comprehend depends on his abilities. Perhaps everyone has an image inside while listening to music. I suspect, most musicians would like to see the reflection of their music. And if the listener is a fine-artist, who is capable of drawing and painting the music echoing in him…
…I’m very proud of Ernesto Galizia’s beautiful pictures!

Szólj hozzá!

2012.07.25. 21:52 Éry Balázs

Hang-kép

Címkék: piano Ernesto Galizia Csend

426241_2963121328884_1613688554_n_1343245739.jpg_720x720

A többség jobbára szemmel hallgatja a muzsikát. Vizuális információ nélkül nehezen tájékozódik a hangok birodalmában. Így fordulhat elő, hogy varjúként károgó csinos lányokat ünnepelünk énekesnőként, s a legbárgyúbb dalocskából is világsikert nemesít egy szellemes videoklip. Persze az énekelt szöveg helyettesítheti a dallamba, ritmusba kódolt információt (gondoljunk csak a magyar himnuszt – legalábbis a verset – artikulálatlanul üvöltő szurkolókra, vagy a buliban, a könnyen megjegyezhető refrént gajdoló mulatozókra – de itt már a puszta zenénél többről, a zene és szöveg új minőségű egymásra hatásáról van inkább szó). Érdekes például az ötvenéves Rolling Stones-t méltató írásokat böngészni, zenei szempontokról nem sok szó esik, annál több a dalszövegek értelmezéséről.

 

A zene tehát önmagában nem mindig képes a kívánt – vagy bármilyen – hatást előidézni, különösen a multimédia-kor gesamtkunst-jában, amikor a „csupán” hanglejátszásra alkalmas berendezések éppen kimennek a divatból.

 

Ha elfogadjuk Sztravinszkij véleményét – a zene semmi mást nem fejez ki, csak önmagát -, s én szerénytelenül hajlamos vagyok egyet érteni a zenetörténet egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjével, tehát, ha a zene önmagát jelenti, akkor a mű a hallgatóban formálódik, akár a szerző szándékától, akaratától függetlenül. Hogy ki mennyit fog fel belőle, az a befogadóképességtől függ. Talán mindenki lát belül valamilyen képet zenehallgatás közben. S gyanítom, a legtöbb muzsikus szeretné látni játéka visszatükröződését. És, ha a hallgató egyszersmind a benne visszhangzó muzsikát megfesteni, lerajzolni képes képzőművész…

 

…nagyon büszke vagyok Ernesto Galizia gyönyörű képeire!

 

1 komment

2012.07.18. 20:14 Éry Balázs

Gyilkosképzés

 

Bűnözőket nevel Orbán Viktor oktatási rendszere. Az ördögi terv szerint az emberi selejt, a csőcselék, a prolik, a cigányok – tehát az uralkodó (közgép)osztályon kívül rekedtek -  gyermeke kétszer megbukik az iskolában, és tizenhat évesen rendeltetési helyére, az utcára kerül. A szívósabbak a Parragh-féle analfabétaképző szakiskolákban még vergődhetnek egy darabig - a szerencsés kiválasztottak esetleg elhelyezkedhetnek a kínai rabszolgák munkakörülményeivel versenyképes munkahelyvédelmi program biztosította állásokban -, s aztán csatlakoznak a kibukottakhoz. Munkalehetőség nincs, a költségvetők legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy élhető körülményeket biztosítson a lusta disznóknak - az eredmény: többszázezer céltalan, minden elérhető tudástól megfosztott, embertelen körülmények között tengődő nyomorult, aki képtelen megkülönböztetni jót a rossztól. Lesz belőlük tolvaj, rabló és – igen! – gyilkos. És sok szerencsétlen áldozat.

A társadalomra szabadított tudatlanság!

Az oktatási rendszer helyett jöhet az igazságszolgáltatás. A Mészáros Lőrinc börtönöket épít, a földesurak, gyárosok elítéltekkel optimalizálják a profitjukat, (olvastam valahol, hogy a magánbörtön is jó üzlet, a zsíros állami megbízások haszonélvezőinek), a börtönőrök számának robbanásszerű növekedése megszépíti a munkahelyvédelmi akció statisztikáit. A tinédzserkorú, de lojális bírák szigorúbbnál szigorúbb ítéleteikkel - egy tehetségkutató verseny zsűrijéhez hasonlóan - kiszolgálják a közízlést; talán az akasztófát is felállítják - hadd csodálja kormányzónk bátor eltökéltségét egész Európa! Ez az igazi keresztény ihletettségű program. Lesz mit meggyónni a hoffmannrózsáknak  a feloldozás reményében…

A terv nagyvonalú, de kissé időigényes. Az első látványos eredményekre néhány évig még várni kell – nem lenne egyszerűbb az aljanépet egyesével megfojtani?!

Az írás az Ellenszék Magazinban jelent meg.

Szólj hozzá!

2012.07.10. 15:35 Éry Balázs

Kümirelő kótyual

2012-07-03_10_28_15_1341927298.jpg_640x480

A forró – kutyameleg - nyárban nyaralni utaztunk a családdal – sajnos nem elég messzire…

Naplementekor Harryvel, a golden retrieverrel sétálgattunk a Naaagy Magyar Tenger partján - Őcsénybe mégse mehettünk -, amikor a csalitosból egy lelkes husky-kölyök bukkant elő. Harry jámbor ebként barátságosan üdvözölte, s a kölcsönös bemutatkozás után a megszokott koreográfia szerint fonták szorosabbra kapcsolatukat. A fesztelen birkózás hevében Harry – afféle domináns hímként – éppen maga alá gyűrte játszótársát, amikor odaért hozzánk a kiskutya gazdája. Jámbor kutyásként én is barátságosan üdvözöltem a jövevényt, de bemutatkozás helyett a végletesen rövidre nyírt hajú, árpádsávos csuklószorítót viselő magyar legény megszólaltatva az ő igazságát két mondatot mondott:

1.    Most hoztuk a fajtavédő menhelyről, azé’ ilyen fegyelmezetlen.

[De a husky nemzetidegen, nem?! – gondoltam, és a nyelvem hegyén volt a kérdés: honnan emigrált ide a kis megélhetési menekült, de tartottam tőle: a tősgyökeres bennszülött „határozottan, hangosan és érthetően fogja kifejezni a véleményét”, és a golden retriever sem őshonos, büszke Nemzeti Magyar Kutyafajta.]

 2. Még jó, hogy az állatok között nincsenek buzik! 

 Az én heves természetű kutyámat szemmel láthatólag nem zavarta a kinyilatkoztatás. Mintegy reflektálva az elhangzottakra, szándékát félreérthetetlenül nyilvánosságra hozva, szexuálisan közeledett azonos nemű pajtásához. Soha fel sem merült bennem, hogy ilyenkor szégyenkeznem kellene kutyám deviáns viselkedése miatt, vagy éppen a négylábúak szexuális kisebbségének egyenjogúságáért kellene szót emelnem - de mi lesz most?! Egy fajtiszta, hetero kölyökkutyát (még, ha migráns is!) készül Harry éppen megbecsteleníteni!

 „Ááááá, csak a hierarchia… - morogta megejtő nyitottsággal a nemzeti érzelmű csányivilmos. Nem rúgta rögtön fejbe a kutyámat, de nem könnyebbültem meg.  Csak menni akartam. Minél messzebbre onnan (innen)…

 Kanadai Magyar Hírlap

 

Szólj hozzá!

2012.06.22. 13:39 Éry Balázs

Libsikóka

A naplóírás, mint egy mély lélegzetvétel, enyhíti az émelygést. Ha a politikától, politikusoktól undorodva hányingerem támad - ez nem párttól, sokkal inkább személytől függő kényszer, de az is igaz, a most berendezkedő hatalmat minden eddiginél utálatosabbnak érzem - átkozódom néhány sornyit a blogomban, s kicsit megkönnyebbülök. A bejegyzésekre reagáló kommentelők is - gondolom - hasonló terápiaként feszítik szellemi erejüket.

Egy szellemes példa a Hoffman elvtársnőhöz fűzött hozzászólások közül:

Rózsi, Rózsi mi bajod,

Mért nem akarsz szólni?

Utálnak a libsikék?

Azért nem szólhatok.

A tantervet majd meg reparálom,

Egyetemista lesz,

Minden jó barátjuk.

Éry Balázs

A Rózsit méri.

De még a térdit

Fel sem éri.

Hódítja a libsikéket

Akiket a lelkiismeret

Éget.

 

A tréfás vers eltalált: én Hoffmann Rózsát ifjúságellenes bűntettekkel vádolom; a legrosszabb, ami történhetett válság sújtotta oktatási rendszerünkkel, a Szent Rózsa által irányított, liberális elveket üldöző elvakult keresztes hadjárat. Reménykedhettünk volna abban, hogy az államtitkár asszony és bűntársai általános alkalmatlansága a rombolást is akadályozza, de már most látható, hogy a fülkefor által okozott károk helyreállításához évtizedekre lesz szükség. Az erőszakkal államosított iskolák, a Nyírő-féle alaptanterv, a szétdúlt felsőoktatás, a pedagógiai ismeretek nélküli pedagógusképzés lázálma, a rabszolgák szakoktatása hatalmas lépés az Ostoba Magyarország felé. Ha odaértünk, a visszaút gyötrelmesen hosszú lesz. Viszont tudomásul kell vennem, hogy a "kétharmad" demokratikus választások eredménye (még akkor is, ha visszataszítónak tartom, hogy bármilyen politikai erő demokratikusan építhet diktatúrát), és kialakulásában döntő szerepe van az elmúltnyolcév-nek. Marad tehát a hányinger és a blog:

Megengedem: szólíts bátran ezentúl is libsikének!

Hoffman Rózsa tett keresztbe gyermekeink jövőjének!

Az ősbűn a szabadságharc, mit a hazánk ellen vezet Orbán,

A Nemzeti alaptanterv alig több mint hab a tortán.

Keresztény és/vagy demokrata? Fel-lejár a libsikóka,

Konzervatív jelkép lett a hipokrita hoffmannrózsa.

Legyen bár az oktatásügy szentéletű apácája,

Imádkozzunk: Hoffmann Rózsa menjen el a bús fenébe!

 

Ellenszék Vélemény Magazin

Szólj hozzá!

2012.06.18. 19:36 Éry Balázs

Radnóti Miklós irodalmi verseny a Nyírő József Művelődési Házban - javított kiadás

A Nemzeti Összetartozás Napján, Kárpáthaza szívében, Csókakőn, Németh Szilárd csepeli polgármester ünnepélyes külsőségek között felavatta a Nyírő József Művelődési Házat.

A Makovecz Imre leghívebb tanítványai által tervezett jurta-formájú épület bejárata fölé a névadó hitvalló sorait festették vöröslő fájdalommal: "A vér megtisztítja Európát."

A megnyitó ceremónia kezdetén Wittner Mária halálraítélt leplezte le Kerényi Miklós festőakadémiája Corvin-lánccal kitüntetett festőóriásainak, a főoltár fölött látható Vitéz nagybányai Horthy Miklós nagyméltóságú kormányzó, a Haza és a magyarországi zsidók megmentője fogadja Orbán Viktor hódolatát a Hősök terén Nagy Imre újratemetésekor című történelmi freskóját, majd szőke, kék szemű leventékből álló kórus, székely zászlókat lengetve (szerte a csonka hazában) elénekelte a Székely himnuszt.

Balog Zoltán romastratéga Petrás János basszusgitár kíséretével nemzetiközösségiszempontilag eldanolta a Lesz még gránátos, lesz még páncélos honvéd Fehérváron, Kassa, Somorja, Rozsnyó, Korpona visszatér a nyáron kezdetű csasztuskát, majd küldöttségük a budapesti Tormay Cécile utcába indult, Tarlós István vezetésével, hogy megkoszorúzza Az Ismeretlen Homofób szobrát. Darutollas csendőrök díszsorfala között Kövér László temetési vállalkozó lépett a szónoki emelvényre. Buzdító beszéde hatására az igaz magyar hazafiak egy emberként indultak a szeretet, a béke, az összefogás  jegyében gyarmatosítani Erdélyországot.

Lelkes fiatalok a Nemzeti Összetartozás Dalával próbálták meg kifejezni mindazt, amit a szívükben éreznek, és átélni a közösséghez tartozás felemelő élményét, de a lélekmelengető együttdalolást kellemetlen közjáték zavarta meg: Kodály Zoltán szellemének talpa rájuk lépett....

A kiürült téren a 2. Magyar Hadsereg, a hősiességüket jelképező papírtalpú bakancsot viselő veteránjai részvételével Hegedűs Lóránt lelkész felszentelte Nyírő József síremlékét. A márványból készült aktatáskát ábrázoló monumentumon a „Pulvere est et in pulvere reverteris”-t olvasható ércnél maradandóbb betűkkel.

Ezután Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata megnyitotta a Ki tud kevesebbet Radnóti Miklósról irodalmi és műveltségi versenyt. A győztes deutchtomi lett, az első kérdésre adott: „Ki a f@szom az a Radnóti?!” válaszával. Kivételes felkészültsége jutalmaként a Kövér László aláírásával gazdagított Nemzeti alaptörvény díszkiadását vehette át a zsűri elnökétől, Hoffmann Rózsától („Találjanak szívetekben és értelmetekben visszhangra a szabadságot és tiszta állampolgári erkölcsöt hordozó mondatai!”), aki sokak kérésére vett részt a lélekemelő szertartáson. Mint hangsúlyozta: Orbán Viktor szétzúzta a baloldalt, tehát történelmi küldetésünk, hogy a Nemzeti alaptantervből eltüntessük a baloldali és progresszív eszmékkel kacérkodó írókat, költőket. Abcúg József Attila, Babits, Ady, Kosztolányi, Szerb Antal, Déry Tibor, Weöres, Kassák, Pilinszky, Márai! … 

Csak Wass, Szabó Dezső, Nyírő maradhat, s a haza fényre derül!

 

Kanadai Magyar Hírlap

Szólj hozzá!

2012.06.15. 16:07 Éry Balázs

Hoffmann Rózsa Brazíliában

Fogalmam sincs, hogy mit keres Hoffmann Rózsa Brazíliában. Mondjuk: nyomára akadhat még a magyar irodalom vagy történelem(?), a felszabadulás (brrrrr!) után, a háborús bűnösöket üldöző bíróságok elől Dél-Amerikába szökött ikonikus alakjainak, akiket aztán „sokak kérésére” a Nemzeti alaptantervbe emelhet a fiatalság erkölcsi fejlődése érdekében. 

Háboroghatnék azon, hogy pont tanévzáráskor utazott el (kevéssé erős jellemű kapitány a süllyedő hajón…), és abban a néhány napban, amikor az általa kidolgozott egyetemi felvételi rendszer katasztrófájának hatásait a pótfelvételi átgondolásával még mérsékelni lehetne, de nem hiszem, hogy az államtitkár asszony személyes jelenléttelensége már sokat ronthat a helyzeten. Sőt!

Mint a gyermekei - s ily módon az ország – jövőéért aggódó hazafi („Hazám, hazám, te mindenem! Épp jövődet rontod el végérvényesen!” – Závada Pál a bizonyítványosztó demonstráción.) azért imádkozom: Hoffmann Rózsa maradjon minél hosszabb ideig Brazíliában!

 

Az írás az Ellenszék Vélemény Magazinban jelent meg.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása